From Dust - teszt

 

Eric Chahi, húsz évvel az Another World és tizenhárom évvel a Heart of Darkness után megalkotta harmadik igazán nagyszabású művét. Már az előzetes anyagokból is egyértelmű volt, hogy a From Dust nem hétköznapi élmény lesz. Hogy ez végül pozitív vagy negatív irányban igazolódott-e be, az kiderül ebből a kritikából.

A From Dust nem "istenszimulátor". Ezt gyorsan felejtsük is el, különben csalódás lesz a vége. A játéknak mindössze a története szerint vagyunk istenek, valójában egy dinamikus puzzle programmal van dolgunk, amelyben az egyes pályák feladványait kell minél hatékonyabban megoldani.

Ezek a feladványok pedig ugyanazt a célt testesítik meg, mindig kissé másfajta megközelítésben. A történet szerint egy őslakos törzs tagjai keresik saját múltjukat, a játékos pedig, mint A Lélegzet, a környezet manipulálásával segít nekik ebben. Adott egy pálya, melyen totemek helyezkednek el. Az embereket oda kell juttatni, hogy minden totem körül egy falu alakulhasson, majd el kell érni a megnyíló kijáratot.

Az emberek terelgetése egyik pontból a másikba jelenti az igazi kihívást, a természet erői ugyanis ellenünk dolgoznak. Szökőár, árvíz, vulkánkitörés, földmozgások, és ezek kombinációi. A táj teljesen dinamikus - a víz és a láva folyik, a homokban fák nőnek, a növényzet lángra kap, a víz eloltja a tüzet... Mágikus körforgás ez, amelynek összetevői folyamatosan táncolva, gyakran igen meglepő láncreakciókat produkálva jelentik a From Dust sava-borsát, egyedivé téve minden helyszínt (13 van egyébként).



Az egyes elemek (homok, víz, láva és néhány különleges növény) alakítása mellett különböző erőket is kapunk, melyekkel elpárologtathatjuk a vizet, vagy zselévé alakítva kettéválaszthatjuk azt, tüzet olthatunk, nagyobb adagokban hordhatjuk az egyes anyagokat, stb. Ezek használata nélkülözhetetlen a sikerhez.

Az álarcos nép vándorlását megörökítő történet mellett adott még egy Challenge mód, amelyben kisebb-nagyobb feladatokat kell megoldani minél rövidebb idő alatt. Ezekből harminc van, és kellemes/kellemetlen alternatívát kínálnak a sztorimód mellé.

Maga a koncepció tehát egyedi, és kétségtelen, hogy manapság nagyítóval kéne keresni az ehhez hasonló játékokat, ha egyáltalán találnánk. Sajnos azonban a From Dust több fronton is csúnyán alulteljesít, ami miatt gyakorta romba dől az emlékezetesnek ígérkező élmény.

Kezdetnek ott az irányítás, amit nem túl hatékonyan sikerült irányítóra ültetni. A kamerának csak egy távoli és egy közeli üzemmódja van, utóbbiban pedig vagy laposan, vagy teljesen felülről láthatjuk az eseményeket. Nem meglepő: Egyik sem túl jó, vagy nem látni át rendesen a dolgokat, vagy a kurzor viselkedik túl durván. Miközben sokszor finom homokhidakat kellene építeni, ez a nem megfelelő kamerának és az izgága jelölőnek köszönhetően nem mindig sikerül. Érthetetlen, hogy miért nem alkalmaztak egy szabadon zoomolható kamerát, és miért nem lehet érzékenységet állítani a mozgást illetően.



A bennszülötteket közvetlenül nem irányíthatjuk, csupán a következő célállomást adhatjuk meg nekik, legyen az egy totem, vagy valamilyen védelmi képességet adó ereklye. Innentől kezdve az alattvalók maguk keresik meg az odavezető utat, a játékos pedig csak arról gondoskodhat, hogy ne essen bajuk. Ez azonban korántsem könnyű, ha a népek nyugodtan várják a folyóparton, hogy az emelkedő víz elmossa őket, ha nem zavarja őket, hogy épp lávafolyam hömpölyög arra, amerre éppen szaladnak. Az útkeresés is néha kaotikus, a dinamikus terepváltozás miatt lehet, hogy a nehezen kiépített biztonságos útvonal helyett épp másfelé indulnak el, mi pedig nem tehetünk semmit.

Mindez persze vajmi kevés fejfájást okozna a tereprendezői ambíciókkal megáldott játékosnak, ha a játék tempója kiegyensúlyozott és nyugodt lenne. A From Dust azonban nem ilyen - gyakoriak az időre történő katasztrófák, sőt, némelyik pálya csak komoly időzítésekkel oldható meg, akár néhány másodpercen is múlhat egy falu sorsa. Ez pedig nem egyszerű, ha fogalmunk sincs, merre indul a falusi, vagy amikor az idő szorításában gyorsan próbálnánk terepet formálni, de erre a durva irányítás miatt nincs lehetőség - a homok mellé megy, a víz átbukik, a láva felperzsel.

A From Dust talán legnagyobb hibája a kiegyensúlyozatlanság. Extrém nehézségi tüskék vannak benne - néhány nyugodt, taktikus pálya után jön egy szinte teljesíthetetlen aréna. A kihívásokra ugyanez igaz. Az egyik néhány másodperc alatt megoldható, az utána következő pedig szinte lehetetlennek tűnik. Ez a csiszolatlanság végigkíséri a játék minden részét (még a főmenüben sem sikerült középre igazítani a játék logóját), ez pedig nagyon komolyan lecsíp az élvezeti értékből.



Látvány és hangzás szempontjából nem pironkodhat a From Dust, de a kifutóra sem léphet vele. A szépséges, kissé szürreális látványvilágot technikai problémák, elsősorban a tereptárgyak feltűnő pop-upja (amikor messziről semmi nem látszik, aztán hirtelen minden megjelenik) rontja le valamelyest, a későbbi sűrű helyszíneken pedig néhány pillanatig tartó akadások is előfordulnak. Hang és zene alig van, leginkább a törzsi dobokat, és az átvezető alatti egyetlen zenét fogjuk hallani. A játék bugoktól sem mentes, sokaknak az utolsó pályán egyszerűen lefagy, vagy egy-egy Challenge az indítás pillanatában teljesítve is van, értelmetlenné téve ezzel a világranglistákat.

Bizonyára sokaknak ismerős a "se vele, se nélküle" típusú kapcsolat. Az ember szereti, szívesen gondol rá, de ha együtt vannak, akkor csak a veszekedés és ajtócsapkodás van. A From Dust kapcsolata ilyen lesz a legtöbb játékossal. Egy igen egyedi koncepció érdekes ötletekkel és nagyszerű kölcsönhatásokkal, dinamikával, azonban rendkívül csiszolatlan, kiegyensúlyozatlan, gyakorta frusztráló élmény, mely legalább annyira kiszámíthatatlan, mint maguk a természet erői. Reméljük, legalább némi patchelésre nem kell évtizedeket várnunk.

6

From Dust letöltése

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# eddy Dátum:2011-08-16 Idő: 22:56

Maradjunk abban hogy az elképzelés k*rva jó, a megvalósítás kurv* sz*r. Ha lesz From Dust2 és érdekesebb történet, jobb hangulata lesz, és még jó néhány klassz öltetett tesznek bele, és nem lesz annyira tele hibával akkor én szívesen játszanék vele....

# Hunk2 Dátum:2011-08-02 Idő: 14:27

Csatlakozom 8 pont simán mehet a kamerát meg egy idő után rájön az ember hogyan forgassa.

# zaz Dátum:2011-08-01 Idő: 09:28

Nem jó játék. Egy marha gyenge lemmings klón irgalmatlan gyenge Ai-val,és sziszifuszi játékmenettel.

Kidobott 1200 pont.

# Tommy_Angelo Dátum:2011-08-01 Idő: 08:39

Jó teszt és egyet is értek vele, de én annyira élvezem ezt a modern 3D-s Lemmings klónt, hogy a felsorolt hibák annyira nem is zavarnak, nálam 8 pontot kapna a játék! :)