EXKLUZÍV: Microsoft interjú

[Exkluzív] Nagyságrendileg fél éves a magyar Xbox LIVE, amely hivatalosan 2010. november 10-én indult útjára. Úgy gondoltam, ennyi idő után érdemes lehet elbeszélgetni a Microsoft-tal az eddigi tapasztalatokról. Szerencsére az Xbox 360 Magyarország marketing managere, Vigh Attila szívesen állt rendelkezésre. Az interjúban szó esik a hazai LIVE indulásáról, fejlesztéséről, a szolgáltatás és a Kinect sikeréről, de aktuális témáról: a biztonságról is.

Szia Attila! Köszönöm, hogy válaszolsz a kérdéseimre. Az Xbox LIVE nagyjából fél éve érhető el hivatalosan Magyarországon. Mennyire volt nehéz elérni a szolgáltatás bevezetését? Hosszú küzdelem volt az anyacéggel?

Lassan öt éve már, hogy bevezettük az Xbox 360 konzolt a magyar piacra. Már az elején tudtuk, hogy egy nagyon fontos láncszem, az Xbox Live nélkül kell elindulnunk az úton, de szerencsére közben megérett a piac arra, hogy egy ilyen komplex szolgáltatást, mint a Live, is elhozzunk a magyar játékosoknak. Az első négy év persze nehéz volt Live nélkül, de kellett ez az idő arra, hogy a PS2 korszak után az Xbox 360 váljon elsőszámú konzolplatformmá Magyarországon. A Gears of War, a Halo és a Forza is ismert játékok lettek, míg a PC-n is ismert Fable még népszerűbb mint valaha.

Milyenek voltak az első tapasztalatok? Sokan migrálták a külföldi profiljaikat, vagy inkább az új regisztráció volt jellemző?

Napi szinten figyelem mennyire aktív a magyar közösség, és elsősorban a régió országaival hasonlítom össze magunkat (Csehország, Lengyelország, Oroszország és Görögország mind velünk együtt indították el az Xbox Live-ot). Kifejezetten jól állunk hozzájuk képest, kivéve a migrált játékosok számát. Fontos lenne, hogy a még nem migrált játékosok végre váltsanak, hiszen ha a magyar Live-on mutatjuk meg milyen sokan vagyunk, hamarabb kapunk extra szolgáltatásokat, mint a többi ország. A kezdeti hezitálás érthető volt valamelyest, de mára egyértelműen sokat fejlődött a magyar Live, szóval aki eddig nem tette, most "költözzön haza" itt: https://live.xbox.com/hu-HU/BillingMigration/SelectRegion

Ti hogyan éltétek meg a magyar Xbox LIVE fogadtatását? A fórumok világán túl milyen visszhangja volt a sajtóban, a partnereknél, ti mit éreztetek?

Nagyon megpezsdült az élet körülöttünk. A Live segítségével végre egészen egyedi virtuális rendezvényeket is tarthatunk, mint amilyen a húsvéti ingyen hétvége és annak versenyei voltak. Ezek nagyon fontosak nekünk, mert szeretnénk megmutatni a játékosoknak, hogy foglalkozunk velük, érdekel minket a véleményük, és lehetőséget adunk, hogy a legnépszerűbb játékokban összemérjék erejüket. Az xbox.hu blogon, a xbox.com fórumon, vagy a facebook és twitter oldalunkon látjuk, hogy a játékosok szeretnek az Xbox közösséghez tartozni, és ez nekünk fontosabb még a partnerek visszajelzéseinél is. Persze sok cég felfigyelt erre a sikerre és remélem ennek meglesz a maga gyümölcse. Én például arra is büszke vagyok, hogy a T-Home-nál már sms-ben is lehet Live előfizetést venni, amit kényelmes módon csak a hónap végén kell a telefonszámlával kifizetni.

Az első dolog, ami a már meglévő felhasználóknak feltűnt, a magyar Piactér hiányosságai. Sok Xbox LIVE Arcade játékot illetve DLC-t hiányolnak a játékosok. Az elmúlt fél évben felkerült visszamenőleg néhány dolog – van rá esély, hogy minden fájó hiányosság pótolva lesz?

Mi is itt éreztük a legnagyobb hiányosságokat, ezért itt történt a legnagyobb változás. Induláskor alig néhámy cím volt például a Games on Demand szekcióban, ma már több mint 94, és gyakran olcsóbb a forintos ár, mint más országok dolláros, fontos, eurós, stb árai. Ehhez persze nem elég a mi erőfeszítésünk, a kiadókat is meg kell győzni, hogy érdemes foglalkozni a mi régiónkkal. Egyértelmű további javulás várható ezen a téren. Én csak egy dolgot szeretnék kérni: Ha valakinek hiányzik valami, nyugodtan dorgolja az orrunk alá, ez segít a partnereket is meggyőzni, hogy igenis van igény mondjuk Mass Effect DLC-kre. Írjatok a Facebook oldalunkra, had lássa a világ, hogy szeretünk játszani ! :-)

Megkaptuk a Facebook és Twitter alkalmazásokat. Mit tudsz mondani a többi szolgáltatásról? Inside Xbox, Video Piactér, Zene Piactér...

Konkrétumokat persze nem árulhatok el, de szerintem az elmúlt fél év fejlődése jól mutatja, hogy nagyon dinamikusan változik a magyar Live, egyre több és több szolgáltatást nyújtva. Érdemes lesz figyelni a közeljövő eseményeit, mert az Xbox Live életében rengeteg érdekes újdonság várható.

A magyar Piactéren látszik, hogy néhány tartalomnak (Avatar ruhák, játékok, DLC-k) magyar a leírása. Tervbe van véve, hogy minden, beleértve magát a Dashboard-ot is, magyarítva lesz a későbbiekben?

Ez egy sokkal komplexebb kérdés, mint elsőre tűnik. Mindig azon vagyunk, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújtsuk a játékosoknak, de hogy ez mikor fog dashboard lokalizációt jelenteni arról még korai beszélni.

Magyar viszonyokat figyelembe véve szerinted mennyire sikeres a Microsoft Points üzlet? Sok pénzt költünk tartalmakra a piac méretét figyelembe véve, vagy a magyar közönség inkább passzívabb az átlagnál?

A Live-os szokásokat tekintve kár lenne magunkat olyan országokhoz hasonlítani, ahol már évek óta van Live. A velünk együtt startoló országok között kifejezetten szépen teljesít a magyar közösség, ami nagy segítség abban, hogy a partnereinknek is megmutassuk, érdemes kis országunkra is figyelni.

A hazai LIVE leggyorsabban növekvő ága egyértelműen a Games on Demand. Hétről hétre egyre több a letölthető teljes Xbox 360 játék. Ez azt jelzi, hogy van rá igény? Kelendőek a (többségében néhányezer forintos) játékok?

Véleményem szerint ez a szekció nem csak az olcsó játékok miatt népszerű. A letöltési listán most is jó helyen áll például a Red Dead Redemption is. A titok inkább az, hogy egyszerű a vásárlás, és olyan játékok is megtalálhatóak, amik hiányoznak a boltok kínálatából.

Ha már Games on Demand: Manapság egyre gyakoribb a vita a digitális terjesztés térhódításáról. Te hogyan látod? A jövőben valóban egyre nagyobb szerepet kap majd ez az üzletág, esetleg kiszoríthatja a dobozos játékokat is?

A dobozos játékok mindig is fontos szerepet fognak betölteni, vagy legalábbis még nagyon sokáig. Ennek két nagy oka van: az egyik, hogy a dobozos szoftver kerekedelem rendkívül fejlett, és rengeteg partnerünk kifejezetten szép munkát végez ezen a területen (jó áron, gyorsan, kultúrált körülmények között, jó extra szolgáltatásokkal elégítik ki a vásárlói igényeket). A másik, hogy ha olcsóbbak is lettek a játékok az elmúlt két évben, a magyar havi átlagkeresetnek még mindig kb 10%-a egy új játék, és ezért a pénzért érthető ha sokan ragaszkodnak ahhoz, hogy a termék kézzel fogható, a polcra kirakható legyen. A Limitált kiadásokról, pedig akkor még nem is beszéltünk. :-)

A magyar Xbox LIVE-val egy időben jelent meg a Kinect. A mozgásérzékelő arányaiban hasonló mértékben sikeres, mint világszerte?

Sok olyan ország van világszerte, ahol az Xbox a konzolok versenyében második vagy harmadik helyről került előrébb a Kinectnek köszönhetően. Mivel Magyarországon amúgy is igen népszerű az Xbox, ezért a Kinect sikere sem maradhatott el. Rengeteg családos és nem annyira gyakorlott játékos lépett be az Xbox-os táborba. Ennek ellenére megnyugtatok minden hardcore játékost, nem csak a családi játékokról fog szólni a jövő Xbox fronton. Igenis kőkemény játékokkal várjuk a következő szezont. Gears of War 3, Forza Motorsport 4 és megannyi titkos projekt kerül terítékre az E3-on is. A játékosok mekkája jön Xbox fronton. :-)

Van arról valamilyen kimutatás, hogy a Kinect tulajdonosok egyben potenciális Xbox LIVE vásárlók is, vagy alapvetően két eltérő közönségről beszélünk?

Szerintem semmi meglepőt nem árulok el azzal, hogy a Kinect családi célközönsége lassabban merül bele a Live-ba, mint egy olyan játékos aki mondjuk PC-ről szokik át, és rögtön Battlefield multit akar nyomni. A Live azonban ma már nem csak a multiról szól, sőt lassan már A4-es papírokat lehet teleírni a Live funkcióival, hogy aztán a végén odabigyessze az ember, "ja és multizni is lehet vele". :-) A plusz funkciókra pedig a családos, kevésbé hardcore felhasználók is kíváncsiak lesznek idővel, ezért meg kell nekik mutatni, mennyi mindenről maradnak le, ha nem csatlakoznak fel.

A Kinect és az Xbox LIVE egyidejű megjelenése inkább erősítette vagy gyengítette egymást? (Például az emberek egyik helyett a másikat vették?)

Az Xbox Live beveztésével elsősorban a hardcore játékosoknak akartunk kedvezni, akik az elsőszámú felhasználói a szolgáltatásnak. Őket amúgy is kevésbé homályosította el a Kinect körüli hírverés, hiszen ők szerintem November elején még javában a Call of Duty deathmatch-eket nyomták. :-) Mind a két újdonság az elvárásoknak megfelelően, vagy azokat túlszárnyalva teljesít hazánkban, de globális szinten a Kinect akkorát szólt, hogy azzal semmi sem vehette fel a versenyt.

Magyarországon is elérhető lesz a hamarosan induló Avatar Kinect szolgáltatás?

Igen. Kell ennél többet mondanom? Mint már említettem, fontos a magyar Live folyamatos fejlesztése.

Végezetül egy szomorúbb téma: Mennyire nevezhető biztonságosnak az Xbox LIVE? A közelmúltban történt Playstation Network támadás fényében nekünk kell-e tartanunk hasonlótól?

Azt hiszem a Microsoftnál senki sem tudja jobban, milyen nehéz szembeszállni az ilyen jellegű külső támadásokkal, és tudjuk nem könnyű egy folyamatosan elérhető, ahogy az angolok mondják 24/7/365 szolgáltatást nyújtani. A rendszereink a végeletekig maximalizálva vannak a biztonságtechnika terén, a cég több évtizedes IT piaci tapasztalata jó alapot biztosít ehhez.

Mit javasolnál a felhasználóknak, hogyan védhetik meg legjobban a Windows/Xbox LIVE-on tárolt adataikat?

Csak egyet tudok ajánlani: Játszanak nyugodtan, mint eddig. Sem az Xbox Live sem a Windows Live biztonságával nem volt eddig gond, és ezután sem lehet erre számítani. A Microsoft mindig is élenjáró volt a személyes adatok védelmében, és ez a jövőben is így lesz.

Utolsó kérdés: Hamarosan E3. Mit üzennél elöljáróban az Xbox 360 tulajoknak? :-)

Az elmúlt években mindig lehetett élőben követni az eseményeket. Idén még profibb közvetítéssel készülünk, így bárki nézheti élőben a konferenciánkat. És ígérhetem, lesz miért...

Köszönöm szépen az interjút!

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# Gabostro Dátum:2011-08-25 Idő: 21:16

Egyébként magyar Live-n szoktam vásárolni Microsoft Pontokat és egy játékot is vettem. Támogatom a magyar Live-t meg hát magyar vagyok. Jobban szeretem ha tiszta fiókom van. :D

# ajjaj Dátum:2011-05-21 Idő: 22:32

Nem migráltam és jó ideig nem is fogok. Jó dolog ez a games on demand, de minek migráljak, ha a Uk regemmel több játékot érek el? Elég sok pénzt verek el game marketplacen (dlc-k, arcade -indie játékok, stb), és ahelyett hogy ezeket "itthon" költeném el, kénytelen vagyok "külföldön" megtenni a választék miatt. Ördögi kör, remélem érezni, hogy aki ma Magyarországon ténylegesen költ a játékokra és kiegészítőikre, az nem vált, illetve fent tart egy külföldi reget is. Így meg csak olyanok vagyunk mint a kutya, amelyik a saját farkát kergeti. Meg mi az, hogy egy zsáknyi díjat bezsebelő játékhoz (Mass Effect 2) nincsenek dlc-k? Ez most komoly? A másik meg az Inside xbox csatorna. Nekem igenis kellenek interjúk, játékbemutatók, sentuamessage na meg Jessica Chobot! Ha ezek lennének magyaron is (nyilván magyarokkal), habozás nélkül váltanék, és verném el a pénzem "itthon".

# ladista Dátum:2011-05-19 Idő: 13:21

Én azt kérdezném meg Vígh úrtól, elfogadhatónak tartja-e, hogy a mostani updateval a magyar Liveosok nem jutnak hozzá a paypal fizetési lehetőséghez?

Mikor lesz nálunk is és kérném, hogy ne kamuzzon, ne ködösítsen!

# Gabostro Dátum:2011-05-14 Idő: 08:54

Csak hozzászólnék, hogy Egyesült Királyságnál 1000 MSP az 2.600 forint körülbelül (8,50 font). 1 font az 300 forint átlagosan.

Magyarországon 3340 forint a 1000 MSP és az 30%-al drágább... Nem éri meg szerintem.

Demókat meg magyar Live-ről: 141

Egyesült királyságnál Live-ről: 297

Jobb a külföldi Live, mint a magyar Live...

# Elod II Dátum:2011-05-10 Idő: 16:23

Én is még tavaly váltottam, és nagyon megbántam. Volt több kisebb-nagyobb problémám a migrálással, amire a support annyit tudott mondani, hogy együttéreznek velem, de nem tudnak vele mit csinálni. Azóta nekem is van egy másodlagos angol account-om a hiányzó cuccok letöltéséhez. És mi a helyzet a pulival ugye? Szerintem nagyon jól jellemzi ezt az egész átállást. Sajnos tudomásul kell venni, hogy egy ekkora piac mindíg is a prioritási lista végén fog kullogni, maszatolhatnak itt bármit is a marketingesek :(

# Gabostro Dátum:2011-05-09 Idő: 17:58

De még mindig a magyar Live-t használom. Külföldi Live-t akkor használom, amikor magyar Live-n nincs az a demó, amit szeretnék és külföldön van.

# Gabostro Dátum:2011-05-09 Idő: 17:19

Én nem vagyok megelégedve a magyar Live-hez. Külön kellett csinálnom egy másik régiós Live fiókot. Duplával, vagy már háromszor több játékokat tudok tölteni külföldről, mint Magyarországról. Ez így nagyon unfair. Főleg Magyarországon drágább a MSPont.

# AssassinZoli Dátum:2011-05-06 Idő: 20:24

A Mass Effect 2 dlc-k persze továbbra sincsenek sehol és ahogy látom nem is lesz egyhamar, a fent olvasottak alapján, csak azt nemértem h ha az apperance pack 2őt feltudták rakni akkor a többit miért nem lehet, amúgy szerintem is egy vicc a magyar live.

# Streakier Dátum:2011-05-06 Idő: 10:31

E3 konferenciák élőben?

Ez ugye nem csak gold tagoknak lesz...?

# Makaay21 Dátum:2011-05-05 Idő: 08:39

Én csak annyit szeretnék hozzá fűzni hogy a Games on Demand szolgáltatásnál elég komolytalan árak vannak!!!Pl.: Burnout Paradise 3000ft de a Burnout Revenge 6000ft???A régebbi game-k drágábbak!!!

Szerintem ezt a hibát kellene egy kicsit modosítani!!!

További sok sikert LIVE!!!

# eddy Dátum:2011-05-04 Idő: 20:38

Én marhára nem vagyok megelégedve a magyar LIVE-al, csomóan mondták anno hogy jaj mi szegények nincs magyar LIVE-unk, de baromság ugyan úgy tudtunk a LIVE-on multizni meg DLC-t letölteni mint bármely országba, akkor meg minek ez a cirkusz??? A magyar LIVE-al nem nyertünk semmit, csak veszítettünk... Vettem 4200 MS pontot (UK-tól) hónapokkal ezelőtt net nélkül, ezért átvittem a gépemet a haveromhoz náluk regisztráljak a magyar LIVE-ra hogy letöltsem a Re5 DLC-ket, és a HALO1 arcade játék, és nem volt fen, de ami legjobban idegesé tett hogy nem fogata el a 4200 MS pont kódját(!). Lehet hogy most már elfogadja mivel mostanában nem próbáltam, de ilyen fatális hibák mellet szerintem f@sznak kellet a magyar LIVE.

# gangura Dátum:2011-05-04 Idő: 19:05

Az 1942: Joint Strike nem kerül fel a magyar kínálatba valamikor végre? Mióta megvan a magyar Live, azóta azt várom, de sajna eddig hiába. Anno az egyik kedvenc játékja volt azt hiszem nagyon sokunknak és az xbox remakje is jónak tűnik, színvonalban biztosan ver jópár mostanában megjelent zombisat.

# AndrY32HUN Dátum:2011-05-04 Idő: 09:55

XboxHU köszi a választ!

Mondjuk várható volt ez a hír :)

Már csak annyi lenne a kérdésem, hogy legalább az angolt használhatjuk?(mondjuk nem értem, hogy miért van letiltva...)

# renz Dátum:2011-05-04 Idő: 09:14

Újfent bebizonyosodott számomra, hogy semmi érdemi változás nem lesz és nem is várható. Hogy nehéz volt nekik live nélkül a magyarországi start? Inkább a játékosoknak volt szar 2 év leglális live nélkül. Talán pontosan ezért nem is szabad csodálkozni a migrálás alacsonyabb arányán, mivel senki nem akarja elbukni a 2 év alatt összeszedett dlc-ket. A magyar piactér szegényes, a letölthető teljes játékok árazása sok esetben irreálisan magas. Az xbox menüjének on the spot pontja félévente egyszer frissül és akkor sem igazán izgalmas. Hogy ha ezt képtelenség megoldani, akkor hogyan is várhatunk prémium szolgáltatásokat? Ha jó akciókat akar az ember elcsípni, akkor csak az xbox.com-on találja meg gyorsan, ami szerintem elég cink. Volna mit előtérbe helyezni a kinect helyett, hogy azok a játékosok is kapjanak valamit, akik játszani szeretnek és nem pedig ugrabugrálni. Ezeknek a játékosoknak köszönheti a 360 a sikerét, csak ezt mint ha elfelejtették volna.

# Feti Dátum:2011-05-03 Idő: 22:40

Migráláshoz hozzászólva én csak azt tartom szomorúnak hogy megtettem és meg is bántam. :) Leginkább azon részét hogy újra meg kellett vennem az Alan Wake DLC-t és a Metro 2033 DLC-t. Igaz benne van a migrálásnál hogy nem tudom letölteni ezeket de hogy a gépemen lévő cuccokhoz ne tudjak hozzáférni... Mindegy. Van egy angol profil amin keresztül szedegetem le a cuccokat. :)

# Jonnyfiu Dátum:2011-05-03 Idő: 21:10

XboxHU: Legalább angolul elérhető lenne... meglehet tanulni azt a pár vezényszót/mondatot... erről hír?

# soder Dátum:2011-05-03 Idő: 20:20

Kinect magyar nyelv támogatás 10 év múlva sem lesz, hisz' még a dashboard szöveges menüit sem fordították le magyar nyelvre, ami kb. 1/100 akkora munka mint a speech recognition megvalósítása.

A MS-nak van jópár Text-to-Speech ill. Speech recognition-t használó terméke, pl. Windows Vista/7, Exchange Unified messaging, OCS, Lync Server 2010, és ezekben sincs nyoma a magyar nyelv támogatásnak, ellenben svéd és finn nyelv van! Pedig pl. magyar Win7-et Mo.-n lehet többen használnak, mint xbox-ot. Jelenleg ha hangtechnológiát akarsz használni magyar nyelven, ott vagy mint ezelőtt 20 évvel: használj pre-recorded .wav fájlokat. Nesze neked magyar nyelvű TTS és SR 2011-ben.

# Iceakos Dátum:2011-05-03 Idő: 20:18

Remek kérdsek, köszönjük az infókat.

A Games on Demand-ot én is örömmel böngészem, több dolog mellett ezzel is érvelek amikor beszélem át a játékosokat a Magyar LIVE-ra. Remélem folyamatosan bővül tovább a piacterünk, a régi címekkel is.

# SavUdvar Dátum:2011-05-03 Idő: 19:45

Az tényleg jó hogy a letölthető teljes játékok egyre bővülnek.

Tales of Vesperia már2 éve keresem és milyen jó egyszer csak feltették féláron.

Viszont én megelégeltem a várakozást csináltam egy külföldi profilt és a resi5 dlc-et leszedtem.

# autox3c Dátum:2011-05-03 Idő: 19:36

"A játékosok mekkája jön Xbox fronton. :-)"

wíháááá :D *kezet dörzsöl* :D

# Bambukabox Dátum:2011-05-03 Idő: 19:06

Csak azt tudom mondani amit az Úriember is az interjúban, nyugodtan toljátok az orruk alá a fészbúk oldalon, hogy mi hiányzik magyar liveról! Megvettem a borderlands goty-t nem tudtam mit kezdeni a kódokkal mert nem voltak fent a kiegek, írtam nekik fészen,10 nap telt el kábé és szedhettem a kiegészítőket!

a demand tényleg bravúrosan fejlődik bár azért egy cod6 14k-ért egy mafia 2 12k-ért battlefield bc2 9k-ért azok azért húzósak, de sok a 3000 forintos játék is, és tényleg közelítünk a 100 letölthető teljes értékű játékhoz is. Hajrá, csak így tovább.

# XboxHU Dátum:2011-05-03 Idő: 17:47

@AndrY32HUN: Szia, a mostani Kinect update-ben nincs benne a magyar nyelv. Sajnos a nyelvünk komplex jellege és a méretgazdaságosság miatt vannak más nyelvek előttünk a listán, de ami késik nem múlik :). Ha bármi jóhír felreppen, itt az xbox.hu-n elsőként értesülhettek majd róla

# ARKIsg1 Dátum:2011-05-03 Idő: 17:40

Sok mindentről lehetett hallani de voltaképpen semmiről. Hihetetlenül szegényes a magyar live szolgáltatás a többiekhez képest mondhatjuk hogy fapados verzió. Mióta magyar livés vagyok sokkal kevesebb szolgáltatást érhetek el mint eddig.

A legnagyobb ellenség a lag. Vannak játékok/fps/ amik este 8-10 után már játszhatatlan főleg ha totál ameriakat kapsz. Jó lenne ez ügybe is tenni valamit vagy egy szervert akér bérelhető vagy valami magyar rásegítést a játékosoknak mint a többi országba.

# ARKIsg1 Dátum:2011-05-03 Idő: 17:40

Sok mindentről lehetett hallani de voltaképpen semmiről. Hihetetlenül szegényes a magyar live szolgáltatás a többiekhez képest mondhatjuk hogy fapados verzió. Mióta magyar livés vagyok sokkal kevesebb szolgáltatást érhetek el mint eddig.

A legnagyobb ellenség a lag. Vannak játékok/fps/ amik este 8-10 után már játszhatatlan főleg ha totál ameriakat kapsz. Jó lenne ez ügybe is tenni valamit vagy egy szervert akér bérelhető vagy valami magyar rásegítést a játékosoknak mint a többi országba.

# PKTYKA kaosz Dátum:2011-05-03 Idő: 17:06

A magyar live folyamatosan tölt fel dolgokat és örüljünk neki hogy már ennyi van fent ne nyavajogjatok egy két hiányosság miatt mer jó ez a magyar live :)

# AndrY32HUN Dátum:2011-05-03 Idő: 15:52

Azt hiszem elindítottam egy lavinát... :D

Remélem kapunk rá választ :)

# Richard Dátum:2011-05-03 Idő: 13:23

Fable II-höz semmi nincs fönt magyar live-on....UK-n viszont akad még ... "ÉRDEKES"

# Jonnyfiu Dátum:2011-05-03 Idő: 13:20

AndrY32HUN +1

# Tommy_Angelo Dátum:2011-05-03 Idő: 13:15

reasonv: www.facebook.com/.../xbox360hungary

# Tommy_Angelo Dátum:2011-05-03 Idő: 13:14

Jó kérdések és remek válaszok! :)

A biztonságos dolgot meg én is úgy érzem, hogy ebben biztosan több és nagyobb és JOBB tapasztalatai vannak a MS-nek a Sony-val vagy Apple-el vagy épp a Nintendoval szemben!

# HaloFAN Dátum:2011-05-03 Idő: 12:34

Csatlakozok AndrY32HUN kollégához, elsősorban engem is a hangvezérlés érdekelt volna, hogy elérhető lesz-e hazánkban is. :)

# reasonv Dátum:2011-05-03 Idő: 12:27

A GamesOnDemand-al a baj, hogy ha megvettem, akkor örökre az enyém marad. Míg ha fizikai valójában veszek meg valamit, simán eladhatom, mert nem tetszett vagy csak mert már többet nem játszom vele és az árából veszek másikat.

Tudja valaki a cikkben említett facebook-os címet?

# AndrY32HUN Dátum:2011-05-03 Idő: 12:11

Jó kis cikk lett, gratula!

Azt azért még megkérdeztem volna, hogy várható e a Kinect hangvezérlése magyar acc-al is, netán magyar nyelven.

Mert ugye a májusi update-ban lesz kinect nyelvbővítés is...

# xOzzzx Dátum:2011-05-03 Idő: 11:51

Thx az interjúért, és én is bizakodom a tartalmak bővítésében. A GamesOnDemand nem köt le, én szeretem a kezemben tartani, polcra pakolni a dobozokat, de a DLC-k nagyon hiányoznak :( Főként Mass Effect és Mafia II.

# MistaPriest Dátum:2011-05-03 Idő: 10:17

Köszönjük, talán bízhatunk a tartalmak pótlásában..