Dead Rising 2 - Case Zero

Avagy betekintés Chuck Greene, a híres extrém sportoló életébe a zombi invázió után.

A bevezető videó a zombi-filmekből már jól ismert alapszituációval indul, vagyis főszereplőnk Chuck, a lányával és egy jól felszerelt sárga Hummerrel menekül az élőholtak elől, majd letérnek tankolni egy kis faluba, Still Creekbe, ahol egy másik túlélő ellopja  a kocsit és elmenekül. Itt kezdődik a bonyodalom. Nem elég, hogy hősünknek szembe kell néznie pár ezer zombival a sivatag közepén, de fokozza a hangulatot az is, hogy tündéri lánya, Katey fertőzött. A tudósok kifejlesztettek egy ellenszert, név szerint a Zombrexet, ami lelassítja az átalakulást, ez viszont elég időigényes és költséges eljárás, ugyanis 12 óránként kell adagolni a gyógyszert.

A demoban pontosan ez lesz első feladatunk, hogy lányunknak minél előbb találjunk egy adag gyógyszert. Továbbiakban ki kell találnunk egy menekülési tervet, ha nem akarjuk, hogy lányunkat a közelgő kommandósok karanténba szállítsák, így a későbbiekben egy motor összeeszkabálása lesz a cél.

 

Maga a főszál nem tart 1-2 óránál tovább, amit a túszmentések és az egyéb achievementek megszerzése hosszabbít meg. A település is elég pici, hamar bejárható, mégis óriási élményt és kellő szórakozást nyújt, főleg 400 MS pontért.

És hogy mit kapunk még ennyiért az új helyszínen és főszereplőn kívül? Természetesen a zombik is és a fegyverek is változatosabbak, ráadásul Chuck bánatában a whiskeyhez menekülhet, (azonban számolni kell a következményekkel), de ezek mind eltörpülnek sportolónk barkácstudománya mellett. Ugyanis kijelölt műhelyekben saját fegyvereket hozhatunk létre, így kiélhetjük kreativitásunkat, akiknek pedig semmi nem jut eszébe, azoknak segítenek a Combo Cardok. A legtöbb fegyvernek, így ezeknek is két féle használata van, amit az X rövid, illetve hosszabb ideig tartó nyomva tartásával kontrollálhatunk. Ezek nem csak látványosak, de felgyorsítják a fejlődést is. A DLC alatt összesen 1 pszichopatával találkozunk csak, s maximum level 5-ig fejlődhetünk fel, amit azonban tovább vihetünk a teljes játékba.

 

A mindenképp pozitív összhang nem fog keresű szájízt hagyni a vásárlóknak, az új lehetőségek és a második részbe való belekóstolás tökéletes vétel és szórakozás egyaránt.  Hamarosan pedig olvasható lesz itt az achievement lista magyarul is Alex által! :)

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# Edina Dátum:2010-10-14 Idő: 18:56

A Case Zero a második rész előzménye, vagyis kis bevezető a második rész előtt, hogy ki is ő, mi van a lányával, hol voltak Las Vegas előtt.

# Krisz07 Dátum:2010-10-14 Idő: 13:51

Sziasztok mi ez a Case:Zero?????Ez egy külön Dead Rising rész vagy mi mert nekem meg van a kettő,de nincs ez benne ha valaki tudja a választ akkor azt leírná nekem légyszi.

# savoo Dátum:2010-09-25 Idő: 13:52

Edina drága, milyen az a "keresű" szájíz? :P

# Edina Dátum:2010-09-25 Idő: 13:29

Köszönöm :]

# Menrich Brother Dátum:2010-09-24 Idő: 01:33

Tényleg nagyon jó játék, alig bírom kivárni a teljeset. Jó játék teszt lett!

# Invi Dátum:2010-09-23 Idő: 22:55

Megcoptuk. :(

# Tommy_Angelo Dátum:2010-09-23 Idő: 22:16

Invi: Engem is... :(

# Invi Dátum:2010-09-23 Idő: 12:19

Engem a regiozar gatol csak meg a vasarlasban... :( Ezert most nem fogok teukkozni.

# xboxfreak-ak47-headshot maestro Dátum:2010-09-22 Idő: 20:21

Zsír!!!

# Lali Dátum:2010-09-22 Idő: 15:00

Hohó egy lány aki szereti a Dead Risingot :O

# MistaPriest Dátum:2010-09-22 Idő: 10:10

Oh-oh.. Ez sem túl elhanyagolható játék. Ára sem sok.. A cikk jó, tetszett..

# MistaPriest Dátum:2010-09-22 Idő: 10:10

Oh-oh.. Ez sem túl elhanyagolható játék. Ára sem sok.. A cikk jó, tetszett..