Hosszú időt kellett várni arra, hogy az egykor sikeres író, Alan Wake végre felébredjen. A Microsoft Game Studios és a Remedy nem kevés ideig játszott a rajongók idegeivel. Majd' hat év fejlesztés után van-e még elég potenciál a játékban, vagy ennyi idő alatt elkopik a legjobb alapötlet is?
Azokat figyelembe véve, akik még nem találkoztak a programmal, nem fogok spoilerezni. A történet kiindulópontja maga a címszereplő író, aki két éve alkotói válságban van. Feleségével a Bright Falls nevű álmos kisvárosba érkezik, hogy pihenjen, és talán ihletet szerezzen egy új könyv megírásához. A dolgok azonban rosszra fordulnak: Valamilyen sötét erő kel életre, elrabolja Wake feleségét, ő maga pedig egy valóra váló rémálom közepébe csöppen, ami az egész város, vagy talán az egész világ létét fenyegeti.
Az Alan Wake egy mai modern tévésorozat szerkezetét követi a történetmesélésben, azaz sok a váltás a síkok között, visszaemlékezéseket játszhatunk végig, egy valamirevaló thrillerhez méltón pedig sokszor több a feltett kérdés, mint a válasz. Eredeti, és igen jól kimunkált mellékszereplők tűnnek fel (és el), a történetet rendkívül hihető módon megrendezett jelenetek formájában követhetjük nyomon. A játék összesen hat fejezetből áll, mindegyik elején rövid összefoglalót nézhetünk meg "az előző részek tartalmából". Ez az epizódikus felépítés ragyogóan működik, az erős történetvezetés, a remek virtuális színészi játék, a kiváló szinkron és a még kiválóbb soundtrack együttesen az eddig látott egyik legjobb történetté emelik az Alan Wake-et. Ebben a formában, élő szereplőkkel megállná a helyét a mai tévésorozatok között is, ez pedig igen nagy szó.
A történetmesélés elemeit természetesen az akció részek kötik össze, amikor a főszereplő többnyire (de nem mindig) egyedül kénytelen a túléléséért küzdeni, és eljutni egyik pontból a másikba. Miután a sötétség a legfőbb ellenségünk, ezért ezen pályák szinte mindig éjszaka játszódnak. Ellenfeleink a sötét erő által megszállt helybéli lakosok, farmerek, illetve poltergeist objektumok, nem egyszer meglepően méretesek is... Ha a sötétség az ellenség, a szövetséges a fény. Minden, ami Wake-nek árthat, sebezhető a fény által. Elemlámpa, reflektor, nem érdemes ragozni. A TPS mechanikát a fejlesztők a fény bevonásával bolondították meg, előbb minden ellenfélről "le kell égetni" a sötétséget valamilyen fényforrás segítségével, azután lőhetők halomra a néhány fegyver segítségével. Ez a kettős mechanika jól illik a történetbe és a játékba, ám tulajdonképpen nem másról van szó, mint egy mesterségesen meghosszabbított célzási folyamatról. A későbbiekben, ha ez nem lenne elég, fáklyákat, fáklyapisztolyt vagy akár villanó gránátot is bevethetünk a fekete sereg ellen.
A főhős irányítása kézre áll, kényelmes, bár mivel egy íróról van szó, nem kiképzett katonáról, a figura mozgása sokszor nehézkes, ügyetlen, lassú. Ez nehezíti a harcokat és gyakran frusztrálóvá teszi a játékmenetet, ám kétségtelen, hogy egyúttal hitelesebb látványt is nyújt a képernyőn.
Ami azonban igazán, mélyen és erősen visszahúzza az élményt, az a puszta tény, hogy az Alan Wake egy rendkívül hosszú ideig fejlesztett játék. Akkor kezdték el összerakni, amikor az Xbox 360 még nem is létezett. Éppen ezért a design teljes egészében régimódi, urambocsá' elavult. Bár a program nyílt világúnak és játékmenetűnek indult, végül teljesen lineáris lett. A szűk pályákon nincs más dolgunk, mint eljutni "A" pontból "B" pontba, és ezen pályák nagy részén csak módjával térhetünk le a kijelölt ösvényről. A pályatervezők mentségére legyen mondva, hogy az igen hosszú szakaszok elég változatosak lettek, az erdei ösvényektől kezdve a különböző épületeken át szinte mindent érintünk, amit egy ilyen hegyvidéki kisváros körzetében el lehet képzelni, ebben tehát nincs hiba. De közben olyan elavult megoldásokkal találkozunk, mint a gombnyomásra aktiválódó, nehézkes létramászás, nagy, zölden villogó kapcsolók, néha egészen művien elhelyezett generátorok az erdő közepén, illetve az önismétlő harcok.
Sötét árnyékkal körülvett rosszakaróink hamar elveszítik a varázsukat. Azon kívül, hogy felénk lépdelnek, és maximum a baltájukat hajítják el, egyebet nem tudnak. A pályák tulajdonképpen a két ellenőrző pont közötti ismétlődő harcokból áll, mely mechanika épp az utolsó fejezetben éri el mélypontját: Ez a pálya gyakorlatilag egy vég nélküli vesszőfutás, az addig látott összes típusú ellenfelet a nyakunkba dobva (néha szó szerint), ráadásul nevetséges túlerővel próbálván nehezíteni a továbbjutást. Sajnos az utolsó fejezetre a történetmesélés is háttérbe szorul, nem marad más, mint egy nagyon régi alapokra építkező túlélő-shooter, amely a hangulatosból az igazán irritálóba fordul át ekkor.
Hangulatilag ugyanakkor nincs gond, egy rossz szavunk sem lehet. Bár a játékmenet kőkori, a Remedy színtiszta profizmussal hozta létre magát a világot, az Alan Wake fikcióját. A helyszínül szolgáló kisváros és környéke teljesen hihető helyszín, a karakterek emberiek, erőteljesek. Az éjszakai erdő látványa pazar, a ködös, holdfényes, rejtelmes erdő tényleg, mintha élne. Grafikailag az Xbox 360-as élvonalban van az Alan Wake, kisebb hibákat leszámítva nem érheti kritika, pazar és megkapó látványban van része a játékosnak az első képkockától az utolsóig. A hangok és a zene nem kevésbé maradandó, ebben a programban alighanem az év legjobb soundtrack-jét köszönthetjük, licenszelt és originál számokat egyaránt hallhatunk. Prezentációban tehát csillagos ötös, a fejlesztők tényleg beleadtak mindent.
Mégis, az Alan Wake nem képes felérni legendás státuszához, ami a megjelenés előtt körülvette. Legfőképp azért, mert hiába a remek történet és a sorozatszerű felépítés, ha a játék magja egy egyszerű, önismétlő, elavult mechanikákkal meglocsolt szimpla TPS. Ha az első fejezetet láttad, akkor a játékmenetből mindent láttál. Ráadásul következetlenségek is vannak. Néha nyomkodni kell egy gombot a zárnyitáshoz, máskor nem. A gombnyomkodós csilletologatás már-már nevetséges, PS1-korabeli megoldás, ahogyan a játék végi főellenség sem nevezhető igazán annak. A triviális "logikai feladványok", kulcskeresés, illetve a néhány gyűjtögethető extra csak minimálisan dob az összhatáson, kizárólag az Achievement vadászokat fogja rávenni újabb végigjátszásra. A korongon ráadásul elfért volna egy túlélő mód akár online ko-op lehetőséggel, vagy ranglisták/osztályzatok a lineáris pályák végén. Ilyenekkel sajnos nem kecsegtet a játék.
Nemcsak az éremnek, az Alan Wake-nek is két oldala van. Egyfelől egy kiemelkedően hangulatos, szívvel-lélekkel összerakott világ és történet, profi prezentáció, látványos grafika és őrületes soundtrack. Másfelől pedig egy régimódi, vér egyszerű játékmenet, ami a végére inkább idegesítővé és frusztrálóvá válik, semmint élvezetessé. Összességében egy jó játék, de túl sokáig húzódott a megjelenése. Három-négy évvel ezelőtt sokkal többen és sokkal hangosabban tapsoltak volna neki. Így marad néhány összeütött tenyér, a többiek számára pedig egy gyors végigjátszásnál többet nem ígérhet az ébren álmodó írótehetség.
7
