Az idei E3 a Microsoft szempontjából elsősorban a Kinect-ről szólt, ám a szinte teljes egészében a casual közönség felé pozícionált nyitócímek láttán sokan feltették a kérdést, hogy hol a forradalom. Ez az EDGE magazinban is felmerült, így ebben a témában beszélgettek a kiegészítő talán legnagyobb támogatójával, a Lionhead Studios első emberével, Peter Molyneux-val, aki értékes válaszokat adott a felmerülő kérdésekre. Az interjú teljes magyar fordítása a folytatásban.
Korábban azt mondtad, hogy a Kinect nemcsak a régi dolgokhoz ad új irányítási formát - mint eldobni egy gránátot, például -, hanem olyan új dolgokat mutat be, amikre eddig nem is gondoltunk.
Erről szól a dolog. Amikor leülsz vele, akkor azonnal nagyon egyértelmű dolgokat akarsz csinálni. Dobni, ugrani, táncolni, és ilyesmit. Teljes mértékben. Az agyad elkezd zakatolni, és írsz egy ilyen hosszú listát. Aztán később rájössz, hogy várjunk egy percet, ez a dolog LÁTJA a játékost. Ez nekem, mint tervezőnek, óriási különbség. Amikor először kezdtünk játékokat tervezni egérhez, nagyon nyers dolgokat csináltunk. Csak egy idő után döntöttünk úgy, hogy az FPS-eknek ez mennyire jó lesz. Ez évekbe tellett.
Ugyanez van a Kinecttel - időbe telik, míg kiforrják magukat a valóban egyedi élmények. Jelenleg tanácstalan vagyok, ha azt mondom magamnak, hogyan navigálom a játékost? Hogy érem el, hogy valaki mozogjon a játékvilágban? Nem lehet, hogy valaki húsz órán át helyben fusson. És ilyenkor kezdi el az ember az analóg karokhoz rendelt funkciókat egészen máshoz rendelni. Szóval azt hiszem, ennek eredménye teljesen új stílusok megszületése lesz a Kinecthez.
Nehéz a játékosoknak és a fejlesztőknek a már meglévő dolgokon kívül gondolkodni?
Nagyon nehéz, és hogy őszinte legyek, drága. Mert ez kísérletezést jelent, nagyon sok a zsákutca. Egy teljesen új szabálykönyvet kell írni, ami izgalmas. Ezt jelenti nekem a Kinect: Nem a kézmozdulatok, nem a hangfelismerés, nem ezek a mechanikus dolgok. Hanem hogy olyan beleélést biztosítsunk a játékosoknak, amire nem képes sem a mozi, sem a könyv, a rádió vagy a zene. Ez egy merész állítás, de az az oka, hogy amit itt említettem, főleg a mozi, ott te csak passzív vagy és észrevétlen. A Kinect odafigyel rád, és ez egy óriási érzelmi különbség.
A Milo kivételével az eddig bemutatott Kinect játékok meglévő irányítási módok kis mértékű megváltoztatásai.
Igen - ahogy mondtam is az elején. Amikor ilyen kevés idő van az első játékok fejlesztésére, akkor a legjobb dolog a legegyértelműbb dolgokat megcsinálni. Csak egy idő után lehet kiaknázni a teljes aranybányát. Ezért van az, hogy az első játékok ilyen labdapattogtatós és festős cuccok. Nekem az a fontos, hogy ezek is kellően csiszoltak és kiegyensúlyozottak legyenek, hogy az emberek érezzék, ez tényleg működik.
Nehéz lehetett a fejlesztő társadalom többi részét magad mögé állítani. Jelenleg aggodalmak vannak a többirányítós fejlesztések miatt - még a Fable III-nak is teljes mértékben támogatnia kell a hagyományos irányítót.
Igen, ez igaz. A fejlesztőket vajon a pozitív hozzáállásukról és a nyitottságukról ismerjük? Vagy mindent kicsit sötétebben látnak? Szerintem ha bárkinek mutatsz valami újat, az első reakció az izgatottság, de a második rögtön az, hogy minden hibát megtalálnak benne.
Mi akkor most túl lennénk az első izgatottság hullámán ezek szerint?
Pontosan - és szerintem a legfontosabb most az, hogy az emberek játsszanak a Kinecttel. Ki kell adni, hogy az emberek élvezzék, és jó időt töltsenek vele. Van erre egy hasonlatom. A Kinectre kicsit úgy gondolok, mint egy biciklire. Képzeld el, hogy mutatok neked egy biciklit, de még soha senki nem látott ilyet. Elmondom, hogy ez a legnagyszerűbb utazási forma, két keréken kell egyensúlyozni, nagyon gyorsan tekerni kell és 40-nel száguldhatsz védelem nélkül. Azt mondanád, ez őrültség, ebbe bele lehet halni. De ha felülsz a biciklire, rájössz, hogy igazam volt. Ez van a Kinecttel is. Az embereknek érezniük kell, hogy mennyire jó.
[forrás: EDGE]
