
Minden idők egyik legrejtélyesebb és legritkább Sonic-kalandját dolgozta fel újra a SEGA azzal, hogy a legendás, de valójában kevesek által játszott Sonic CD letölthető remake-je mellett döntött. A maga idejében ugyanis új korszakot jelentett a kabala életében, mára viszont szinte teljesen eltűnt a palettáról. Hogyan állja meg a helyét ma az eredetileg 1993-ban megjelent játék?
A Sonic CD története egybeforrt platformjának, a 16-bites Mega CD-nek a történetével. Az új konzol ugyanis igyekezett kihasználni az akkor teljesen újnak számító CD technológia előnyeit, ehhez pedig kellett egy "killer app". Sonic a Sündisznó tehát életében először lemezes formátumra költözött, hosszú animált intrót és befejezést kapott, az addigiaknál sokkal jobb minőségű zenéket, karrierjének leghatalmasabb pályáit, amin pedig még időutazni is tudott. A klasszikus játékmeneten és a szereplőkön kívül szinte minden megváltozott az új technológia jegyében. Ennek eredménye az egyik legjobban szeretett 2D platformer, amely valaha készült.
Legfontosabb dolog a mostani újrakiadással kapcsolatban: A Sonic CD nem egyszerű port és nem emuláció, hanem valódi remake. A játék minden szeglete 16:9 képarány támogatást kapott, az eredeti grafikát kétféle szűrővel lehet szalonképessé tenni HD kijelzőkön (igaz, a módosítatlan grafika, bár pixeles, messze a legélesebb a három lehetőség közül), a fejlesztők pedig mindvégig figyeltek arra, hogy a program tökéletesen fusson. Így szerencsére nyoma sincs ricegésnek, emulációval járó nyűgöknek, a teljesítmény végig hibátlan. A 3D-s bónusz pályák kapták a legtöbb figyelmet, nemcsak élesebbek a minták, de sokkal simábban is futnak, mint anno Mega-CD-n.

Dr. Robotnik (vagy Eggman, kinek hogy szimpatikusabb) ezúttal nagyszabású terveket szövöget, minek eredményeképp egy egész bolygót hajt igába, visszautazik a múltba, és ott börtönzi be az erdők-mezők állatait. Sonicnak tehát feladták a leckét, és ez a játékmenetben is visszaköszön. A Sonic CD rendelkezik a leghatalmasabb méretű 2D helyszínekkel, amelyeken a kék süni valaha futkorászott, függőleges és vízszintes irányban is szinte végtelen mennyiségű útvonal, rejtett helyiség, csapda, kihívás fedezhető fel. A pályatervezés zseniális, az összes zóna lehet akár labirintus, akár versenypálya, ügyességünktől és tanulási képességünktől függően.
Az időutazás mechanikáját mintha egy az egyben a Vissza a Jövőbe filmekből vették volna át (erre egyébként az egyik Achievement is felhívja a figyelmet). Megpörgetjük a pályákon található "Múlt" vagy "Jövő" táblák egyikét, majd elég ideig elég gyorsan kell mozogni ahhoz, hogy az időugrás létrejöjjön. Ennek eredménye, hogy minden pálya háromféle változatban létezik, a múltba visszautazva pedig lehetőség van az ott elhelyezett robotgenerátorok megsemmisítésére, ezzel "jó jövő" létrehozására az adott zónában. Teljesítményünktől függően még a befejezés is többféle lehet!

Érdemes még megemlíteni a játék hangulatát. Rendkívül érdekes a Sonic játékoktól szokatlan sötét színvilág, a sok gépiesített helyszín. Ha valaha felmerült egy "darkos Sonic játék" ötlete, akkor a Sonic CD áll ehhez talán a legközelebb - vajmi kevés szerephez jut itt a kék ég és napsütés, ettől is válik egy különleges kalanddá ez a játék.
Természetesen nem hiba nélküli még a Sonic CD sem. Néhány helyszín talán kicsit túlságosan is hosszúra, bonyolultra és frusztrálóra sikerült, de ami inkább fájó, hogy a játék puszta végigjátszásával csak Tails nyílik meg, mint extra karakter, de a többi lehetőség (Sound Test, Level Select, stb.) nem. Ehhez a világranglistás Time Attack módban kell domborítani, amely remek opció, de ezeken a hatalmas pályákon kifejezetten az idő ellen száguldani igencsak gyilkos megoldás, ami valószínűleg kevés ember szórakozását jelenti majd.

Technikailag a grafika a Mega Drive szintjét hozza, bár a dizájn érezhetően aprólékosabb, a színek mélyebbek és sötétebbek, a pályák mérete hatalmas, a 3D-s bónusz helyszínek pedig akkoriban korszakalkotónak számítottak. Az anime rajzfilmekre emlékeztető bevezető és megnyerés videó sokat dob az összképen, ahogyan a gyönyörűen hangszerelt, jóminőségű soundtrack is. Mivel a SEGA nem tudta eldönteni, hogy az amerikai vagy a japán/európai soundtrack lenne-e jobb, így becsomagolta nekünk mindkettőt, így mi választhatunk kedvünk szerint.
A Sonic CD egy nagyon, nagyon klasszikus Sonic játék, ugyanazzal a gyors és érzékeny játékmenettel, ami a 16-bites generációt jellemezte. A három idősík, a nagyméretű pályák, a fantáziadús főellenségek változatossá, a "sötét" hangulat pedig igazán különlegessé teszi ezt az epizódot. Amy Rose és Metal Sonic személyében két legendás karakter tűnik fel először ebben a játékban, így már csak ezért is érdemes beszerezni. No meg azért is, mert ha szeretted a Mega Drive-os részeket, akkor ez is kihagyhatatlan.
8
Sonic CD letöltése







