A Contra a videojáték-történelem egyik leginkább köztiszteletben álló lövöldözős játéka, a retro rajongók egyik örök kedvence. Jónéhány számozott epizód és mellékszál után most megérkezett a legújabb darab a szériában, Contra név nélkül, teljesen új látványvilággal, új fejlesztők kezei alól kikerülve. Érdekes alaphelyzet, de vajon mennyire állja meg mindez a helyét korunk letölthető játékai között?
Hogy miért hagyta el a Contra nevet a Konami, azt valószínűleg ők sem tudják. A Hard Corps: Uprising minden tekintetben a sorozat része, a klasszikus oldalra scrollozós hardcore lövöldözős játékmenetet tálalja új, az Arc System Works-re (Guilty Gear, BlazBlue) annyira jellemző stílusban. Történetét tekintve a Mega Drive-os Contra: Hard Corps előzménye, de a történetet itt tessék vastag idézőjelben kezelni. A pályák előtti néhány soros bevezetőkön kívül a játékban nincs narratíva, csak a folyamatos akció. Dióhéjban úgy lehetne összefoglalni, hogy vannak a gonosz elnyomók, és az áldott lelkű felkelők elindulnak, hogy lenyomják az elnyomókat. Hollywood-i bestseller.
A játék felépítése mit sem változott a klasszikusok óta. Összesen nyolc, igen méretes és változatos pályán kell végiglövöldözni magunkat a szó legszorosabb értelmében. A Hard Corps: Uprising-ban nincs szünet vagy üresjárat, folyamatosan jön az ellenség, a szinteket pedig hatalmas, nevetséges energiacsíkokkal ellátott főellenségek tarkítják és zárják le. A nehézség iszonyatos, egy ponton még Gradius utánérzésem is volt a bullet hell láttán, amit a boss a nyakamba szórt.
Minden pályán vannak felvehető fegyverek, és ezek erősítését szolgáló power-upok, így a Contrára jellemző hármas lövés, rakéta vagy lézerfegyver is megtalálható az arzenálban. A szintek többségén kizárólag jobbra kell haladni, de van autópályán száguldós és vonaton ugrálós szakasz is, egy ízben pedig lopakodni és tudóst szabadítani is kell, vagyis a változatosságra igazán nem lehet panasz. A pályák tervezése, az ellenfelek elhelyezkedése mindig ugyanolyan, vagyis a memória, a lövések, ellenségek helyének megjegyzése ugyanolyan fontos, mint a századmásodperces reflexek, összpontosítás és ügyesség.
Két fő részre osztható a Hard Corps: Uprising. Az első az Arcade Mode. Ez a játékmód nem köt semmiféle kompromisszumot a játékossal. Itt kérem nincs casual könnyítés, nincsenek segítségek, mindössze két élet, teljesen alapképességű karakterek, és az a hihetetlen nehézség, amivel már rég találkozhattunk játékban. A legtöbb Achievement is ehhez a módhoz kötődik, de a legelhivatottabb, legextrémebb hardcore játékosokon kívül soha, senki nem fogja őket megnyitni. Minden pálya teljesítése halál nélkül? Mi van? Jobbérzésű gamer az első szint feléig sem jut el két élettel és minimális energiacsíkkal. Ez a mód a valóban kompromisszum nélküli, klasszikus retro hardcore árkád shooter netovábbja, aki itt helytáll, annak kijár minden elismerés.
A másik lehetőség a Rising Mode, és ez az igazi varázslat. Ez a mód sem könnyebb semmivel, azonban az itt elért eredményekért pénzt kapunk, amelyet elköltve számos fejlesztést vehetünk a kiválasztott karakterre. Több energia, több élet, nagyobb sebesség, erősebb és gyorsabban tüzelő fegyverek - amit csak akartok. Nem, a játék ettől még nem lesz könnyű, viszont sokkal, de sokkal élvezetesebbé válik. Fantasztikus érzés egy korábban problémát jelentő pályán szinte végigrohanni, szupererős fegyverekkel lyukat ütni az ellenség eddig áthatolhatatlannak hitt védelmén, a halál pedig nem azonnali feladást jelent, csupán egy zökkenőt a hosszú úton. Ebben a módban ráadásul a már teljesített pályák között szabadon lehet választani, így nem muszáj mindig elölről kezdeni az egész játékot.
Mindehhez a remek játékmenethez remek irányítás is párosul. Az akció természete meg is kívánja a pixelpontos kezelést, a fejlesztők pedig nem is okoznak csalódást. Még az alap karakterekkel is kényelmes az irányítás, a célzás, az ugrálás mind a klasszikus formulát követi. 8 irányú célzás, különleges mozdulatok, legfeljebb egy-két óra intenzív játék után teljesen kézre áll a gombkiosztás, az egész rendszer gyakorlatilag tökéletesre van csiszolva. Tökéletesre egy fantasztikus shmup részére.
Ketten is lehet játszani a Hard Corps: Uprising-ot, akár helyileg, akár online. A program a BlazBlue netkódját örökölte, ami gyakorlatilag tökéletes: Még a piros kapcsolati állapotú játékosok esetében sincs lag, akadozás, vagy késés az irányításban. Márpedig az akció igen hektikus tud lenni, de még ilyenkor is úgy érezzük, lokális játszmában vagyunk. Lehetőség van mind az Arcade, mind a Rising módban ketten haladni, ekkor az élvezeti- és újrajátszási faktor még magasabb. Ha egy profi játékossal hoz össze a szerencse, akkor szinte lélegzetelállító látni, hogyan játszik, milyen fejlesztései vannak, és nagyszerű érzés egymást segítve meghódítani a masszív kihívást nyújtó pályákat és főellenségeket. Létre lehet hozni saját szobát (akár privátot is), vagyis az online rész egyszerű, de tökéletesen funkcionális. Egyetlen hátránya talán, hogy ha a társ valami miatt kilép, nekünk is megszakad a játék, nem lehet egyedül tovább folytatni.
Kérdéses volt, hogy a Contra sorozatra eddig jellemző reálisabb művészeti irány után hogy áll majd az új játéknak az anime-szerű rajzolt grafika. Örömmel jelenthetem, hogy nagyon is jól. A játék a BlazBlue-t követi abból a szempontból, hogy 3D-s hátterek előtt síkbeli, kézzel rajzolt és animált karakterek küzdenek. A látvány helyenként lehengerlő, szuperszínes és szuperrészletes, a csodálatosan sima, kézi animációk pedig valódi élettel töltenek meg minden képkockát. A játék SOHA nem riccen be egy pillanatra sem, pedig speciális effektek, óriási főellenségek és döbbenetes golyózápor van minden pályán. A második, dzsungeles részen leesett az állam, az autópályás negyedik pálya dinamikus akciója a klasszikus shooterek legszebb napjait idézi vissza. Mindenhol színek, részletek, mozgás, túlzás nélkül ez az egyik legszebb 2D-s játék, amit valaha láttunk. Le a kalappal az Arc System Works előtt.
A gyönyörű látványt hamisítatlan japán zenék is komolyan megtámogatják, amolyan klasszikus shmup stílusban. Zenei CD-ként biztosan nem hallgatná senki, habár a rajongók már most is soundtrack kiadást követelnek. Az anime intro zenéje is nagyszerű, de az egyes pályák alatti szólamok is tökéletesen megfelenek mind a sorozat, mind az aktuális játék számára. Ugyanez mondható el a hangeffektekről, melyek nem a reális, inkább a játéktermi retro irányába hajlanak, nem egyszer hatalmas robbanásokkal remegtetve meg a szobát.
Talán az eddigiekből is kiderül, hogy a Hard Corps: Uprising szinte tökéletes. A fejlesztők átnyújtottak egy olyan programot, amely nemcsak kemény kihívás, klasszikus japán dizájn, de ugyanakkor egy perfekt irányítással és netkóddal rendelkező, rendkívül élvezetes lövöldözős játék, szemkápráztatóan szép grafikával. Ha nem zavar a szinte nem létező történet, a pályák előtti hosszú töltési idő, akkor nyugodtan rakjatok hozzá még egy pontot. Hogy megéri-e az (első látásra meredek) árát? Aki szereti a klasszikus, legkevésbé sem dajkáló, kemény lövöldözős cuccokat, annak gondolkodás nélkül igen. A Rising Mode és a ko-op minden pénzt megér, de jaj annak, aki könnyen megijed a japánok kihívásaitól.
9
