Gondolataim a Microsoft konferenciáról

Hagyományosan a redmondi óriáscég nyitotta az előadások sorát az E3-on, bemutatva az idei Xbox 360 felhozatal legjavát, illetve mutatva a jövő irányát a konzol számára. Az előadás alatt szándékosan nem kommentáltam az eseményeket (ezt megtettétek ti), mert mostanra tartogattam ezt a lehetőséget. Kívánom, hogy érdekes olvasmány legyen a számotokra.

ELŐSZÓ

Sajnálatos módon néhány órával a műsor megkezdése előtt gyakorlatilag már mindent tudtunk. Akár pletykaszinten, akár "véletlen szivárgás" útján, de nagyjából minden kiderült, a játékok címe, funkciói, éppen ezért meglepetés - jelentsük ki az elején - nem volt a Microsoft idei produkciójában. Ettől függetlenül én, mint minden évben, most is érdeklődve vártam, mivel nyűgöznek le engem, mint régivágású, core játékost.

A továbbiakban kronológiai sorrendben haladok végig a bemutatott játékokon, majd a különböző konzolos szolgáltatásokon.



JÁTÉKOK

Call of Duty: Modern Warfare 3: Számomra semmi olyat nem mutatott a gameplay prezentáció, amin eltátottam volna a számat. Úgy vélem, a Modern Warfare sorozatot mindenki kívülről ismeri, a reklámhadjáratoknak köszönhetően még az is, aki sosem játszott vele. Korrekt látvány, scriptelt akció, lassan induló, majd nagy harcokkal véget érő küldetés - a bemutató túlzottan is ismerős volt. A játék egyértelműen az év megasikere lesz.

Tomb Raider: Szemem a képernyőre tapadt, amint a fiatal és tapasztalatlan Lara Croft megpróbált kiszabadulni kissé voodoo ízlésvilágú fogvatartói karmaiból. A játék megújult látványvilága nagyon tetszik, a lassabb, látszólag földhözragadtabb, életszerűbb játékmenet is pozitív. A bemutatóban talán túlságosan sok volt a QTE esemény, én jobb szeretek magam felfedezni. A játékot nagyon várom, maximálisan tetszett, amit láttam.

Mass Effect 3: Ez azon ritka játékok egyike, amelyet vakon is megvennék. Maximálisan bízom a BioWare-ben, és mindennél jobban várom az epikus trilógia lezárását. A rövidke gameplay alapján a grafika semmit nem változott, de itt elsősorban a tartalom és a történet a lényeg. Amit láttam, számomra tökéletes. A hangirányítás tetszett, még ha funkciójában inkább csak gimmick, akkor is egy újabb lépés afelé, hogy a távoli jövőben valóban mi magunk beszélgessünk az RPG karakterekkel.

Tom Clancy's Ghost Recon: Future Soldier: Itt csak Kinect funkciókat láthattunk. A fegyverszerelő "műhely" nekem baromira tetszett, abszolút a Különvéleményre hasonlított. A hangvezérléssel együtt számomra meggyőző volt, és ahogy hallottam, a közönség is nagyon ujjongott. A "lőtér" játékmenete már nem annyira tetszett, nem tudom elképzelni, hogy valaki összegörnyedve játsszon hosszabb távon egy ilyen játékkal. Ám a kontrolleres irányítás miatt én továbbra is nagyon várom.

Gears of War 3: Sosem voltam oda ezért a sorozatért, és ez most sem változott, a prezentáció azt hozta, amit mindenki elvárt. Az nem tagadható, hogy rendkívül látványos az új rész, és óriási sikerre számíthat a sorozat rajongóinak körében.

Ryse: Nagyon szerettem volna egy gyönyörű, római korban játszódó program főszereplője lenni, sajnos a Kinect irányítás miatt ebből én kimaradok. Akinek azonban van ilyenje (és helye hozzá), annak érdemes lesz figyelni a Crytek exkluzívját, ugyanis az igényesebb, és a core közönséghez jóval közelebb álló címnek ígérkezik.

Halo: Combat Evolved Anniversary: Szép gesztus HD-ben feldolgozni ezt a klasszikus FPS-t, az eredeti első rész rajongói bizonyára örömmel fogadták a hírt. A játék nem is néz ki rosszul, tizedik évfordulóra tökéletes "ajándék" a fejlesztőktől.

Forza Motorsport 4: Arcpirítóan keveset mutattak ebből a játékból, habár, ha minden igaz, az elkövetkező napokban sokat megtudunk majd róla. Nagyon szeretnék változó napszakot és időjárást. Grafikailag a játék elképesztő, magasan a legszebb Xbox 360 játéknak ígérkezik.

Kinect játékok: A felsorakoztatott címek többsége elsősorban a fiatalok, gyerekek számára lettek kitalálva. Ezt fogadjuk el, a fókusz ma már ezen a célcsoporton, ezen a piaci szegmensen van. A játékokra a látottak alapján nem lehet rosszat mondani. Az új Fable, a Disneyland Adventures, Sesame Street és Kinect Sports Season 2 is tisztességes, korrekt játékoknak tűnnek, és bizonyára komoly szerepük lesz a Kinect idei őszi sikerében. A Dance Central 2 lehet ismét a "gyilkos applikáció", vagyis minden adott ahhoz, hogy az Xbox 360 idén ősszel újra hatalmas sikereket érjen el.

Kinect Star Wars: A filmek feltétlen rajongójaként direkt kihagytam az előbbi bekezdésből ezt a játékot. Számomra ugyanis - a konferencián látottak alapján - ez a Kinect jelenlegi legimpresszívebb címe. A hangulat 100% Star Wars, a látvány szerintem egyáltalán nem rossz, és hozzá a zene, a hanghatások... Persze leginkább a rajongó szól belőlem. A Kinect tulajdonosoknak mindenképp érdemes odafigyelni erre a játékra.

Minecraft: Fontos megemlíteni, hogy bár vannak Kinect funkciói, a PC-s független játékfejlesztést a közelmúltban komolyan felrázó "építőjáték" Xbox 360 változata hagyományos módon is játszható lesz. Érdekes, és mindenképp ki is próbálom majd, sőt, a hírek szerint a PC-s mod közösséggel is össze lesz kötve valamilyen formában. Kellemes játék, kellemes hír!

Halo 4: Csupán CG trailert mutattak belőle, no de milyen trailert! Félelmetes, ahogy Master Chief és Cortana közeledik... valami felé. De mi az? És mi vár ott rájuk? Egy új trilógia kezdete, ami szerintem valószínűleg már nem Xbox 360-on fejeződik be. Várom, de teljes megújulást kívánok a szériának, jelenlegi formája ugyanis 2012 őszén már nem lesz elég.



SZOLGÁLTATÁSOK:

YouTube: Kapunk valószínűleg egy, a Facebook-hoz és Twitter-hez hasonló klienst Xbox 360-ra, amivel videókat nézegethetünk majd. Ennek én nagyon örülök, így a HD videókat végre egyenesen a tévémen nézhetem majd. Remélem, minél hamarabb megkapjuk, kényelmes kereséssel, és ami még jobb lenne, ha saját kedvenceinket és lejátszási listáinkat is előhívhatnánk. Maximálisan pozitív!

Bing: Nem csoda, hogy a Microsoft integrálta saját keresőszolgáltatását az Xbox 360-ba, így az egyre több tartalom keresése jóval egyszerűbbé válik. Nekünk magyaroknak ez azonban vajmi keveset jelent, hiszen nálunk (még?) nincs semmilyen zenei vagy filmszolgáltatás.

Live TV: Fantasztikus funkció lenne, de Magyarországon bizonyosan nem lesz elérhető. Az Egyesült Államokon kívül az angolok (Sky TV) és a Franciák (Canal+) jól jártak.

UFC LIVE: Magyarországon nem lesz elérhető.

Kinect Fun Labs: Az egyik legérdekesebb dolog, amit a június 6-i konferencián láttam! Ezek az "apró" garázsfejlesztések számomra szinte több potenciált mutattak, mint maguk a játékok. A test teljes beszkennelése, 3D-s festés, a tárgyak játékba ültetése szerintem óriási lehetőségeket tartogat a jövőre nézve. A gesztusokkal történő irányítás helyett ilyen vonalon szeretnék fejlődést látni. Ez nemcsak játékra, de egyéb alkalmazásokra is tökéletesen alkalmassá tenné a Kinect-et, ötvözve a LIVE-ot a játékosok kreativitásával. Kiváló kezdeményezés, remélem, lesz jövője.
Kinect Fun Labs ingyenes letöltése



ÖSSZEGZÉS:

A legnagyobb bajom az idei konferenciával, hogy túl zsúfolt volt. Néhány játék túl kevés időt kapott (Forza 4), sokból pedig csak egyszerű trailereket láttunk, konkrét információk, bejelentések, "nyugodt" gameplay helyett. Ám abban biztos vagyok, hogy az elkövetkező hónapokban minden játékból többet látunk, és többet is tudunk meg.

Azt pedig mi, core játékosok fogadjuk el, hogy a Microsoft, üzletileg teljesen érthető okokból egyre nagyobb hangsúlyt fektet a Kinect lehetőségeire. Sőt, azt látjuk, hogy a külsős kiadók is, akik korábbi core sorozataikat is egyre-másra felvértezik a mozgásérzékelő szenzor funkcióival, jó példa erre a teljes EA Sports kínálat, de a Mass Effect 3 és az új Ghost Recon is. Cliff Bleszinski a show után megmondta a tutit: "Ha nem tetszik, nem kell játszani vele."

Aggódni azonban nekünk, megrögzött core-oknak sincs miért. A külsős fejlesztők ezt a közönséget is elárasztják jobbnál jobb, nagyobbnál nagyobb kontrolleres játékokkal, méghozzá olyan mennyiségben, hogy így is nehéz lesz pénzzel, szabadidővel bírni ezt a dömpinget.

Az idei Microsoft konferenciának azonban a legfontosabb üzenete ez volt: Ha van Xbox 360-ad, akkor a Kinect a jövő. Ha már rendelkezel vele, idén ősszel rengeteg játékhoz tudod majd használni. Ha pedig még nem, jobban teszed, ha beruházol rá, mert egyre több játék, funkció, élmény fog hozzá tartozni. Néhány év, és az Xbox és a Kinect egymástól elválaszthatatlan egységet fog alkotni (jól példázza ezt a bemutatott új dashboard is). Te pedig nem játékos leszel többé, hanem maga az irányító.

E3 2011 videók - Xbox LIVE Piactér

És mi a Te véleményed a Microsoft előadásáról? Mondd el itt a kommentek között!

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# PKTYKA kaosz Dátum:2011-06-16 Idő: 22:51

A Battlefield 3 mat mért hagytad ki? :)

# PKTYKA kaosz Dátum:2011-06-16 Idő: 13:07

Halo 1 remade waa meg a BF3 jövőre Halo 4 :))

# faceBreaker Dátum:2011-06-13 Idő: 09:09

A Halo-kat,az mw3-mat és a future soldiert én nagyon nagyon várom már.

# mexxes Dátum:2011-06-11 Idő: 10:15

A kérdésem az lenne, hogy a Minecraftnál a Kinect funkciók kontrollerrel nem lesznek működhetőek? Tehát kellene hozzá Kinect is vagy nem szükséges?

# retk Dátum:2011-06-08 Idő: 11:56

A hangvezérlés magyarországi engedélyezéséről lehet valamit tudni? És itt nem a magyar nyelv támogatásáról, hanem egyáltalán a funkcionalitás engedélyezéséről van szó. Értem, hogy a fogadtatása egy angol nyelvű voice commandnak kétes kimenetelű lenne, de kéremszépen(!) a dashboard is angol!

# oliverio Dátum:2011-06-08 Idő: 10:40

Mondjal nekem egyetlen E3-as konferenciat az elmult x evben, amelyben nem jelentettek be Halo-t... Nalam az ütes mast jelent.

# Joci Dátum:2011-06-07 Idő: 14:18

Ez a hangvezérlésdolog se lenne rosz csak ugye honosított profilon szinte 100% hogy semmise lesz belőle... :( legalább az angol szavakkal vezérlést kaphatnánk!!! hamár esély sincsen magyarul tudó boxra ugyebár...

# Tommy_Angelo Dátum:2011-06-07 Idő: 13:05

Akkor ide is: Ezek szerint tényleg MINDEN kiderült a konf előtt... :( Szeretem a meglepetéseket! A két Halo cím baromi nagyot ütött volna, ha nem tudjuk előre!

GOW3, TR, FM4, Halo remake, Halo 4, Minecraft, Ghost Recon, ME3 a többi nem nagyon érdekelt... Talán a Kinect Sports 2 még! Így felsorolva nem olyan kevés cím ez! De ennél lehet jobb showt csinálni, sőt eddig csak jobb showt láttunk a MS-től az E3-on! Én csak azt nem értem, hogy az ilyen expokra általában a HC játékosok járnak ki és ők nézik! Akkor miért kellett az MS-nek a konferencia 60-70%-ban casual, gyerek cuccokat mutogatni? Engem is nagyon zavart, hogy pl az FM4-ből milyen keveset mutattak. :D

Ha másfél óra FM4 megy, talán annak örültem volna a legjobban! :P

Illetve én az MS részéről az E3-ra tartogattam volna a MGS HD kollekciót is!

# engusz Dátum:2011-06-07 Idő: 12:32

Forza 4 elvileg szerdán lesz részletesebben bemutatva. Egy korai (tech-)demónak biztosan örülne néhány Live Gold tag. ;-)

# MistaPriest Dátum:2011-06-07 Idő: 12:00

ba***k meg, hogy a UFC Live nem lesz nálunk elérhető. A legnagyobb hír volt számomra a Youtube mellett, mondjuk skype-ról nem esett szó.