
A tegnapi napon vált letölthetővé az utolsó bővítmény a BioWare frenetikus sci-fi eposzához.* A felejthetetlen akció-szerepjáték így megkapta végső történeti injekcióját, amely egy igen méretes letöltés képében ígér összeköttetést a trilógia második és harmadik felvonása között. Mi lehet izgalmasabb, mint közelebb kerülni minden idők legjobb interaktív tudományos fantasztikus kalandjának végkifejletéhez? A válasz talán kissé meglepő.
Vigyázat! A cikk a történetből is tartalmaz részleteket, ha nem vagy rá kíváncsi, ne kattints!
Hivatalos közlés szerint tehát az Arrival sztorija egyfajta kapocs a Mass Effect 2 és a Mass Effect 3 eseményei között, ez pedig részben így is van. Az én szám íze kicsit mégis keserű, a nagyjából másfél óra időtartamú kiegészítő történeti íve ugyanis véleményem szerint messze nem annyira kidolgozott és fajsúlyos, ami méltó lenne két ilyen volumenű játék összekötéséhez.
Shephard ismét megkapja a maga küldetését. Hackett admirális kéri fel egy "diszkrét" misszióra, amelynek keretében ellenséges területre, Batarian zónába kell repülnie, ahonnan ki kell szabadítania egy titkosügynököt. Az ügynöknek állítólag bizonyítéka van a közelgő Reaper invázióra, olyan, amit már a Szövetség is kénytelen lesz komolyan venni. Főhősünk feladata, hogy kimenekítse az ügynököt, és igazolja a bizonyíték valódiságát. Természetesen, ahogy lenni szokott, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy azt előre elképzeli...

A csaknem 800 MB-os letöltés alapvetően két helyszínt tartalmaz, melyek nagyrészt lineárisak, és melyeknek nagy részén kizárolag harcolni leszünk kénytelenek. A nyúlfarknyi történet során van ugyan lehetőség néhány jó/rossz döntés meghozatalára, de ezek komolyabban nem befolyásolják a cselekményt. További probléma, hogy a főszereplő ezúttal végig egyedül kénytelen harcolni, csapattársak - egy rövid szakasztól eltekintve - nincsenek, ez azonban a Mass Effect rendszerének egyik alappillérét rúgja ki véleményem szerint.
A két helyszín kellően változatos és látványos, különösképp utóbbit tartottam ötletesnek. A játék univerzumába tökéletesen illeszkedő helyszínekről, szereplőkről és ellenfelekről beszélünk, tervezés tekintetében tehát nincs hiba. Aki nem siet, átgondoltan harcol (vagy épp a lopakodást részesíti előnyben, melyért egy Achievement is jár), illetve szeret minden sarkot átkutatni, arra jó esetben másfél-két órányi extra szórakozás jár 560 Microsoft Pontért.

Amivel nekem a legnagyobb bajom volt, az sajnálatos módon épp a történet. Az Arrival inkább egy jópofa mellékküldetésnek tűnik, semmint hogy a nagy Reaper invázió bevezetője legyen. A galaxis összes intelligens életformáját kipusztító, könyörtelen és érzelemmentes gépóriások a trilógia első részében misztikusak és félelmetesek voltak. Az első részben, amikor Sovereign-el beszéltem, szinte a gyomrom is remegett. Itt viszont, habár a történet szerint jóval közelebb vagyunk az invázióhoz, mégsem éreztem a félelmet, a nyomást, a tétet. A DLC legvége szerencsére kissé kikerekíti a mondanivalót, különösen, mert egy régi ismerős személyesen látogat el a Normandy fedélzetére...
Jó letöltés az Arrival, és minden Mass Effect rajongónak kötelező, de nem a legjobb kiegészítő a játékhoz, néhány helyen összecsapott hatást kelt. Arra azonban tökéletes, hogy újra Shephard bőrébe bújjunk, és kissé csillapítsuk "éhségünket" a Mass Effect 3 előtt.
* Az Electronic Arts sajnos nem tette elérhetővé a Mass Effect 2 DLC-ket a magyar Xbox LIVE Piactéren. Az illetékesek dolgoznak rajta, hogy a tartalmak nálunk is hivatalosan elérhetőek legyenek.







