Mulligan kiszállt a járőrautóból és végignézett a Motel parkolóján. Teljesen üres volt, leszámítva a firkász autóját. A nagyokos városi emberek valószínűleg azt hitték, hogy vidéken nem történik soha semmi. És az itteni járőrök azért kapják a fizetésüket, hogy egész nap fánkot zabáljanak a helyi kisbüfében. Pedig Mulligan sheriff helyettes pontosan tudta, hogy ez nem így van. Sőt, lehet, hogy több dolguk volt, mint a városi kollegáknak. Részeg randalírozás, elkóborolt állatok, sőt időnként még lopás is előfordult. Az átutazóknak nagyon enyves volt a keze. Most pedig itt ez az eltűnés. Sam-et, a hotel tulajdonosát több napja nem látta senki. Ez pedig ilyen közel az erdőhöz komoly probléma. Egy probléma, amit az olyan kiváló rendőröknek kellett megoldani, mint amilyen Mulligan és társai. Nem is értette, hogy miért kell kikérdezni a városi firkászt. Mikor Shel megharapta a parkolóban, a fickó csak ült az asztalánál és bámult ki a fejéből. Valószínűleg már ettől is sokkot kapott. Ugyan mit láthatott egy ilyen? De ahogy Shara, a város sheriffje is mondta, ennek is meg kellett lennie.
Mulligan a riporter ajtajához lépett.
Miután kopogott eltelt néhány másodperc, aztán a riporter… Mit is mondott Rose hogy hívják? Talán Jake. Szóval Jake feje jelent meg az ajtóban. Fáradtnak és nyúzottnak tűnt, a pólója pedig mocskos volt.
- Segíthetek valamiben? – kérdezte nem túl meggyőzően. Mulligan figyelmét nem kerülte el, hogy a firkász épp csak annyira nyitotta ki az ajtót, hogy ő ne láthasson be a szobába. A sheriff helyettes ezt nevezte hetedik érzéknek. Mikor a rendőr észrevesz olyan dolgokat is, amik egy átlagembernek sosem tűnnének fel.
- Mikor látta utoljára a Motel tulajdonosát? – kérdezte hivatalos hangon Mulligan.
- Sam-re gondol? – kérdezett vissza a firkász. A rendőr bólintott.
- Nem láttam már jó néhány napja.
- Az bizony gond. – kezdte a sheriff helyettes. – Ugyanis eltűnt. Danielre az erdőben bukkantam rá mikor az öreget kereste.
Eljötte az idő. Mulligan nem tudta, hogy a firkász mi rejtegethet, abban viszont biztos volt, hogy neki, mint a törvény őrének látnia kell. Még az is lehet, hogy Sam eltűnésével kapcsolatos.
- Szabad? – kérdezte, miközben határozottan lépett egyet előre. A firkász egy másodpercet még hezitált aztán félreállt az útjából. Jól is tette, gondolta Mulligan. Próbált volna csak ellenkezni ez a kis városi ficsúr.
Bent egészen megdöbbentő látvány fogadta. A szobát teljesen darabokra szedték. Szinte az összes bútort széttörték, a képeket, a tapétát leszaggatták, sőt még a falon is méretes lyuk éktelenkedett. Mulligan alaposan körülnézett.
- Ez érdekes – dörmögte maga elé, majd megfordult és a firkászra nézett. Szúrós tekintete nem hagyott kétséget afelől, hogy magyarázatot vár, méghozzá nagyon gyorsan.
- Nos, tudja én a városból jöttem és… - kezdte a riporter zavartan. – Szóval biztos hülyén hangzik, de nyitva felejthettem az ajtót.
Hát persze. Nyitva felejtette az ajtót. Gondolta Mulligan magában. Valószínűleg azért, mert hulla részeg volt és azt sem tudta mit művel. Ezek a városi majmok folyton ezt csinálják. Leutaznak vidékre, felvásárolják az összes piát, aztán jól leisszák magukat, persze a cégük pénzén. Ha meg reggel egy zárkában ébrednek, akkor jön a felháborodás, meg, hogy ők nem csináltak semmit.
Mulligan felvett egy kis bögrét az egyetlen éppen maradt székről. Kiöntött belőle néhány cserépdarabot, aztán beleköpött. Már ideje volt. A dohány, amit rágott jóval több levet eresztett, mint gondolta.
- És valamilyen vadállat… Beszökhetett. – fejezte be a firkász a magyarázkodást.
- Oh, és mégis miféle vadállat tehette ezt? – kérdezte Mulligan és várakozóan nézett a riporterre.
A firkász köpni-nyelni nem tudott. Pont ahogy várta. Mulligan úgy érezte eljött az ideje, hogy megmutassa ennek a kis városi majomnak, hogy hogyan csinálják ezt az igazi profik.
- Látja a nyomokat? – kérdezte körbemutatva a szobán. – Ez egy legalább 14 pontos szarvasbika volt.
A sheriff helyettes roppant szórakoztatónak találta a firkász arcára kiülő döbbenetet. Bizony öreg és ez még nem minden. Mulligan újra a bögrébe köpött majd folytatta.
- Látja a mintát? – mutatott a falra. – Vágás, aztán tépés. Itt pedig a bemeneti nyomok. Egyértelműen egy agancséi.
- Ahogy elnézem, van egy gyönyörű trófeának való szarvasbikája. – fejezte be miközben felegyenesedett és a riporterre nézett. Ahogy számított rá, a másik férfinak még a lélegzete is elakadt. Mulligan úgy döntött ennyi elég is lesz. Most itt hagyja kicsit ezt a városi fiút, had gondolja át mit is látott.
Az ajtóhoz lépett és búcsúzóul még a firkászra mosolygott.
- Ha Sam előkerül, már csak meg kell lőnie. És az övé az idei fődíj. – mondta majd a csészébe köpött és visszaadta a riporternek. Biccentett, majd visszaindult a járőrautóhoz.
Hallotta, ahogy bevágódik mögötte az ajtó. Jól megkapta. A firkász valószínűleg csak hegyi bunkónak hívja őket magában, de Mulligan megmutatta neki, hogy ezek a hegyi bunkók talán sokkal többet tudnak nála.
Beült a rendőrautóba és beindította a motort. Ezt jól csinálta, nagyon jól. Úgy döntött, hogy ezért megérdemel némi pihenőt. Beugrik az Oh Deer-be és megeszik egy fánkot Rose isteni kávéjával. Igen, ezt fogja tenni. Aztán előkeríti Sam-et. Nem tudta, hogy hol kódoroghat az öreg, de biztos volt benne, hogy ahogy az előbb a szobában tudta, hogy mit kell keresni, úgy bukkan majd rá az ő nyomára is.
***
Jake a fékbe taposott, mikor meglátta Alt, ahogy kint áll a szerkesztőség előtt és telefonál. Ő volt az utolsó lehetősége, a leges legutolsó. A sheriff helyettessel szerencséje volt. De ha a tökkelütött fickó rájön, hogy mégsem egy „14 pontos szarvasbika” forgatta fel a szobáját akkor nagy bajban lesz. Beviszik kihallgatásra, és akkor minden maradék reménye is szertefoszlik, hogy elmeneküljön ebből az elátkozott városból.
- Mi a baj? – kérdezte Al és valószínűleg észre sem vette, hogy még a szája is tátva maradt, ahogy Jake-et figyelte. A riporter jól tudta, hogy rosszul néz ki, nagyon rosszul, de nem volt ideje magyarázkodni.
- Segítened kell. Velem kell jönnöd – mondta kurtán, miközben megragadta a nő karját és szinte vonszolta maga után az autóhoz.
- Jake! Mi történik itt? – kérdezte a nő ijedten.
- Csak vezess – válaszolta a férfi és beült az autóba.
Negyed órával később Jake és Al elhagyta a Bright Falls határát jelző táblát.
- Semmit sem akarsz mondani? Hová megyünk egyáltalán? – faggatta a nő.
- Csak el innen – válaszolta Jake, miközben a távolodó táblát figyelte a visszapillantó tükörben.
- Oh, hát erről van szó? Egyszerűen csak el akarod hagyni a várost? De ehhez én minek kellek? Elmehettél volna egyedül is – mondta Al felháborodva.
- Nem. Nem mehetek. Egyszerűen képtelen vagyok rá – válaszolta a férfi, de nem nézett a nőre.
- Ez meg mit jelent? Jake! - a nő hangja olyan volt mintha nagyon messziről jönne, vagy mintha víz alól. A riporter szédülni kezdett.
Az ordító zene betöltötte az utasteret. Jake a kormányt markolva figyelte az utat, nagyon fáradt volt, de egy kicsit még ki kellett tartani. Még egy egészen kicsit, mert mindjárt megérkezik.
Várjunk. Én vezetek? Gondolta magában, és lenézett. Valóban ő ült a volánnál. Ösztönösen kapta jobbra a fejét. De Al nem volt ott. Csak a cipője a lábtörlőn. Véresen…
Jake zavarodottan nézett fel, és ott volt. A nagy és díszes tábla, ami üdvözölte a Bright Fallsba érkezőket. Ugyanabban a pillanatban taposott a fékbe és rántotta félre a kormányt, mikor elöntötte a testét a szinte már jól ismert hideg verejték. Az autó 180 fokban megpördült és azonnal megállt. Jake pedig iszonyatos erővel fejelte meg a kormányt. Sípolást hallott. Azt az ismerős hangot, amit akkor is mikor elütötte a szarvast. Kábán nézett fel. Az út melletti tábla a 68. Szarvas Fesztivált hirdette.
Egy pillanatra minden izma megfeszült. De a következőben kivétel nélkül el is ernyedtek. Jake az ülés támlájának döntötte a fejét. Vége volt. Most már mindent értett. A rengeteg megválaszolatlan kérdés egytől-egyig teljesen feleslegessé vált. Ő most már ide tartozott, és nem mehetett el, az a valami sosem engedné. Ezen pedig ezernyi kérdéssel sem tudott volna változtatni. Felnézett az égre. Alkonyodott.
***
Mikor az autó kiért a kanyarból, a férfi azonnal észrevette az úton égő tucatnyi fáklyát. Ez pedig éjszaka az országút közepén csakis egy dolgot jelenthetett. Balesetet.
- Mi lehet az? – kérdezte Alice. Ahogy közeledtek már jól látszottak a rendőr és mentőautók villogó szirénái.
- Mindjárt megtudjuk Kicsim – válaszolta a férfi és megállította az autót az úton posztoló rendőr mellett.
- Mi történt, biztos úr? – kérdezte.
- Valaki elnézett egy kanyart – kezdte a fekete férfi – Talán egy szarvas, vagy ilyesmi. Vigyázzanak a következő szakaszon.
- Persze. Köszönjük – válaszolta a sofőr és miközben felhúzta az ablakot tovább hajtott.
Ahogy lassan elhaladtak a baleset színhelye mellett, látták az ezüstszínű autót, ami megpördülve állt az út közepén. A motorháztető bal oldala behorpadt és az egyik lámpája is kitört.
Alan Wake arra gondolt, hogy nemsokára ideje helyet cserélnie a feleségével, ha nem akarnak ők is úgy járni, mint az a szegény ördög. Alig néhány kilométerre voltak és a brosúra szerint Bright Falls csak rájuk várt. Nem is tudták mennyire.
