Forza Motorsport 4 - előzetes

Idén ősszel, mondhatni menetrendszerűen érkezik a népszerű Forza Motorsport széria következő, negyedik felvonása. A jelenlegi konzolgeneráció egyik legsikeresebb, egyúttal legmagasabbra értékelt autós sorozata új részének előzetesében áttekintjük, hogyan próbálják a fejlesztők ismét maguk mögé utasítani a konkurenciát.

Nincs könnyű dolga a Turn 10 Studios-nak. Két évvel a Forza Motorsport 3 után újból emelni kell a lécet, és nemcsak technikai szempontból, egy mára már igen öregnek számító hardveren. A Forza sorozat az évek során egyszerű autós játékból ugyanúgy vált digitális művészgalériává, mint interaktív autógyűjteménnyé és az autósportok széles skáláját felvonultató küzdelmek online porondjává. Két esztendő nem elég ahhoz, hogy valaki újra feltalálja a kereket, de a közösség kívánságlistája olyan hosszú, hogy hasonló kaliberű tettet kell végrehajtani annak, aki folytatni kívánja a sikersorozatot.

A Forza Motorsport 4 ennek megfelelően sokminden egyszerre. Versenyek és kihívások gyűjteménye, interaktív autós enciklopédia, közösségi élmény és kirakodóvásár, nem utolsó sorban pedig technológiai bemutató az Xbox 360 - látszólag mások által nem ismert - lehetőségeiből. A most következőkben főként azokról az újdonságokról lesz szó, amelyek megkülönböztetik a játékot a mezőny többi tagjától.

PROFIL- ÉS FESTÉS IMPORT

Pályafutást kezdeni a Forza Motorsport 4-ben a legtöbb veterán játékosnak egyedi élmény lehet. A játék lehetőséget kínál ugyanis a harmadik rész mentésének importálására, a megvizsgált adatok (vezetői szint, elért eredmények, garázs összetétele) alapján pedig az indulásnál extra pénzt és ajándék autókat kap a játékos. Mindez csupán egy lehetőség, de kétségtelenül megkönnyíti az indulást, valamint rögtön a versenyek szélesebb variációinak elérését eredményezi.

Azok az autófényezők, akik nem kevés időt öltek egy-egy vinylcsoport vagy autófestés létrehozásába, áthozhatják azokat az új játékba, így eddigi munkásságuk nem vész el, illetve nem marad kizárólag a harmadik rész tartalma.

WORLD TOUR

Új nevet kapott a Karrier mód, melyet ezúttal világkörüli túraként kezel a játék. A harmadik rész naptáras megoldásával ellentétben itt helyszínről helyszínre utazunk, az adott versenypályán pedig több típusú verseny közül választhatunk. Ez függ az előrehaladás mértékétől, de virtuális autógyűjteményünk összetételétől is - ha már az elején rendelkezünk bivalyerős versenygéppel, akkor az ahhoz passzoló események is megnyílnak, nem kell gépiesen "tápolnunk" a karriert.

Növekszik a változatosság is - az egymást követő egyszerű körversenyek helyett a Forza Motorsport 4-ben újfajta kihívások is szerepet kapnak, az "előzz le minél több autót egy kör alatt" típusú eseménytől kezdve a driften át a többversenyes minibajnokságokig. Több új versenyfajta a Project Gotham Racing-ből lehet ismerős, de mindenképp növelik a hosszú karrier diverzitását.

A Világtúra mellett természetesen ebben a játékban is helyet kap az Eseménylista, amelyben szisztematikusan, megkötések és meghatározott sorrend nélkül, tetszőlegesen választható minden versenyszám. 100%-ra gyaníthatóan csak ennek bevetésével lesz teljesíthető az egyjátékos mód.

AUTOVISTA

Ez egy teljesen új, különálló lehetőség lesz a Forza Motorsport 4-ben. Az Autovista egyfajta interaktív bemutatószalon, amelyben a végletekig kidolgozott autómodellek közelről megvizsgálhatók, körbejárhatók. A járművek minden mozgó alkatrésze felnyitható, belenézhetünk a motortérbe, beülhetünk a pilótafülkébe, beindíthatjuk a motort. A nézelődésen kívül információkat, technikai adatokat is le lehet majd kérni az adott autó fontosabb pontjairól, technológiai érdekességeiről. Szöveges bemutató is kérhető, ebben az esetben Jeremy Clarkson, a Top Gear műsorvezetője beszél a kocsi főbb ismérveiről, tulajdonságairól.

Ebben a módban nem minden autó lesz megtekinthető. A Turn 10 Studios az újabb, érdekesebb, illetve technológiailag fontosabb, látványosabb autók esetében dolgozta ki ezt az interaktív showroom opciót.

KINECT INTEGRÁCIÓ

Habár a Forza Motorsport 4 egy teljesen hagyományos, kontrolleres core Xbox 360 játék, lehetőséget nyújt majd a Kinect érzékelő használatára is. Leglátványosabb módja ennek a fent elemzett Autovista mód kezelése, amelyben kis túlzással "körbejárhatjuk" az autót, kezünk kinyújtásával nyithatjuk ki az ajtókat, ablakokat. A fejlesztők reményei szerint ezzel átélhetőbb lesz egy-egy egzotikus szupersportautó közelsége, érdekesebbé válik az élmény.

További támogatás a valós idejű fejkövetés. Ez hagyományos kontrolleres (vagy kormánykerekes) versenyzés esetén él, belső kameranézetben. A Kinect szenzor érzékeli a játékos fejének elmozdulását, és aszerint forgatja a belső kamerát. Ezzel a módszerrel könnyen oldalra nézhetünk (amire kormány esetében, megfelelő gomb hiányában eddig nem volt lehetőség), vagy ránézhetünk a kanyarok belső ívére, jobban belátva a versenypályák hajlatait.

A Kinect lehetőséget ad a hang alapú navigációra is, amely talán a leghasznosabb tulajdonsága lesz ebben a játékban. A sokrétegű, mélyre nyúló menürendszer helyett hangos utasítással bármelyik képernyőről bármelyikre azonnal léphetünk, nem kell hosszasan lépkedni a menüszintek között. A "Forza" parancs után a játék ránk figyel, majd a játék bármelyik részét bemondva (legyen az a Kirakat, Aukciós Ház, vagy bármi más) a szoftver azonnal odalép. A hangirányítás kizárólag angol nyelvet támogat, arról pedig jelenleg nincs információ, hogy Magyarországon használható lesz-e.

Végezetül lehetőség lesz a híres-hírhedt "légkormányzásra" is Kinect segítségével (ebben az esetben a gáz és a fék automatikus), de ezt a fejlesztők kizárólag a móka kedvéért ültették a játékba. Ha pár percre visongó gyerekek ülnek a Forza Motorsport 4 elé, ez a(z osztott képernyőn is használható) mód bizonyára jobban leköti őket, mint a komoly szimuláció.

KÖZÖSSÉG

Kollektív nyomásra visszakerül a játék többjátékos részébe a saját, nyilvános lobbirendszer, természetesen a harmadik részben megszokott robosztus testreszabási lehetőségek, illetve az automatikus Matchmaking rendszer mellett. A támogatott játékosok száma megkétszereződik, ami most már maximálisan 16 autót jelent egyszerre a pályán.

A Turn 10 Studios tudja, hogy ennyi autó nem feltétlenül szerencsés - a kevésbé jó pilótáknak nem sok vígaszt nyújt egy tizensokadik helyezés. Éppen ezért az eddigi játékmódok (körverseny, drift, bajnokság, gyorsulás, vírus, fogócska, macska-egér, stb.) mellé olyan új lehetőségeket is létrehoznak, amelyek élvezetesebbé teszik az ilyen "tömeg" jelenlétét a pályán.

Egy másik újítás a negyedik epizódban az autóklubok létrehozása. Bárki létrehozhat egy ilyen virtuális klubot, amelynek tagjai könnyen megoszthatnak egymás között autókat, festéseket, így például egy adott gépkocsit a klub összes tagja használhat, nem kell mindenkinek megvenni. Közös klub- vagy csapatfestéseket lehet készíteni, online versenyeken pedig összecsaphatnak a klubok, ko-operatív csapatjáték keretében.

Az utolsó, eddig ismert közösségi újdonság pedig a Rivals mód, amely gyakorlatilag egy aszimmetrikus többjátékos lehetőség. Az ellenfélnek nem kell online lennie, hogy játsszunk ellene, csupán küldünk neki egy "kihívást", amire, ha belép, válaszolhat majd. A játékon belüli üzenőfalunkon láthatjuk, ki döntötte meg például valamelyik köridőnket, és arra azonnal válaszolhatunk, ha tudunk. A globális online rang határozza meg, mennyi pénzt kapunk valaki legyőzéséért. Ha egy nálunk sokkal jobb pilótát győzünk le, rengeteg kredit ütheti a markunkat, fordított esetben értelemszerűen jóval kevesebb.

A közösségi élményt a fejlesztők igyekeznek frissen tartani, az előző részhez hasonlóan itt is havonta érkeznek majd a kiegészítő DLC-k, amelyek autóit közvetlenül a játékon belül egyenként, de csomagban is meg lehet majd vásárolni.

Természetesen a Forza Motorsport 4-ben is megmarad a személyes Kirakat és az Aukciós Ház, így továbbra is mindenki adhat-vehet a különböző autók, tuningok, fényezések nyüzsgő piacterén, valamint megoszthatjuk fotóinkat, videóinkat, visszajátszásainkat. A fejlesztők célja egy globális autós közösség, egy pezsgő Forza-társadalom létrehozása, akiket az autók, az autóversenyzés szeretete köt össze. A jelek szerint a negyedik rész sikeres lépést tehet ennek elérése érdekében.

GRAFIKA / TECHNOLÓGIA

Leleplezése óta talán a legnagyobb, és kétségkívül leglátványosabb újdonsága a Forza Motorsport 4-nek a grafikája. Két évvel ezelőtt már a harmadik kiadás is komoly ugrásnak számított elődeihez viszonyítva, de az idén érkező epizód még erre is rátesz egy lapáttal. A játék minden eddigi autós programnál kidolgozottabb, élethűbb, amelyet kiválóan példáznak a száraz számadatok is.

A Forza Motorsport 4 elődjéhez hasonlóan természetesen natív 720p-ben fut folyamatos 60 fps képfrissítés mellett (kivételek ez alól az ismétlések, melyek 30 fps-ben vannak rögzítve), végig bekapcsolt v-sync mellett. Az egyes autómodellek kidolgozása példa nélküli, bizonyos modelleknél elérhetik akár az egymillió poligont is. A kocsiknak nemcsak a külső borítása, de a belső tere (egészen a varrásokig), motortere is ki van dolgozva az utolsó csavarig, és ezúttal már arra is figyeltek, hogy a kevésbé szem előtt lévő alkatrészek (például a felnik mögött lévő féktárcsák, fékbetétek, szelepek, csavarok) is élethűen csillogjanak, türköződjenek, ahogyan azt az anyaguk megkívánja.

Ám a számok mellett sokkal szembetűnőbb az összkép élethűsége, amely egy új technológiának, a képalapú világításnak (image based lighting) köszönhető. A játék helyszínein végre élethű világítást kapunk, a grafikus motor figyelembe veszi a háttérről, tereptárgyakról visszaverődő fényt is, így a táj és az autók színe, világítása, tükröződése is élethűbb, mint eddig, illetve folyamatosan változik az elsuhanó táj, illetve napszak hatására.

Azt sem szabad elfelejteni, hogy ilyen grafikai színvonal mellett a fejlesztőknek sikerült megdupláznia a pályán haladó autók számát, fejlesztették a fizikát, a mesterséges intelligenciát, az IBL-nek köszönhetően pedig bizonyos pályákat többféle napszakban is modelleztek. Megeshet, hogy míg az egyik verseny fényes nappal zajlik, addig a következő (töltés nélkül) már a délutáni naplementében folyik. Üröm az örömben, hogy éjszakai versenyekről eddig nem érkezett információ, az esős versenyek pedig sajnos ismét lemaradtak a palettáról.

Új effektekkel bővül a Forza Motorsport 4 repertoárja. A látványosabb versenyzést segítendő ebben a részben több gumifüsttel és felvert porral-fűvel találkozunk, az autók kipufogójából megfelelő körülmények esetén lángnyelvek csapnak ki. A műszerfalas nézeten is javítottak, a kamerát "hátrébb húzták", és szélesebb lett a látómező is, ezáltal jobban belátható minden autó belső tere és az út is. A lézeres technológiával letapogatott aszfaltfelületek és az egyszerre több forrásból felvett autóhangok pedig valószínűleg tovább javítják majd a vezetési élményt.

ÖSSZEGZÉS

Nincs könnyű dolga a Turn 10 Studios-nak. De az már most is látható, hogy az elmúlt két évben komoly munkát végeztek annak érdekében, hogy a Forza Motorsport 4 minden tekintetben túlmutasson nemcsak a harmadik részen, de az eddigi összes Xbox 360-as autós játékon. Erre pedig minden esély megvan. A készítők ráadásul még nem jelentettek be minden újdonságot, az októberi megjelenésig folyamatosan adagolják majd az új információkat, köztük természetesen a teljes autó- és pályalistát. A kész játékig pedig még hátra van öt hónap várakozás, ami az eddigiek ismeretében cseppet sem lesz könnyű.

A Forza Motorsport 4 a jelenlegi terv szerint 2011. október 14-én jelenik meg Magyarországon, kizárólag Xbox 360-ra. Fejlesztője a Turn 10 Studios, kiadója a Microsoft Game Studios.

Forza Motorsport 4 az Xbox.com-on

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# Lecsó P@P@ Dátum:2011-06-26 Idő: 21:12

Nagy rajongója vagyok a sorozatnak ,ezeken az online kupákon is szeretnék indulni ,de ezt már csak a 4-es szériánál fogom megtenni ,várom.

# Tommy_Angelo Dátum:2011-06-17 Idő: 19:04

FM4-nek hála megint meglesz jó 1-2 évre a folyamatos szórakozásom! :)

# FecoHun Dátum:2011-06-17 Idő: 15:39

Nagyon jó kis összefoglaló. Én nagyon várom a játékot, remélem legalább annyi időt töltök vele, mint a Forza 3-al.