ilomilo - Windows Phone 7

 

Kis túlzással, de év eleje óta ilomilo lázban égek és ha tehetem szinte minden nap leülök 1-2 pályát végigjátszani. Most, hogy már WP7 tulaj vagyok én is, nem feltétlen kell leülnöm a TV elé, hogy segíthessek ilonak és milonak a találkozásba, ugyanis az első játék amit megvettem a telefonomra az a ilomilo volt, amely szerintem lepipálja a nagygépes verzióját!

Merész kijelentésnek tűnhet, ez a "lepipálja a nagygépes verzióját", de lényegében ezt történt! A WP7-es verzió mindent tud amit a nagygépes is, csak itt vannak olyan plusz elemek amit a giroszenzor és a érintőkijelző élvezetesebbé tesz!
A játék történetére és játékmenetére nem nagyon térnék ki, mert ebből a szempontból is megegyezik a Xbox 360-as verzióval - amiről dreampage egyszer már írt egy remek tesztet - , azzal a különbséggel, hogy a pályák itt azért különböznek. Sőt, a napokban érkezett meg az ingyenes update is, amely egy teljesen új sztorit is tartalmaz, így tehát aki már kijátszotta magát a 360-as verzióval, az is bátran megveheti majd ezt a verziót is, ha másért nem, hát az újabb 15 db achievementért. Rendkívül jól mutatna a profilunkban a 2db 200/200-as ilomilo! Én is erre gyúrok most, de úgy érzem a WP7-es verzióból hamarabb meglesz a 200/200!

Grafika és hangok:
Itt azért érezhető egy minimális különbség a nagygépes verzió javára, de tényleg csak minimális. A zenék és a hangok teljesen egál, viszont a grafikában érezhető, hogy itt azért még is csak egy telefonos verzióról van szó. Ez leginkább a kisebb felbontású texturákból és az élsimítás teljes hiányából érezhető. De hozzá kell tennem, hogy egyáltalán nem zavaró a kisebb kijelző - 4" - miatt, arról nem beszélve, hogy soha nem értettem azokat akik egy hordozható játéknál a grafikát is olyan fontosnak tartják, mint az asztali konzoloknál! Ja, és ami még lenyűgöző, hogy a gyors pörgés, forgás ellenére egyszer sem éreztem döcögést a képfrissítésben! Csodálatos!

Irányítás, avagy miért is jobb a Xbox 360-as verziónál:
Az irányítás egyszerű és kézreálló. A bal alsó sarokban található a virtuális d-pad, a jobb alsó sarokban pedig a tárgyak fel/le tételéért felelős és a ilo és milo közötti váltásra szolgáló gomb. Nem szerettem soha a tapicskolással irányítható játékokat, de az ilomilo még is nagyon kézreálló és precízen irányítható. Nem volt soha olyan érzésem, hogy kitakarom a saját ujjammal a kijelzőt és nem látom, hogy éppen mi történik. Az irányítás mellett a telefon jobbra, balra, le, fel, döntögetésével a giroszenzornak hála, olyan érzése van az embernek, mint ha egy ablakon néznénk be, ugyanis a döntögetéssel a kamera is megdől, így például simán be tudunk nézni egy sarkon, hogy van-e még ott felszedni való. Nem nagy dolog, de még is remek pluszt ad a játéknak. Ilyen plusz a két újjal való kicsinyítés és nagyítás és az egy ujjal való kamera forgatás, illetve a fejezetek közti könyv lapozás is! Ezt olvasva biztos kicsit nehéz elhinni, hogy ebben mi olyan jó, de kipróbálás után, szinte biztos vagyok, hogy mindenkinek inkább ezzel a verzióval lenne kedve játszani, ha tehetné!

Azt hiszem, nem is nagyon tudtam belekötni az ilomilo Windows Phone 7-es verziójába, mert ez a játék tényleg közel tökéletes, így nem is nagyon szerettem volna. Aki teheti, a trialt mindenféleképpen próbálja ki! De vigyázzon, mert 1200 Ft elköltésére fogja ösztönözni! :)

[9/10]

Üdv: Tommy_Angelo (GabeN306HUN)

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# Xtario Dátum:2011-02-26 Idő: 18:11

A trialt már rég letöltöttem és nekem is jobban bejön, mint az X360-as. Jó teszt, csak rövid! :D