Alan Wake playtest - Alex Menrich

Talán hozzám hasonlóan sokan már a kezdetektől figyelemmel kísérik a játékot. Az első E3-as prezentáció már nagyjából felvázolta, mire számíthatunk, a játék hangulatát tekintve már akkor a Twin Peaks c. tévésorozattal volt párhuzamba hozható.


Azóta sokminden változott. 5 év telt el, a nyílt, szabadon bejárható területeket felváltották a szűkebb és meghatározott haladási irányú lineáris pályák, a csuklyás ellenfelek helyett baltával dobálódzó favágó figurákkal és különböző poltergeist jelenségekkel kerülünk szembe, valamint a játék Xbox 360 exkluzív lett.

Egészen őszintén írom, hogy a generációban a legjobban várt játék számomra az Alan Wake, kicsit félve is ültem le a TV elé, vajon milyen lesz az irányítás, a hangulat, hozza-e a szintet, mint amiket a videókban láthattunk…

Pár pillanat alatt azonban teljesen magába szívott, megszűnt körülöttem minden, egészen hihetetlen az egész. Nem tudom, hogy érték el ezt a hatást, de a Remedy mindig is igazi szakértője volt a témának. A jelenség egyébként nem volt egyedi, utólag belegondolva érdemes lett volna néhány fényképet készíteni az arcokról mostani beszámolónkhoz, talán így még inkább kifejezőbbé tudnánk tenni az élményt, bár az is igaz, hogy a szájtátós képek nem igazán tartoznak az előnyös fotók témakörébe…

Általában az összhatást szoktam figyelni egy-egy ilyen teszt alkalmával, de az Alan Wake esetében egy kicsit ez másképp történt, megpróbálom részekre bontani. Elsőre a hihetetlenül szép és realisztikus animáció tűnt fel, tényleg úgy mozognak a lombok, a fák és bokrok, mint igaziból. A karakterek mozgása nagyon aprólékos és teljesen életszerű. Az egész játékra egyfajta egyedi aprólékosság jellemző, ami minden elemében megmutatkozik. A környezet gyönyörű, érdemes lassan és figyelmesen haladni előre. A legtöbb videóban elsősorban a fenyőerdő tűnt fel éjszakai megvilágításban, de nem kell tartani attól, hogy végig ilyen, lesznek bőségesen nappali helyszínek is.

Az irányítás nagyon hamar a kézre áll, a harcrendszer szintén profin felépített, több fegyver lehet nálunk, a d-pad segítségével választhatjuk ki a legmegfelelőbbet. Kezdetben az alap kézifegyver áll rendelkezésünkre, de találhatunk shotgun-t, sniper riffle-t és flare gun-t egyaránt. Az ellenségek mesterséges intelligenciája az eddig látottak alapján átlagon felüli. Ugyanúgy használják a tereptárgyakat, mint mi, utánunk másznak és elbújnak. Az egyik kedvenc személyes élményem rögtön a tutorial pálya után volt, amikor egy ellenség egy nem várt pillanatban lépett ki egy fa mögül, teljesen váratlanul.., a hideg kirázott szó szerint és tényleg féltem tőle. Ti mikor éreztétek ezt utoljára egy játéknál?

Három fokozat közül lehet választani (normal, hard, nightmare), szerintem érdemes sorban haladni, nekem egyébként nem tűnt túl könnyűnek a játék, sőt kifejezetten nehéz helyzetek alakulhatnak ki, amikor csoportosan támadnak ránk. Az életerőnket egészen speciális módon tölthetjük vissza, de akár a harcok közben is van rá lehetőség adott esetben. A szoftver elég sok mindenről készít statot, ezt most nem részletezném, de gyakorlatilag a különböző típusú killeken keresztül az összegyűjthető extrákat részletezi benne, utóbbiból legalább 5 különböző típusú van (kávés termoszok, rádió szpotok stb.).

Röviden ennyit szerettem megosztani, alig pár nap és mindenki személyesen is átélheti ennek a fantasztikus játéknak az élményeit.

Alan. Wake Up. (a játék Launch Trailere)

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# Koksz Dátum:2010-05-05 Idő: 19:50

Hát már nem is tudom mikor féltem játéktól. De Amit láttam a trailerbe az szájtártós volt. Akkor a végleges játéknál lehet hülyét is kapnék :D (igen ennél is jobban)

# Alex Menrich Dátum:2010-05-05 Idő: 18:44

Igen, a Fatal Frame nagyon ott volt.

# zaz Dátum:2010-05-05 Idő: 15:37

Utoljára félelmet ,rettegést?

Fatal Frame.

# fokk Dátum:2010-05-05 Idő: 12:02

Hát énis a Dead Space-nél.:D De annál nagyon.Szerintem nagyon jó játék lesz.

# Tommy_Angelo Dátum:2010-05-05 Idő: 08:54

vicious: Én is a Dead Space-nél éreztem ilyet utoljára! :) Bár az Alan Wake azért egy picit másként "ijesztget", sokkal élethűbb a szituáció, és sokkal emberibb az egész!

# vicious Dátum:2010-05-05 Idő: 08:43

" hideg kirázott szó szerint és tényleg féltem tőle. Ti mikor éreztétek ezt utoljára egy játéknál?"

Legutóbb a Dead Space - nél, az előtt pedig a Silent Hill 1-3 részénél.

Jó dolog a rettegés :)