Aaron Greenberg interjú

Már csak néhány nap, és világszerte megjelenik a Kinect, az a mozgásérzékelős szerkezet, amely alapjaiban formálja át a Microsoft és az Xbox 360 arculatát. Lezárul egy korszak, elkezdődik egy új - éppen ezért az Eurogamer is úgy látta, ideje elbeszélgetni a redmondi cégóriás interaktív termékeiért felelős vezetőjével. Aaron Greenberg elmondta véleményét a konkurenciáról, sőt, még a következő konzolról is.

Hamarosan megjelenik a Kinect. Mennyire fontosak a nyitócímek tesztpontszámai?

Nem tudom. Számunkra ezek teljesen más játékok és élmények, mint azok, amiket a core közönség számára céloztunk be. A Halo: Reach értékelései és eladásai között van összefüggés, de például a Kinect Sports csak a mókáról szól. Nem tudom, ki hogyan fogja értékelni ezeket a játékokat, mert annyira egyediek és mások, mint a kontrolleres társaik. Szeretnénk jó teszteket látni, de nem hiszem, hogy nagy összefüggés lesz a pontszámok és az eladások között.

Ez úgy hangzik, mintha kissé aggódnál amiatt, mit fog mondani a média, de biztos vagy benne, hogy a Kinect sikeres lesz...

Nem aggódom. Tudom, mit gondol a média. Tudjuk, hogy imádják a Dance Central-t, és ezt látják a Kinect killer app-jának. Izgatottan várják a Child of Eden-t. A core közönségtől pedig a Kinectimals-ra kaptunk pozitív visszajelzéseket. Azt is tudjuk, hogy ez a közönség rengeteg pénzt költ el a Halo: Reach-re, Fable III-ra, Call of Duty-ra az év végén. Jó sok mindenből válogathatnak.

Don Mattrick azt mondta, év végéig 3 milliót adtok el a Kinect-ből. Mit gondolsz, a pénzügyi év végéig meddig jut a szenzor?

Az ünnepi szezon utánra nem adtunk ki előrejelzést, de ez lesz a legnagyobb nyitás, amit valaha ebben az iparágban csináltunk. Biztos, hogy több Kinect fog elkelni, mint Wii amikor megjelent, vagy Xbox 360 amikor megjelent. Biztosak vagyunk benne, hogy év végéig elmegy belőle 3 millió, ami minden fogyasztói termék esetén szép eredmény.

A Microsoft nagy szerepet kapott az idei Tokyo Game Show-n. Te hogy élted meg ezt?

Megtiszteltetés volt. Ez annak szól, hogy mennyi játékot kapunk a japán fejlesztőktől, belső és külső csapatoktól egyaránt. Nem fogunk minden évben konferenciát tartani, de úgy éreztük, az idei év a megfelelő.

Szóval itt a nagy pillanat? Végre 12 darabnál több Xbox 360-at adtok el Japánban?

Igazából ott már másfél milliót eladtunk. Ez hogy hangzik?

Az több, mint 12.

Igen, egy kicsit több...



A TGS-en bemutatott Kinect játékok hardcore stílusúak voltak. A nyugati fejlesztőktől is fogunk ilyeneket látni a jövőben?

A világ minden vezető fejlesztőcsapatának van szenzora és fejlesztői csomagja. Úgyhogy ez innentől rajtuk múlik. Japánban az a jó, hogy sok fejlesztőnek nagy múltja van a core játékok fejlesztésében. Gondolj Inafune-ra vagy Suda 51-re - ezek a srácok odajöttek hozzánk és azt mondták: "Hé, akarok egy Kinect játékot csinálni, szerintem tudok vele újat mutatni." És abszolút olyan játékokat fognak készíteni, ami az embereknek tetszik majd. Világszinten is mindenféle fejlesztő támogatása várható.

Az egyik leleplezett játék a Steel Battalion Kinect változata volt. Az egyik olvasónk azt kérdezte, hogyan fog ez működni. Az eredeti irányító annyira bonyolult volt, hogy a fenébe fog ez működni a Kinect-tel?

Na igen.

...Szóval hogy a fenébe fog ez működni a Kinect-tel?

Ez egy jó kérdés Inafune-san felé... Az a jó a Kinect-ben, hogy nem kell 200 dollárt költeni egy olyan irányítóra, ami csak egy játékhoz használható. Ha egyszer megvan az érzékelő, nem kell mást venni. Az eredeti Steel Battalion irányítón volt vagy 40 gomb, ami nagyon menő, de az emberek nem nagyon vették, mert túl nagy befektetést jelentett.

Anyukám biztos nem vett volna olyan irányítót, még akkor sem ha 1 fontba került volna.

Lehetséges. De biztos vagyok benne, hogy ez a játék jobb eladásokat produkál majd, mint elődje, és ebben a Kinect-nek nagy szerepe van. Hogy Inafune-san hogyan oldja meg, meglátjuk. Ezt bízzuk a fejlesztőkre.

Hamarosan megjelenik a Call of Duty: Black Ops is. Szerinted túlszárnyalja a Halo: Reach eladásait?

Annyit mondhatok, hogy szerintem mindkettő fantasztikus játék. De az egyik alma, a másik körte...

Azért nem éppen, mert mindkettő FPS. Mondjuk kétfajta alma...

Igen. De a CoD multiplatform, és azt kéne inkább összehasonlítani, hogy Xbox 360-on hogyan teljesít. Szerintem közel lesznek egymáshoz. A Halo: Reach 200 millió dollárt hozott az első napon, amivel az év legnagyobb nyitása lett, még a mozifilmeket is legyőzte. Biztos, hogy a CoD is hasonló számot fog produkálni.

Fogadnál velem, hogy a Reach jobban teljesít, mint a CoD Xbox 360-on?

Nem. Nem szoktam... tudod... nem szeretek... szóval nem.

Michael Pachter azt jósolta, hogy pénzt kértek majd a kiadóktól azért, hogy a játékaikkal online lehessen játszani.

Pach. Pach! Imádom Pach-t! Meg a Pach Attack-ot!

Ül ott a teájával meg a fejkendőjével, és jósolgatja a jövőt...

Michael Pachter nyilvánvalóan egy kiváló elemző, és nagyon szórakoztató figyelni. Nem kommentálhatom a spekulációit. Ezek csak spekulációk, nincsen valóságalapjuk.



Mi a helyzet a Sony konkurens technológiájával, a Move-val? El tudod úgy mondani a véleményedet, hogy nem használod a "másféle termék", "nem úgy tekintünk rá, mint versenytársra", és "van hely mindkettőnek a piacon" kifejezéseket?

Nos, a Move igazából egy másféle termék, amire nem úgy tekintünk, mint versenytársra, de mindkettőnek van hely a piacon.

Ez szörnyű kísérlet volt. Achievement LOCKED.

Haha! Szóval a Move... szerintem...

Ugye milyen nehéz?

Nem, nem a szavaidra gondolok, hanem hogy hogyan tudnám leírni. A Move egyszerűen másképp közelíti meg a piacot. Mi úgy tekintünk a Kinect-re, mint a platform szerves részére, de amit ők csináltak a Move-val... Először is, ez egy nagyszerű termék, és a kritikák is igen pozitívak. De teljes mértékben a meglévő közönségnek célozták. Azt mondták, a platformon már meglévő játékokat lehet másképp játszani, mint például a SOCOM.

Mi másképp közelítjük meg. Nem fogjuk meg a Halo-t, amit kontrollerrel szeretnek játszani az emberek, és nem rakunk hozzá egy másik kezelési módot, ami aztán vagy működik vagy nem. Az alapoktól építünk fel teljesen egyedi élményeket, amiket kifejezetten a Kinect-re terveztünk. Ez más megközelítés.

Ettől függetlenül akiknek van PS3-uk, és szeretnek ezekkel játszani, választhatják a másik irányítási módot, és biztosan sokan élvezni is fogják.

Sokszor használtad a "más" szót, de megbocsátok, mert nem mondtad ki a "verseny" és "piactér" szavakat. Mikor jelenik meg a következő Xbox?

Számunkra a Kinect igazából az új platform és az új generáció sok tekintetben. Van egy szenzorunk, van 15 nyitócímünk, és úgy kezeljük, mint egy új konzol megjelenését. Azt kutatjuk, hogyan tehetjük még változatosabbá és újszerűbbé a játékot. A Kinect ezt lehetővé teszi anélkül, hogy új gépet kéne megjelentetni. Öt éve vagyunk ebben a generációban, és szerintem így még legalább öt év hátra is van belőle.

[forrás: Eurogamer]

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# wizard Dátum:2010-11-07 Idő: 19:41

Sziasztok,

Tudom, hogy 10.-én jelenik meg a kinect de szerintetek valahol lehet majd kapni Debrecen vagy Nyíregyháza környékén a megjelenés napján?

Köszi!

# Ben_Boy Dátum:2010-11-06 Idő: 19:55

Hello !

Valaki aki a hivatalos forgalmazóktól (576 kbyte, saturn, euronics )rendelte elő a kinectet .Nemmondaná el a kódot amivel elérhető a 3 bónusz pálya a Kinect Adventures-ban ?

# Hunk2 Dátum:2010-11-06 Idő: 18:56

Most megint rossz leszek.

Tudom Alex nincsen bele szólásom de nem írhatná olyan a tesztet ki nem annyira XBOX párti, egy olyan személy ki igazán nem is érdekli se ez se az egyik oldal.

# pzstm Dátum:2010-11-06 Idő: 18:45

"Öt éve vagyunk ebben a generációban, és szerintem így még legalább öt év hátra is van belőle."

Akkor remélhetőleg még nem késő, ha a Kinect-el egyidőben szerzem be életem első konzolját. :)

# gyarfi Dátum:2010-11-06 Idő: 13:40

Coobraa: Jobbat mondok: Ugyanebben a részben a Bing Maps-ot használják az étterem megkeresésére és Ted a Bing-be írja be a "tanárosztályzós" oldal nevét.

Úgyhogy tuti Microsoft-szponzorált rész volt, de cserébe legalább ezeken elmosolyodtam, ha már nem volt más poén abban a részben :)

# Coobraa Dátum:2010-11-06 Idő: 13:35

Kurva anyátokat....Jön a kinect ... áááááááááááááááááááááááááááááááááááááá...:D:D:D:D...

Viszont azt nem értem hogy az így jártam anyátokkal 6 évad 4 részében a csávónak hogy van már kinect-je?

:O

# Mateee02 Dátum:2010-11-06 Idő: 12:02

Köszi MistaPriest működik !

# Alex Menrich Dátum:2010-11-06 Idő: 11:42

Tizedikén fogom publikálni az anyagot, viszont extra hosszú lesz, sőt az eddigi leghosszabb.

# Alex Menrich Dátum:2010-11-06 Idő: 11:21

A Dance Central nálunk kb. 15 órát pörgött, egyértelműen a jelenlegi legjobb Kinect játék. A Kinectimals is nagyon hosszúnak és változatosnak tűnik, rengeteg minijátékkal és lehetőséggel. Most írom a tesztet magáról a Kinectről, illetve két játékról is egy-egy rövid összefoglalót (Kinectimals, Dance Central)

# MistaPriest Dátum:2010-11-06 Idő: 11:17

Mateee02: www.digiex.net ott downloads ott xbox360 azon belül Dashboard updates... PenDrive kell hozzá.

Hunk2:

Hát ez az, lehet maradok a sportnál, aztán legközelebb kinectimals... Egyszerre mindent nem lehet sajnos.

Ilyen "anyázósak" a barátlistádon az emberek? Érthető ha törlöd őket, mondjuk igazán nem értem minek a felesleges személyeskedés..

# Mateee02 Dátum:2010-11-06 Idő: 11:00

Hello 4

Lenne egy kérdésem : A Kinect működéséhez ugye kell az új dashboard.Nekem nincsen xbox live-om így hogyan tudnám frissíteni a dashboard-ot ?

# Hunk2 Dátum:2010-11-06 Idő: 10:20

MistaPrist hogy idézek ezért.: "édesanyámat emlegetik"

ezért töröltem őket.

De víssza a te részletedhez hát azt mondják hogy a Kinect Animals is elégé megmozgatja az embert.

De van nem egy hiteles videó is megnézném azokat.

A Kinect Animals hátránya hogy már a hang parancsokat is használni kell igaz egyszerűek de nem tudom hogy a család mennyire tud angolul.

# MistaPriest Dátum:2010-11-06 Idő: 02:07

Hunk2:

Én sem úgy irigykedem.. :)

10.-én már nekem is lesz, mert meg kell, hogy vegyem. :) Gyereknek beígértem..

Viszont azt nem igazán értem, h miért töröltek és miért töröltél embereket a barátlistádról??

Más: Adventure mellé még szeretnék még egy gammát, szerintetek melyik lenne ideális? Sportra gondolok mert azt talán mindenki élvezné családon bellül, viszont a lányomnak a kinectimals tetszik.. Szerintetek melyik legyen?!

# hunk2 Dátum:2010-11-05 Idő: 23:26

Ma 3 gyereket töröltem az XBOX live baráti listámról.

Ezután még 5 ember törölt a baráti listájáról.

Csak azért mert azt mondtam hogy nem ők veszik meg a Kinect-et hanem a szüleik.

Igaz nem is bánnom de utálom az ilyeneket főleg ha már az édesanyámat emlegetik amiért ölni tudnék.

Alex-nek meg gratulálok de nem irigykedem nincs okom rá,gondolom megdolgozott a gépért és így jogos.

# MistaPriest Dátum:2010-11-05 Idő: 21:13

Egyre nagyobb a Kinect parám.. De várom a 10.ét..

Irigyellek Alex.... :)

# KennedyZso Dátum:2010-11-05 Idő: 20:44

nehéz a dancecentralban a mozdulatok betanulása????Kinect sports tesztelés lesz???

# Alex Menrich Dátum:2010-11-05 Idő: 18:59

gyarfi: igen, én hamarosan telepítem és tesztelem a Kinectimals-t, a Dance Central eszméletlen...

# Sef Dátum:2010-11-05 Idő: 11:52

Nekünk is megvan a véleményünk a kedves bértollnok Aaron Greenberg úrról. Nem is kell szavakba öntenünk, az előre megírt dialógus a fenti cikkben magáért beszél:

"Halló Cimbi! Rendelek egy cikket Tőled - de legyenek benne az alábbi kérdések. Majd elszámolunk... Bye!"

# gyarfi Dátum:2010-11-04 Idő: 22:39

"A core közönségtől pedig a Kinectimals-ra kaptunk pozitív visszajelzéseket."

Ezt a mondatot nem tudom értelmezni. Most komolyan a core közönség adott pozitív visszajelzéseket erről?

# hunk2 Dátum:2010-11-04 Idő: 21:37

"legalább öt év hátra is van belőle"

Az egészből ez a rész az mi tetszik ha még 5 évig nem lesz új konzol akkor fejet hajtok.

# MistaPriest Dátum:2010-11-04 Idő: 18:56

Nagyszerű riport..