Crackdown 2 fejlesztői naplók

2007 elején kellemes meglepetés volt a Crackdown, egy kicsi, de annál ambíciózusabb csapat (Realtime Worlds) játéka, amely fogta a szabad játékmenetű, ún. "sandbox" játékok kliséit, és kidobta őket az ablakon. Helyettük tömény akció, hatalmas robbanások és valódi vertikális játékmenet vette át a helyet. A játékosok mellett a kritikai elismerést is begyűjtötte a program, 83-as Metacritic átlaga is azt mutatja, hogy remek termékkel van dolgunk. Hamarosan érkezik a folytatás.

A Crackdown 2 története néhány évvel az első rész után játszódik. Miután felszabadítottuk Békés Várost a bandák elnyomása alól, nem lett minden fenékig tejfel: Az első rész egyik főgonosza sajnos mutánsokat szabadított el, akik azóta elárasztották a nagyvárost, a lakosság soraiból pedig új bandák szerveződtek. Nappal utóbbiakkal, éjszaka előbbiekkel, a Freak-ekkel leszünk elfoglalva. A cél is ez: Vissza kell foglalni a várost, pontról pontra, most már remélhetőleg véglegesen.

Az első rész fejlesztői helyett ezúttal a Ruffian Games ül a "volánnál", ám ők sem kezdők a szakmában: A Realtime Worlds tagjaiból alakult, vagyis nagyjából ugyanazok készítik az új részt, akik a régiért is feleltek. Több fegyver, több jármű, változatosabb küldetések, négyjátékos ko-op, 16 játékos egymás elleni multi, új játékmódok, több gyűjthető gömb (Orb), új járművek, mindez a régi, de jelentősen megváltozott városban.

A játékról két fejlesztői videót és egy hangulatos trailert nézhettek meg. A megjelenés nincs messze, a Crackdown 2 nyár derekán, egész pontosan július 9-én jelenik meg Európában.

Fejlesztői napló #1

Fejlesztői napló #2

Trailer

További információk a Crackdown 2-ről

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# Tommy_Angelo Dátum:2010-05-10 Idő: 00:23

Tuti vetel, imadtam coopban az elso reszt!

# Sef Dátum:2010-05-07 Idő: 10:35

Ha még magyar szinkron is lesz hozzá (mint az első részhez) akkor 110%-ban kell. :) (Ezt a programot még talán elő is rendelném.)

A 4 fős coop-nak külön örülök.

# Invi Dátum:2010-05-06 Idő: 23:23

Ez engem már sosem fog meggyőzni... :S

# MistaPriest Dátum:2010-05-06 Idő: 21:39

Érdekesnek ígérkezik.. Majd meglátjuk...

# HUNK2 Dátum:2010-05-06 Idő: 21:17

Várom,várom!!!^^