Sonic a sündisznó egy olyan videojáték-karakter, aki volt már nagyon fent és nagyon lent is. Huszadik születésnapján nem csak az a kérdés, hogy méltó módon tud-e ünnepelni, hanem hogy képes lesz-e "megteremtője", a Sonic Team egy új, sikeres korszakba kormányozni a kis kék hőst. A Sonic Generations talán választ ad erre.
1991, őszi BNV. Az egyik pavilonban, mint világújdonság, ki volt állítva néhány Sega Mega Drive, rajtuk pedig egy akkor vadonat új játék, a Sonic the Hedgehog futott. Én, tízévesként, tátott szájjal próbáltam ki az első pályáját, egy bizonyos Green Hill Zone-t, és még csak hasonlót sem láttam előtte. A 16-bites korszak hajnala és ez a játék volt a pont, amikor egy bizonyos bajszos vízvezetékszerelő kiköltözött a szívem csücskéből, helyét pedig a kék süni vette át. Húsz évvel később, megjárva a videojáték-mennyországot és a poklot is, Sonic újra itt van, hogy együtt megünnepeljük a két évtizedes közös barátságot.
A Sonic Generations története nem drámai és nem is különösebben nagy szám. Egy "Idő Evő" megjelenik a semmiből (épp Sonic születésnapján), és elviszi a kék hős összes barátját. Nincs más választás tehát, mint elindulni, és egyenként kiszabadítani mindenkit - Sonic közben összefut 1991-es énjével, így együtt indulnak a nagy kalandra. A sztori nem is túl érdekes, ellenben rendkívül szórakoztató. A sok önkritikus megjegyzés a korábbi (jobbára balul sikerült) epizódokra mosolyt csal az arcra, és jól mutatja, hogy a fejlesztők nagyon is tisztában vannak vele, mit csináltak eddig rosszul. Néhány korábbi kaland szájhúzós felelevenítése vagy a dedós "segítők" megjegyzéseire válaszul adott facepalmok jelzik, hogy sok fárasztó és szükségtelen dolog történt az elmúlt években.
Ebben a játékban azonban többnyire nem kell ezekkel számolnunk. A Sonic Generations játékmenete a lehető legjobban visszatér a gyökerekhez. A kilenc világ egy-egy pályáját "klasszikus" 2D-s, illetve "modern" 3D-s verzióban is végigjátszhatjuk, mindkettő az adott Sonic karakter különleges mozgásait vonultatja fel. Nincsen vérsün, nincsenek ostoba színes barátok, csak Sonic, a száguldás és a vele együtt járó felhőtlen szabadság és élvezet.
A kilenc világ összesen három korszakot ölel fel. A legizgalmasabbak a Mega Drive éra helyszínei, közepes kihívást kínálnak a Dreamcast időszak látványos szakaszai, a legnehezebbek pedig irónikus módon épp az egyébként is hányattatott sorsú legutóbbi játékok újrafeldolgozott arénái. Minden pálya remekül sikerült összességében, minden jól ismert jellegzetességgel, egyedi ellenfelekkel és pályaelemekkel, a változatosságra és a kihívásra tehát nem lehet panasz.
Nem minden fenékig tejfel azonban a Sonic-univerzumban továbbra sem, és sajnos a Sonic Team fájdalmas emlékeztetőket hagyott arról, hogy mennyire képesek elrontani a dolgokat. Különösen az utolsó három világra, és a végső főellenségekre igaz, legfőképp a 3D-s részeknél, hogy irányítási problémák, olcsó halálok továbbra is meg tudják keseríteni az ünnepelni vágyó platformer-játékosok életét. Néhány helyen egész egyszerűen nem működnek a helyzetérzékeny gombok, nem látni, hová esünk (ez általában halált jelent), vagy a játék cseppet sem teszi egyértelművé, mit vár el a felhasználótól. Irónikus, hogy a többnyire makulátlan, kiforrott első két éra után a harmadik néha mennyire gátat szab a sebességnek és a szórakozásnak. Az akadályok szerencsére leküzdhetők, nem jelentenek megsemmisítő problémát, de szomorú, hogy továbbra is jelen vannak néhol.
További frusztrációt jelentenek az úgynevezett kihívások, amelyek közül néhányat mindenképp teljesíteni kell a továbbjutás érdekében. Ezek többségében ugyan jól megtervezett, érdekes feladatok, némelyikük azonban egyszerűen csak idegesítő, helyettük sokkal jobb lett volna még néhány legendás világot remake-elni. A játék összességében igen rövid, de nagy hangsúlyt kap az újrajátszhatóság, melyet a pályákon kitanulható ezerféle útvonal, rangok, tengernyi behozható extra és az Achievement rendszer is komolyan támogat.
Többjátékos lehetőség nincsen a játékban, van viszont kétféle online ranglistás mód. Az egyikben a pályákat minél jobb eredménnyel kell teljesíteni (ezt mondjuk nyugodtan integrálhatták volna a történetes módba is), a másik érdekesebb: 30 másodperc alatt kell minél messzebbre jutni az adott pályán, az elért pozíciót pedig kis táblák jelzik minden játékos esetében. Ha több barátunk is megveszi a játékot, akkor szórakoztató csatákat lehet így vívni egymás ellen.
Mi van most akkor, visszatért Sonic a régi formájához, vagy továbbra is szenved? A jó hír, hogy a fent ecsetelt problémák ellenére a Sonic Generations egy rendkívül dinamikus, szórakoztató, gyors, látványos platformer. A Sonic Adventure 2 óta alighanem a legjobb játék, és stílusában kétségtelenül az egyik legjobb Xbox 360-on. Sajnos ez egy olyan születésnap, ahol nemcsak a szépet és a jót emlegetik fel az ünneplők, hanem a rosszra is emlékeztetnek - de messze nem olyan szinten, ami tönkretenné a jeles alkalmat. A Sonic Team most már láthatóan érzi, mire van szüksége a rajongóknak, ez a játék pedig dézsából önti az ilyen élvezeteket. Sonic sok-sok éve nem volt ilyen jó formában.
És ilyen szépben sem. A Sonic Generations alatt dübörgő Hedgehog Engine grafikus motor gyönyörű karaktermodelleket és pályákat varázsol a képernyőre HD-ben is. A fantasztikusan újraalkotott klasszikus helyszínek, erdők-mezők, városi pályák 2D-ben és 3D-ben is kiválóan muzsikálnak. A képfrissítés alapja 30 fps, ami néha kicsit durvának tűnhet, és extrém esetekben leesni is hajlandó, ettől függetlenül nem érheti szó a ház elejét. A kidolgozás, a színpaletta, a látványos kameramozgások, és legfőképp a sebesség az, ami igazán visszaidézi a karakter legszebb napjait, hangulatát, dinamikáját.
Hasonlóan nagyszerűek a zenék is. Minden helyszínen a hozzá tartozó muzsikák remixeit hallhatjuk, adott esetben vokállal együtt (lásd City Escape). A klasszikus és modern pályák egyaránt saját újrakeverést kaptak, így egy Sonic-rajongónak igazi öröm új formában meghallgatni az utolsó akkordig ismert dallamokat. A tradícionálisan gyenge szinkron ezúttal meglepően jó lett, ahogy a hangeffektek is, mindkét karaktervariáció esetében.
Látványos grafika, hatalmas sebesség, színek, hangok, zene. Minden összeáll egy igazi, hamisítatlan Sonic-élmény kedvéért, és a fejlesztők ezúttal tényleg nem rontották el szinte semmivel az összképet. Azért csak szinte, mert az a légy még mindig ott úszkál a levesben: Az utolsó néhány pálya és bossharc irányítási és tervezési problémái, a gyakran feleslegesnek tűnő és frusztráló kihívások azt mutatják, hogy Sonic még mindig túl sokat akar egyszerre. A játék első kétharmada kiválóan jelzi, mit kell a jövőben tenni. Még inkább a sebességre és a látványos száguldásra helyezni a hangsúlyt, és nem megpróbálni bonyolítani a dolgokat.
Bár épp, hogy ráfért egy lemezre, a Sonic Generations kissé tartalomszegénynek érződik, ami azért fájó, mert még tucatnyi helyszínt lehetne elképzelni ebben a kettős rendszerben. Sonic maga viszont láthatóan visszatért a régi formájához, és a problémák ellenére az utóbbi évek legjobb epizódjaként kezelhetjük ezt a játékot. Ha a Sonic Team ezen az úton marad, akkor igaza lesz a kék kabalának, aki így búcsúzik múltbéli énjétől: "Szép jövő vár ránk." Remélhetőleg így lesz, még legalább húsz évig.
7
