Őszi Mese

Van abban valami mókás, hogy a fenti című ilomilo DLC épp tavasszal jelent meg, de valószínűleg ez is hozzátartozik a játék bájához. Az egyik legegyedibb, legszerethetőbb Xbox LIVE Arcade cím megkapta tehát első letölthető tartalmát, erre vetek most egy pillantást.

Az új történet egy teljesen új világba kalauzolja el a két jóbarátot, akik a történet szerint séta közben elkezdenek követni egy sor lehullott falevelet. Igen ám, de a falevelek sora egyszer csak ketté válik, ők pedig ismét elveszítik egymást, és kész a baj. Narratívának aligha nevezhető, ám arra mindenképp jó, hogy mosolyogjunk egyet, majd belekezdjünk a vadonat új, őszi világ feltérképezésébe.

Ha szigorúan a számokat nézzük, az Autumn Tale 19 új fejtörőt, 6 új bónusz pályát (melyek az eddigi legnehezebbek) és három új Achievement-et tartalmaz. A környezet is új, ezúttal egy jórészt vöröses, rozsdabarna, tipikusan őszi köntösbe öltözteti ezt a kedves logikai játékot. Persze itt is felbukkannak ismerősök, mint például az elmaradhatatlan Sebastian.

A kiegészítő feltételezi rólunk, hogy végigvittük az alapjátékot (bár ez nem kötelező), hiszen már az első pályákon használni kell az összes megismert kockát, vagyis nem szerencsés, ha valaki itt kezdi az ismerkedést az ilomilo világával. A pályák, ha nem is extrém nehezek, de komolyabb kihívást jelentenek, több gondolkodást és kreatív megoldást igényelnek, mint az alapjáték feladványai. Természetesen ezeken is be kell gyűjteni a Safkákat, illetve három új zeneszám is megnyitható a Galériában.

Mindössze 240 Pontos árával és 15 MB-os méretével az ilomilo: Autumn Tale egy remek expanzió, az eredeti hangulatot megtartva érdekes új tartalommal tölti meg az alapjátékot. Ha szereted ilo és milo történetét, akkor mindenképp ajánlott letöltés, és néhány órára kellemes agytorna, nyugtató, szórakoztató időtöltés.

ilomilo teszt

ilomilo: Autumn Tale letöltése

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# MistaPriest Dátum:2011-03-12 Idő: 11:29

nagyszerű játék, remek kiegészítő...