Kicsit szomorkás, hogy a szinte a launch-csal egyidőben megjelenő Oblivion-t azóta sem sikerült megközelítenie egyetlen követőjének sem. Az újabb reménysugár a három éve mérsékelt sikereket elérő, ötletgazdag, ám amatőr kivitelezésű Two Worlds második része, a The Temptation. A német fejlesztés a hazai piacon pár héttel előbb került a polcokra, mint a nagyvilág többi részén, így akár azt is írhatom, hogy exkluzív beszámoló következik.
A 2007-es Two Worlds még csak meg sem osztotta a kritikusokat, a sajtó többsége csupán a hardcore RPG-seknek ajánlotta a játékot. Igaz, nekik melegen, mert a relatíve kispénzű produkció ugyan hemzsegett a kisebb bug-októl, ennek ellenére pupig volt tartalommal és rengeteg brilliáns ötlettel, amik „csak” a szegényes megvalósításon csúsztak el. A fejlesztő Reality Pump ennek megfelelően egy teljesen új motort rakott a második rész segge alá, ami az utóbbi hónapokban megjelent preview-k és az első német magazinok tesztjei alapján iszonyatosan jót tett a Two Worlds-nek. Bár a kiadó úgy döntött, hogy egyelőre a német piacra dobja csak ki a Temptation-t és csiszolgatja még picikét a januárra eltolt amerikai megjelenésig, az XBG360 Games 92%-os verdiktje nekem elég volt ahhoz, hogy bevállaljam a Royal Edition néven futó luxusverziót.
Bizony ám, merthogy a – nekem - hazai piacot nem mindennapi limitált kiadással kényezteti a kiadó TopWare. A „királyi verzió” egy 25 centis sárkánykirálynő figurával, 72 oldalas art book-al, egy kártyapaklival, bonus DVD-vel, világtérképpel és letölthető tartalmakkal kétség kívül az egyik legjobban telepakolt gyűjtői verzió, ami valaha is piacra került. Az ilyesmire persze lehet bukni (ugye, álombicska és farkangyal?), de akár teljesen ignorálni is, az azonban a kézbe vételtől fogva világos, ezt a játékot olyan emberek gyúrták össze, akik legjobb tudásuk mellett szívüket-lelküket is beletették nekünk a zöld dobozba.
Képen is majd mindent visz, ennél már csak kézben tartani nagyobb katarzis
Fenti életfontosságú szervek mellett van még valami, amiből eszméletlenül sok van a Two Worlds 2-ben, ez pedig nem más volna, mint a tartalom. A fősztori és az azt kiegészítő több tucat mellékküldetés mellett ugyanis egy egészen kivételesen sokoldalú multiplayer vár a kalandorokra és – most kapaszkodjatok meg! – a multiban megszerzett vagyonból egy építgetős, gazdálkodós stratégiai minijátékot is elő lehet csalni a cuccból. Persze legtöbbször ennek „sokat markol, keveset fog” szokott lenni a vége, de a Reality Pump nemcsak tanult az első rész hibáiból (tananyag márpedig akadt rendesen), képes volt azokat egytől-egyig ki is javítani és a műfaj szerelmeseinek végre nyújtani valamit, ami akár az Oblivion helyére is léphet.
Kezdjük mindjárt az egyjátékos kampánnyal! Emlékeztek az elsőre? Én sem. Annyi még rémlik, hogy valami dögös fekete cicát elraboltak, aki aztán vagy megkerült a végére vagy nem, de nagy valószínűséggel igazából csak annyi szerepe volt a játékban, hogy legyen valami félmeztelen nőstény, akit a borítóra lehet pakolni. A fedetlen hosszú combok és a lenge rucit majd szíjjelfeszítő csecsek maradtak, de mostanra sikerült őket (mind a hatot!) egy erős közepes sztoriba pakolni, ami ha mást nem, annyit biztosan elér, hogy az angolul tudók nem fogják átnyomogatni a párbeszédeket, hanem odafigyelnek majd a történésekre. Ami már csupán azért is fontos, mert a dialógusokat nemcsak a jól eltalált szinkronszínészek teszik folyamatosan élvezetessé, hanem a segítségükkel elmesélt - sokszor egészséges öniróniáról tanuskodó - humoros tartalom is. Ráadásul mindezt grafikailag is egész egyénien oldották meg. Minden párbeszéd közben elmosódik a háttér, a kamera a beszélgetőkre fókuszál, de tetszőlegesen mozgatható marad, ráközelíthetünk vagy éppen távolabbról figyelhetjük őket mondanivalójuk elregélése közben. Az egyetlen aprócska hiba, hogy bár az ajakmozgás tökéletesen követi a beszédet, de a szereplők arca híján van komolyabb érzelmeknek. Még akkor is, amikor hősünket pucéran invitálja ágyába az egyik pár méretes tüdő gazdája...
Akció-RPG-ről van szó, amely a szóösszetétel mindkét tagjára egyforma hangsúlyt helyez. A harc vívható batár lándzsával rambózva csakúgy mint távolról nyilazgatva vagy éppen varázslatokat szórva közelre-távolra. A halálosztáshoz fegyverek garmadája található hullákban, ládikákban és vásárolható a shopokban. Valódi paradicsom a Two Worlds azoknak, akik órákat bírnak eltölteni az inventory képernyőn tárgyaik fejlesztgetésével. Hősünk a kaland során talált tárgyakat ugyanis eladhatja, de akár darabjaira is szedheti. Ha utóbbit választja, akkor a – például kardból - kinyert összetevőket aktuális fegyverének, ruhaneműjének tuningolására használhatja. Feltéve persze, ha drága skillpontjait a kovácsmesterség elsajátítására költötte előtte. Mivel pedig a legtöbb hulla és ládikó véletlenszerűen kerül feltöltésre, így a fejlesztgetés mellett a jobbnál-jobb alapanyag után való kutatás is a játékélmény szerves része. Még akkor is, ha a tárgyak, fegyverek és öltözékek változatosságban nem is versenyezhetnek a Too Human-ban vagy éppen a Borderlands-ben fellelhető dolgokkal, aki az ilyesmit értékeli, az a Two Worlds világában, Antaloor-ban is időt nem sajnálva kutat majd azért az egy picikével erősebb szablyáért. Ami pedig az egyik csúcspontja a játéknak, az a karakterre pakolt felszerelés részletgazdag megjelenítése. A különféle fegyverek és ruhaneműk már az inventory-ban is dögösen néznek ki, de a karakterre pakolva válnak igazán egyedivé és látványossá. Annyira, hogy az ember már-már perverz módon akkor is ráadja az újonnan talált dolgokat a főhősre, ha azok abszolút nem passzolnak a karakter imázsához csupán azért, hogy meglesse, hogyan is áll rajta az új szerkó. Ebből kifolyólag az, hogy a történetet csak hímmel lehet játszani a Two Worlds egyik legnagyobb kihagyott ziccere..
A "kinek frankóbb a karaktere" témájú topikok alapból érdekesek, de valljuk be, több domborulattal a megfelelő helyeken egyenesen verhetetlenek volnának.
Kicsit valószínűleg belecsaptam a dolgok közepébe ezzel az írással és elfelejtettem megválaszolni a kérdést, ami legtöbbetekben elsőként fogalmazódik meg a játékkal kapcsolatban. Jó híreim vannak, a The Temptation új motorja még a legbonyolultabb szitukban is jobban szuperál, mint amire az első rész egy tereptárgyak nélküli sivatag kellős közepén képes volt. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben impozáns framerate-el ketyeg. Olyan 40 körül abbahagytam a számolást, tökmindegy mennyi, a lényeg, hogy „tökjól” néz ki az egész. A motor egyetlen hibája, hogy nem tudja teljesen elrejteni a játékos elől azt a rengeteg munkát, amit a háttérben végez és sajnos néha pár pillanatra – az új játéktér betöltése miatt - megszakad a játékmenet. Ez a labirintusokban szinte egyáltalán nem, de a nyílt szavannán lovagolva sajnos gyakrabban előfordul. Cserébe azonban egy szemet gyönyörködtető világot fedezhetünk fel. A már említett szavanna mellett van egy növényzetben talán az amazoninál is gazdagabb dzsungel csakúgy, mint annak lepusztult változata, rengeteg tábor és rom valamint két hatalmas és további három-négy kisebb város. A térkép nagy, de nem óriási. Gyaníthatóan papíron többre készültek a fejlesztők, de aztán a munka előrehaladtával bizonyos dolgokat fel kellett áldozni, mert a megjelenést egyszerűen nem lehetett tovább halasztani. Így néhol ott is áthághatatlan blokádba ütközünk (kidőlt fába vagy egy sziklába), ahol a térkép szerint bizony vezetne még tovább is az út. Ki tudja, talán megnyitják majd egyik-másikat egy DLC-ben...
A legtöbb kép a PC-s verzióból került a netre. Nem véletlenül, erős vason állejtős a produktum. Ám a konzolos - pontosítva az XBOX-os - verziónak sem kell szégyenkeznie, helyenként csodálatos a látvány.
A tervek és a valóság közti különbség ott is nyilvánvaló, hogy míg egyik-másik teszt a maximalistákat 80-100 órás játékidővel bíztatja vásárlásra, addig az én egyjátékos kampányom megállt 24 órából úgy, hogy maximum pár küldetést hagytam csak ki. Innen is biccentés mindazoknak, akik marketing anyagokból, három-négy óra játék után veszik a bátorságot tesztelni egy játékot... Ebből a 24 órából 12 kellett a sztori felgöngyölítéséhez, a többi a mellékküldetések abszolválására ment rá. Lehet ezt persze kevesellni – megy is a trollkodás a német fórumokon -, mert valóban van ennél jóval hosszabb cucc is a műfajban. Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy ez a 24 óra pillanatra sem volt unalmas vagy repetitív, sehol sem éreztem, hogy valamit azért kell csak csinálnom, hogy később kerüljön a játék a használtpiacra. A küldetések változatosak, sokszor némi humorral és iróniával hivatkoznak való világunkra. A legviccesebb talán a bandavezér, aki egy egyszerűnek tűnő bérgyilkosságot bíz ránk. Potenciális áldozatunk, ha nem sajnálunk elbeszélgetni vele elárulja, hogy az ő bűne csupán annyi, hogy a meleg bandavezér szívesen kirándulgat vele, ám a banda előtt jobbnak látja titkolni másságát. Na, én élve hagytam a srácot, aminek aztán – bár be nem vallotta, de küldetésnaplóm szerint - titkon örült a megbízóm, de szinte látom, ahogy Jackal úgy hányra kardélre, hogy még a mondanivalóját sem tudja befejezni.
Akció-RPG-ről nem lehet úgy írni, hogy az ember nem foglalkozik a bug-okkal. Engem az ilyesmi egyébként is különösen érzékenyen szokott érinteni. Az Oblivionban karakterem örök vámpírságra van kárhoztatva, mert az ellenszergyártó öregasszony begliccselt és nem hajlandó elkészíteni a gyógyfőzetet, a Two Worlds-ben máig hiányzik az - azóta patch-elt - acsi az összes helyszín meglátogatásáért és a Fallout Vegas nyitójelenetében horrorszerűen forgó fejű doktoron is jót röhögtem pár hete. Szerencsére a Two Worlds 2-ben nem leltem a játékélményt legyilkoló problémára. Bár elsőként végeztem ki a cuccot a világon, de mégsem ezres a játék, mert a labirintus-számlálót megint elbaltázták, így bár mindent bejártam a játékban, a statisztikám szerint mégis csupán mindössze 21 barlangban voltam. Zavaró bár, de mindez jelentéktelen a játékélmény szempontjából. Ezen kívül pedig szerencsére csupán apróságokkal kell a fejlesztőknek foglalkozniuk a világpremierig, a játék meglepően kevés okot ad a tesztelők anyázására.
A Two Worlds 2 tele van megmosolyogtató apróságokkal. Az az NPC például éppen a falat pisálja le.
Az egyjátékos mód mellett a Two Worlds végre azt is megmutatja, hogyan lehet ezt a játékstílust eredményesen bevezetni az online korszakba. A Sacred-el ellentétben itt a két játékmódot teljesen kettéválasztották, külön karakterrel kell a multi kampány hét fejezetre osztott történetét végigharcolni. Mivel ez tényleg egy különálló sztori, így egy-egy játékosnak csak a már végigjátszott vagy az éppen a sorban következő fejezet elérhető. Az online karakter is fejleszthető és így nem fordulhat elő, hogy új karakterünket az utolsó pályára kirándultatva az pillanatok alatt több szintet is lépne. A multimókát négyesben próbáltam, egy angol gyerek mellett két holland srác volt a társaságom és – le a kalappal – a csihipuhi szinte teljesen lag nélkül folyt bármelyikünk hosztolta is a játékot. A hét misszió összesen 7-10 órát ad a játékidőhöz attól függően, hány cimborát sikerül találni a kalandozásokhoz.
A sztori mellett van pár egyéb játékmód is - deatchmatch, párbaj és kristálygyűjtögetés - de a sztorira szabott online filozófia ezeknél nem nagyon működik, finoman szólva is inkább csak vicces. Látnotok kellett volna, mikor a 32-es online karakteremmel bekerültem egy szobába, ahol egy teljesen új játékos mellett egy 6-os és egy 17-es szintű próbált nekem ellenállni. 20:0 lett a vége.
Az angolul nem értőknek, a szöveg fordítása valahogy így szól: "Nincs kedved beszélgetni velem a körökre osztott japán szerepjátékok jövőjéről?"
Az online módban szerzett pénzből nemcsak a karakter fejleszthető, de ha 10.000 aura (így hívják az antaloor-i fizetőeszközt) összegyűlik, abból kilokkolható egy faluszimulátor, az ún. Village mode is. Ez egy építgetős játék, ahol saját falucskánkat kell farmokkal, templommal, kocsmával, ésatöbbi felépítgetni úgy, hogy az gazdaságilag se csődöljön be és a lakók se lázadjanak fel a polgármester ellen. Mivel a faluban az idő múlása a való világéval egyezik meg, így elég oda naponta benézegetni, hogy a lakóink apró-cseprő problémáit megoldjuk vagy az online missziókban szerzett pénzünkből további épületeket húzzunk fel. Zseniális!
Annak, aki eljutott idáig az olvasásban már csupán egyetlen kérdésre kell választ találnia. Ez pedig így hangzik: „Honnan rendeljem elő a Two Worlds 2 – The Temptation-t?” Köszönöm megtisztelő figyelmetek! Kitartásotok egy tippel is szeretném honorálni. A játék hivatalos honlapján egy viszonylag egyszerű kérdés helyes megválaszolásával XBOX konzolt és igazi ritkaságszámba menő Two Worlds promópakkokat nyerhettek. Itt a link. Sok szerencsét!
8.5/10
