Két dolog miatt szoktunk antennakábelt dugni a tévénkbe. A szombat délutáni Bundesliga összefoglaló mellett a gyermek hétvégén két rajzfilmet is megnézhet a Super RTL-en. A TV egyébként többé-kevésbé száműzve van az életünkből. Nem is hiányzik, még akkor sem, ha az elmúlt napok játékélményei majdhogynem ellenállhatatlan vágyat ébresztettek bennem, hogy végignézzem a Naruto összest. Az új Namco-Bandai Naruto, a japánosan idióta névre keresztelt Naruto Shippuden: Ultimate Ninja Storm 2 ugyanis különlegesen jóra sikerült… Naruto, a narancsszínű mackóban futkosó kiskölyök felnőtt és izgalmasabb mint valaha.
Persze a játék alapjául szolgáló anime sorozat igazán szolid bázist jelentett a magas színvonalú munkához, de ne felejtsük, hogy hány hasonlóan sikeres franchise-ból készült harmatgyenge videójáték. Kifejezetten ritka, amikor egy-egy más médiumon (többnyire filmen vagy könyvben) színvonalas márkát ilyen profizmussal sikerül átültetni konzolos élménnyé. Az anime-ból ismert sztori, grafikai és zenei világ kiegészülve az egyszerű, ám mégis szórakoztató és folyamatos kihívást biztosító játékmenettel nálam az év egyik titkos befutója.
Nehéz műfajilag besorolni a Naruto-t, hiszen bár a sima verekedős részek adják a játék sava-borsát, de a csaták közé okosan beékelt mászkálós, gyűjtögetős, küldetésmegoldós részek a játékidő jóval nagyobb részét teszik ki. Ráadásul mindezt összefogja az anime bivalyerős története és annak csodálatos illusztrációja számos átvezető jelenettel és a japó játékokra jellemző állóképes dialógusokkal.
A harcokhoz verekedős játéktól némileg szokatlanul viszonylag kevés kombináció áll a karakterek rendelkezésére, a változatosságot a különféleképp bevethető support karakterek, félelmetes erősségű csapattámadások és az egyes karakterekhez tartozó egyedi támadások biztosítják. Az egyik legerősebb támadás, bár kizárólag minden esetben az YYB kombóval hozható elő általában erőlködés nélkül, mégis külön élmény minden egyes szereplőnél előcsalogatni, mert annyira látványos. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a csaták legtöbbje – a relatív kevés kombólehetőség miatt – könnyen letudható, legtöbbször ugyanazzal a stratégiával. Alig akad hétköznapi ellenfél, akit újra kell próbálni. Hogy ez mégsem negatívum, az a normális csaták közé beékelt boss-oknak köszönhető. Azok ugyanis nemcsak jól időzítve jelentenek újabb és újabb taktikai kihívást, de legyőzésük valamilyen extra feladatot valamint látványos akciómozi közbeni, gyors reakciót kívánó gombnyomogatást is igényel. Minden küzdelmet értékelés zár, így külön motiváció – a boss-okért acsi is – a legmagasabb rank, az S elérése.
Az offline módban megszerzett tudást persze aztán lehet online is kamatoztatni. Sajnos azonban az online ellenfelek ellen legtöbbször nem elég az offline gyakorlat, hanem komoly erőfeszítést kell fektetni az egyéni stílusnak leginkább megfelelő csapat megtalálásába és betanulásába. Amíg pedig ez nem történik meg, addig rendszeresen elmarad a sikerélmény. A Naruto-ban szinte soha nem vezet a kezdőkre jellemző – majdnem – véletlenszerű gombverés győzelemhez. A casual játékost ez valószínűleg hamar elriasztja, ám az ütlegelésben profikat akár motiválhatja is a dolog.
A főszál nálam olyan 10 óráig tartott, de a játékban ennél jóval több van. Végigjátszás után ugyanis a különböző mellékmisszióknak mindössze 20-30%-át, ha teljesítette a játékos. A többség csak ekkor válik egyáltalán elérhetővé. A stáblista után pedig szinte egy új játék indul, hiszen onnantól a verekedést még gyakrabban helyettesítik majd a mászkálós, keresgélős részek, amik teljesítését szintén gazdagon jutalmazza a játék. Nemcsak értékes, a harcokat megkönnyítő tárgyak formájában, hanem moziból is jut még bőven erre a részre. Szerencsére a kihívás is megmarad, hiszen például az egyik misszió főboss-szekvenciája nehézségben jóval felülmúl mindent, amit a játékos addig tapasztalt. Amolyan kontroller földhözba…vagdalós cucc, tudjátok…
A Naruto Shippuden talán elveszik majd ebben a dömpingben, mely azért valljuk be nemcsak kiváló minőséget (Héjlo vagy éppen Enslaved), de szemetet is szór ránk dögivel (sok példányban eladott világháborús utánérzés). Szinte felfoghatatlan, hogy miért éppen ilyen iszonyatos és - valljuk be - gyilkos konkurenciát kellett választani a piacra dobáshoz. Csak remélni tudom, hogy ez az igazi gyöngyszem így is eljut majd a közönséghez. Tegnap véletlenül betévedtem egy magyar partiba, ahonnan bár azonnal távoztam, mert 8 ember egy szobában nekem pont öttel több az elviselhetőnél, de azért előtte elégedetten konstatáltam, hogy négyen is Naruto-ztak. Bíztató és nem véletlen, az Ultimate Ninja Storm 2 megéri a pénzét.
A számok kedvelőinek pedig: 8.5/10
