Magyar Xbox LIVE 2010 őszétől!

2010 ŐSZÉTŐL MAGYARORSZÁGON IS ELÉRHETŐ LESZ AZ XBOX LIVE SZOLGÁLTATÁS!

Az Xbox 360 játékosok online célállomása kilenc új országban kerül bevezetésre, Európában, Afrikában és Dél-Amerikában.

Budapest - 2010. június 14. - A Microsoft mai bejelentése szerint a vállalat  elindítja az Xbox LIVE szolgáltatást kilenc új országban – Magyarország mellett Brazíliában, Chilében, a Cseh Köztársaságban, a Dél-afrikai Köztársaságban, Görögországban, Kolumbiában, Lengyelországban, és Oroszországban. A szolgáltatás bevezetésével a Microsoft elérhetővé teszi azokat az alapvető játék- és szórakozási funkciókat, amelyek révén az Xbox LIVE a világ első számú online célállomásává vált a játékosok körében.

"Az Xbox LIVE lényege a közösségek építése, valamint az emberek egymással, illetve nagyszerű tartalmakkal való összekapcsolása. Ez a bővítés újabb lépést jelent a LIVE víziónk felé, amelynek keretében a felhasználók kedvenc szórakozási formáikat élvezhetik, és megoszthatják ezeket a számukra fontos személyekkel, a világon bárhonnan" - mondta Marc Whitten, az Xbox LIVE részleg vezetője.

A szolgáltatás idén ősztől lesz elérhető, és először azok az alapvető játék- és közösségi funkciók lesznek bevezetve, amelyek az Xbox LIVE-ot a világ első számú online célállomásává tették a játékosok körében – e funkciók közé tartozik az online többjátékos mód, az eredmények (Achievement) és játékospontok (Gamerscore) rendszere, a helyi igényeknek megfelelő Játékpiactér (Games Marketplace) és egyebek.

"Ez egy izgalmas lépés afelé, hogy remek élményt biztosítsunk a kitartó és elkötelezett Xbox 360 közösségek számára" – jelentette ki Vígh Attila, a Microsoft Magyarország Xbox 360 marketing menedzsere.  "Az Xbox 360 magyarországi rajongóinak ezentúl lehetősége lesz a legnépszerűbb játékokat játszani az Xbox LIVE többi 23 millió felhasználójával, akik ezt választották célállomásul az online játékok számára."

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# Danis007 Dátum:2012-03-21 Idő: 17:23

Már egy két hete lejárt a Live előfizetésem és még engedi , hogy játszam a modern warfare-val xbox live-on az hogyan működik?Fizetnem kell majd érte ?

# FOX Dátum:2012-03-13 Idő: 15:38

halih mindenkinek :) lenne 1 kérdésem :)

a boxomat ma bekapcsoltam és jatszani akartam a mentett profilommal és azt irta a box h megvan minden achievementem . de a mentett dolgaim nem töltödtek be es ay achievemnt eknel ayt mutatta a boxom h nem jatszottam meg 1 játékommalsem stb . a hard driveon meg megvannak a dolgaim csak a box v mi miatt nem tudja betölteni a profilomba a mentett dolgaimat a live ugyan ugy müködik csak a játékok nem ha valakinek volt esetleg ijen problémája a boxával v tudja h mit tudok csinálni ay irjon kérek mindenkit :)

# gunz99 Dátum:2011-11-21 Idő: 19:33

sziasztok! hogy lehet regisztrálni magyarországra???

ha tudjátok akkor lécci írjátok meg köszi (:

# gunz99 Dátum:2011-11-21 Idő: 19:27

de hogy lehet meg csinálni???? ): (:

# béci Dátum:2011-10-14 Idő: 16:05

sziasztok az történt hogy betetem egy játákot nem vite le az xbox és ezt irta ki system update stopped most mit csinájak?

# Petyo Dátum:2010-11-29 Idő: 12:30

Sziasztok,

Át regisztráltam és azóta nem tudok a LIPS-hez letölteni a Lips Music Store-ról zenéket.

Ezt írja ki: "Bocsánat

Ez az ajánlat nem érvényes az Ön területére, vagy már lejárt."

köszi előrei

# robika Dátum:2010-11-25 Idő: 19:55

hogy tudom átregisztrálni a profilom?

# uvbull Dátum:2010-11-15 Idő: 20:30

Értem, oksa, köszi szépen a választ :)

# drift Dátum:2010-11-15 Idő: 18:56

azt a 800 ms pontot 1 hónap múlva kapod.Miután átregeltél utána rá 29 nap

# uvbull Dátum:2010-11-14 Idő: 22:52

Mi van akkor ha átregeltem magyarországra, de az igért 800 pont (ingyenes acc) sehogy sem jelenik ,meg a számlámon? :D

# lámaone Dátum:2010-11-12 Idő: 17:19

Sziasztok!

Lenne egy kérdésem, hogy most regeltem a magyar live-re és nem enged neten játszani. Hogy ez most miért van? (Régen volt egy honap ingyenes elöfizetés regelés után.)

Elöre is köszi és bocs ha hülyeséget kérdéeztem.

# Dani77 Dátum:2010-11-11 Idő: 08:59

Sziasztok!!

Ha a Live Gol-ot választottam azt át tudom még állítani Silverre???

Előre is köszi a segítséget!!

# dawyd Dátum:2010-11-06 Idő: 22:18

hello!

Ha falshelt boxom van tok live ozni ha megveszem az eredetit v letiltanaK?:O

# mypetrol Dátum:2010-11-04 Idő: 20:27

Szia Giorg!

Mindenképpen vedd fel a magyar xBox ügyfélszolgálattal a kapcsolatot...

Szerintem nagyon készségesek.

# Giorg Dátum:2010-11-01 Idő: 23:03

sziasztok nekem eddig is volt live-om. Az a problémám h vettem egy 12-hónaposat szeptemberben raktam fel és tökéletesen működött amíg a mai napon volt egy update és amikor updateltem elveszett a Goldom és csak a Silvert engedélyezi. Amikor arra mek h Manage account akk nem csinál smit csak tölt 1 óráig kiír vmi szart aztán "próbáld újra" lécc segítsetek mert nagyon le vok törve:(

# jambori Dátum:2010-11-01 Idő: 18:13

Sziasztok nem tudjátok hogy akkor hogy lehet átjelenkezni magyarországra mertamerikába vagyok beregisztrálva.

# kérdés Dátum:2010-10-18 Idő: 18:32

hogy kell beálitani a netet az xbox-on,és facebook-ozni?

# kérdés Dátum:2010-10-14 Idő: 16:04

valaki tudja mikor lesz

# szasz Dátum:2010-10-12 Idő: 13:23

okt.15 től lesz

# Buttha01 Dátum:2010-10-10 Idő: 20:20

amugy egy kicsit konkrétabb időpontot tudna valaki mondani mind "2010 ősze" ??

Kősz!

# norbucso Dátum:2010-10-07 Idő: 13:46

Piros betűs ünnep lesz, úgy látom:)

# király Dátum:2010-10-06 Idő: 17:03

ez igaz én is fel hívtam és idén okt. 15 től lesz live

# :D :D ez igaz Dátum:2010-10-05 Idő: 22:06

Fel hivtam az xbox live-ot és aztmondták hogy 2010 oktober 15 töl lezs xbox live Magyarországon!!!

# Marton170 Dátum:2010-09-26 Idő: 10:56

Végre! Elegem van a tetű mikrofos szarakodásából, eladja a drága konzolt, háttér meg semmi!

# replay Dátum:2010-09-16 Idő: 10:19

@Babyface: Szerintem az új Dashboard frissítéssel jön egyszerre. Abban, amiben a Kinect update is lesz. Videó is van már róla: www.youtube.com/.../watch

# XboxAdmin Dátum:2010-09-09 Idő: 14:37

nagyon jó lesz mert már azt hitem hogy magyarország nem jelent semmit a Microsoft-nak legalább mi is fejlödünk.

# Babyface Dátum:2010-09-03 Idő: 09:42

De ősz van, és semmi hír.

# akyyy Dátum:2010-08-25 Idő: 14:29

Hamár kifizetel 8000 ft-ot, az sztem már nem ingyen lesz. Kis fogalom zavar :D

# kokas Dátum:2010-08-08 Idő: 20:00

és hogy kell kifizetni ez a 8000ft-ot???hogy tudjak 1 évig játszani ingyen?

# Latyaa Dátum:2010-08-02 Idő: 22:34

De hogyis honnan vetted ezt az ökörséget? ugyan ugy kell fizetni mint edig és minden hol nem tom honnan vetted ezt bár igazán lehetne igyenes mert nem yo ez igy bár évi 8000 ft nem vág a földhöz

# kokas Dátum:2010-08-01 Idő: 16:10

és akkor teljesen ingyen lehet majd játszani xbox360-on interneten???akár mennyi idejig??

# xbox live gold Dátum:2010-07-31 Idő: 19:31

48 órás Gold Előfizetés

# zenwlk Dátum:2010-07-22 Idő: 12:33

sziasztok. hogy tudok live-on másokkal játszani? csak úgy ha felveszem őket a barátlistámra?

# MrBlowfish Dátum:2010-07-13 Idő: 14:10

Pár napja felhívtam a supportot, és ott azt mondták lehet régiót váltani. Anélkül baromság lenne az egész, mert nekem is van vagy 100 fontnyi letöltött mindenféle az accomon. Igy legalább ez megmarad, a szolgáltatásokat meg meglátjuk.

# afroben Dátum:2010-07-05 Idő: 03:57

még annyit hozzátennék Sef megjegyzéséhez, hogy az sem mindegy hol veszed.csomoszor 3-4-5 ezres különbségek.pl dantes inferno Media Marktban 14990 az 576ban meg tegnap vettem meg a death edition-t 8ért.

mindenhol szoktak lenni kisebb akciók érdemes körülnézni.

# grOOver Dátum:2010-07-04 Idő: 15:21

hello mindenkinek! az lenne a kérdésem, hogy ha ms pontokért akarok vásárolni akkor elég a silver tagság, vagy be kell újítanom a gold-ot? köszi.

# benibubu Dátum:2010-07-01 Idő: 18:47

köszi... pedig kéne...volt Ipodom...de a MS Zune-ja (ZuneHD) sokkal jobban bejött...csak hiányzik a háttérszolgáltatás...de nem is fogják szerinted??

# dreampage Dátum:2010-06-27 Idő: 17:37

benibubu: Jelenleg még semmilyen információnk nincs a kiegészítő szolgáltatásokról. A Zune európai bevezetése valószínűtlen, úgyhogy az Xbox LIVE-os Zune megjelenésére sem tennék sokat.

# benibubu Dátum:2010-06-27 Idő: 13:07

A Zune is elérhetővé válik igy?? nekem ez lenne a nagykérdés...

# Sef Dátum:2010-06-26 Idő: 15:25

Lebuktál. ;-) :-)

Régen vettél játékot, mert mostanában 12 lepedőért adnak egy játékot. Ha húzócím a játék akkor 12,990-be kerül, ha átlagos sajtos-nokedli akkor 11,990.

Aztán 6 hónap múlva 9,990-re esik az ár, háromnegyed év múlva pedig 6,990. Akkora éri el a játék a nagyker/kisker/viszonteladói árrés nélküli árat.

Speciális kivétel a Modern Warfare2 és a Gears of War2 nevű játékok. A fenti két kivételre kitűnő ellenpélda az agyon-hype-olt HALO3.

# Petya Dátum:2010-06-26 Idő: 11:51

XD

Gyerekek ! Mo-n szerintem a boxosok rózsás anyagi helyzete miatt kb 70 százaléka flash géppel tolja.Kivétel a gazdag családok meg apuci aki megvesz mindent kicsi fiának .Én 30 vagyok havi 300 órát dolgozom de igy is épp elég az éhendögléshez.Pláne hogy a gamék nagyrésze 15-20 ezer forint. Az biztos én maradok az angol regnél azt talán nehezebb kiszürni. Üdvözletem!

# Szabihun95 Dátum:2010-06-25 Idő: 18:19

Ez igazán remek hír:)

# QWgergo Dátum:2010-06-24 Idő: 10:57

login.live.com/.../login.srf ez a linkje a pc-én való xbox live reg-hez!

# hunter Dátum:2010-06-23 Idő: 22:00

én csak egy valamit nem értek !

a live ID ben ugye kell a jo ország ,irányitoszám és a jo telefon amikor megcsináljuk ezt lehet pc n vagy boxon regisztrálnia LIVE ra

és itt ugyanugy kell beirni az irányitoszámot és a telefonszámot meg a régiot általában és igy jo az account nem?

de akkor hogyha átváltunk magyarra akkor a live ID ban szereplő országot ir. számot és telefonszámot kell megváltoztatni csak én nem találom sehol a hotmail be hogy hol lehet megváltoztatni

tudtok segiteni?

kösz

# Sef Dátum:2010-06-23 Idő: 13:28

Oktatási rendszerünk nagyon komoly csődben van, szükség lenne a nebulók erős korrepetálására mind fogalmazás mint helyesírás témakörben.

Tartok tőle, hogy a jelenlegi tanári kar "amilyen a mosdó - olyan a törölköző" elv alapján kiművelt emberfők helyett valami egészen elképesztőt alkot. ;-)

Fenti magvas gondolatok a fórum hozzászólások olvasása (és értelmezése) után jutottak eszembe.

# QWgergo Dátum:2010-06-23 Idő: 11:40

csak röviditetem meg hogy egy értelmüb legyen

# Simax Dátum:2010-06-23 Idő: 11:16

Persze, mert magyar vagy nem bannolnak ha flash géppel tolod mi ? :D Atyaúristen...

És mit pontozod ki a magyarországi szót?

# QWgergo Dátum:2010-06-23 Idő: 10:21

Javitás:

De az az érzésem hogy nincs sok esély rá

# QWgergo Dátum:2010-06-23 Idő: 10:18

Az is elég lenne ha nem is lesz ingyen multiplayer,

de legalább banat elhagynák.

!Legalább ennyi év késés után a magyar.or.....g-i live-on ne legyen ban kárpótlásul!

"De az érzésem nincs sok esély rá"

|--------------------------------------------|

# KENNEDY Dátum:2010-06-22 Idő: 22:37

de valaki nem tudja hogy ez olyan lesz mint:-Meg kell venni a gold tagságot , hogy játszhass multyn VAGY mindenki ingyen játszhat és használja VAGY lesz gold és silver tagság de már a silverrel is lehet multyzni?

# Liaz Dátum:2010-06-22 Idő: 21:21

Az jó lesz ha lesz ilyen:D

# bibic Dátum:2010-06-20 Idő: 09:05

biztos jó lesz

# Sef Dátum:2010-06-19 Idő: 18:53

Igaz, xrz az idióták ingyen kapják a legdrágább dolgokat.

Sőt, el is hiszik, hogy drága, meg azt is, hogy ingyenes.

# Stucii Dátum:2010-06-19 Idő: 17:24

USA acc.om van floridai ismeros adataival meg bankkartyajaval... ha vmi mas kell akkor meg ebay mint mindenre. legtobb dolgot meg ip alapjan nezi /last.fm/ magyar nyelvet meg vhogy nem szeretem.. nemvaltanek:) de attol jo dolog stb... mygamercardon meg latni a rendes orszagot:)

kinecktes dolog meg marad angolul... mienk tul komplex nyelv... sztem

# xrz Dátum:2010-06-19 Idő: 16:46

@Sef: Van amit ingyen ad. Például táptalajt az MS gyűlölő szövegekhez az idiótáknak.

# Sef Dátum:2010-06-19 Idő: 10:34

Nem gondoltad komolyan chipaa, hogy az MS bármit is INGYEN ad.

Hiszen már a tönkrement kontrollereket sem cserélik ráadásul a transfer kábelt sem adják ingyen.

# valaki Dátum:2010-06-18 Idő: 22:04

@chipaa dehogy lesz ingyenes.

Van a Silver tagság, amivel maximum vehetsz játékokat, lehet barát listád és mutogathatod eredményeidet a világnak.

Van a Gold tagság, ahol játszhatsz online is.

# chipaa Dátum:2010-06-18 Idő: 15:08

de ez ingyenes lesz?

# xrz Dátum:2010-06-17 Idő: 18:53

Meglepne, ha át lehetne majdan állítani a régiót. Ha belegondoltok, akkor az ÖSSZES magyar Live-ot felhasználó ember illegálisan használja azt, ahogy a regisztrációjuk is hamis. Ezt kötve hiszem hogy támogatná bármilyen formában is az MS, vagy pedig oda sz*rnak, ahol esznek.

A generáció felénél mondjuk ideje volt a lépés, bár még most sem értem hogy mi tartott ennyi ideig.

Annak kifejezetten örülnék, ha nem lenne muszáj használni a magyar nyelvet a menüben. Már hozzászoktam a 4 év alatt.

# dirtydog Dátum:2010-06-17 Idő: 16:13

Illetve bennem még felmerül egy utolsó kérdés a magyar Live-al kapcsolatban!Ami nem máshoz,mint a novemberben érkező Kinecthez köthető!Mint jól tudjuk a Kinect kép és hangfelismerő rendszerrel lesz megáldva,de akkor ez esetünkben azt jelentené,hogy a Play Movie szócska helyett,már Film lejátszása szavakra reagálna a masina...?

# dirtydog Dátum:2010-06-17 Idő: 16:04

Akkor engedjétek meg,hogy én is tolmácsoljam elképzelésem!Véleményem szerint,ha készítesz egy magyar account-ot és még nem használtad el a 3 Live-os lehetőséged,akkor kapsz egy kamu gold-ot,mint eddig!Hogy ez mit takar?Hát azt,hogy tudsz multizni,be tudsz menni party-ba,de még is végig Silver lesz az acc-od mellett és a Gold Only lehetőségeket sem fogod tudni kihasználni!Azonban megoldottnak lehet majd tekinteni a régió záras tartalmak letöltését,mert a beregisztrált hely és IP cím is egyezik egymással!Azonban azzal,ha csinálsz magadnak egy magyar profilt,szerintem nem fognak eltünni a DLC-k,ugyanis eddig is,ha több profilod volt a boxon,akkor mindegyikkel kipróbálhattad és játszhattál a már letöltött DLC-kel /mondjuk Arcade-ban nem vagyok biztos/,de azt tudom,hogy pl. amit előttem írtak,hogy MW DLC-vel fogsz tudni játszani a másik profilodon is,ahogy GOW1-2 DLC-vel is!A lényeg csak annyi,hogy azon a boxon és vinyón csinálj új profilt,amelyiken már megvannak a letöltött tartalmak és sima ügy lesz!Egyébként azt sem tartom elképzelhetetlennek,hogy az Xbox beállításainál egyszerűen csak meg fog jelenni egy magyar nyelvű választási lehetőség is a lokalizáció mellett és így UK profillal is élvezhetjük majd a magyar menü adta lehetőségeket,de továbbra is UK Marketplace környezetben!Én amiben reménykedem,hogy a bevezetést követően már sokkal nagyobb gyakorisággal fogják a játékok mellé kiadni legalább a magyar feliratot,de talán egy két szinkron ötlettel is előállnak majd!De szerintem nyugodtan tarthatnák,hogy legalább azon játékok magyarul is kerüljenek kiadásra,amik PC-s társaikat alapul véve egyébként is így jutottak el a közönséghez csak,hogy az exkluzív tartalmakról ne is beszéljek /ugyanis véleményem szerint egy ilyen gamma,mint az Alan Wake alapból legalább a feliratot meg kellett volna,hogy kapja,hiszen a játék lényege maga az epikusság és a történeti elmesélés,amellyel tényleg közelebb tudnák hozni az egyszerű játékost is a játék hangulatához/!Elméletileg még az is lehetséges lenne,hogy az achievementek leírásai is magyarul legyenek megfogalmazva,hiszen német kollégáinknál már működik ez a módszer.Azonban azt teljes mértékben el kell felejteni,hogy lesz Account Merge-re lehetőség!Mindenkinek meg fog maradni a jelenlegi profilja és,ha magyar profilt szeretne,ahhoz újra fog kelleni regelni!Remélem nem untattalak titeket írásommal!

# Mollaka Dátum:2010-06-17 Idő: 13:54

Köszi

# Keyoo7 Dátum:2010-06-16 Idő: 18:21

nuqu87: attól hogy ezeket átlehet állítani attól te még mindig UK regel regisztráltál ezek csak szimpla adatok amiket megadhatsz

# Snake aZ eKe Dátum:2010-06-16 Idő: 08:48

@nuqu87

ezt eddig is meglehetett, a régió a lényeg - azt nem.

# hjetyekus Dátum:2010-06-15 Idő: 20:28

#49: Leba

Most már kénytelen vagyok én is elhinni. Látod, tudsz Te meggyőző is lenni, ez már egy megdönthetetlen érv! :-)

# hjetyekus Dátum:2010-06-15 Idő: 20:25

#48:

Pontosan. Túl vagyok a hármon. Igazad van, megint tanultam valamit. Már ezért megérte kommentelni ide!

# nuqu87 Dátum:2010-06-15 Idő: 19:31

Én most lestem meg és az XBOX360 -ban megtudod változtatni irszámot,telot,lakhelyet(országot).

Illetve nem tudom ki figyelte eddig, de a nyelvek közt már ott van a LENGYEL! (vagy eddig is ott lett volna?)

# petibon Dátum:2010-06-15 Idő: 18:06

#39 hjetyekus

Csak az első 3 profil kap 1hó trial goldot! Gondolom a gépeden már több profilt csináltál mint 3...

# Leba Dátum:2010-06-15 Idő: 18:06

Még ha ezek az országok nem is tudták áttenni accountjukat nem garancia, hogy mi sem (és azok az országok, akiknek most lesz Live) tudjuk.

# kriszt08 Dátum:2010-06-15 Idő: 18:00

sokat lobbizott a magyar nép a livért, most tovább csináljuk és megoldják a g pontok átvitelét is :)

# hjetyekus Dátum:2010-06-15 Idő: 17:07

#44:

Ez egy kicsit olyan most, kedves Leba, mint Hofi Géza (nyugodjék békében) paródiája egy afrikai expedícióról készült tévésorozatról, ahol

láttunk egy embert, aki látott egy másik embert, aki látott egy kitömött orrszarvút. Na, akkor lefényképeztük azt az embert, aki látta a másik embert, aki...

Én még mindig azt mondom, más országok fiaitól kéne ezt megtudakolni, ahol szintén utólag, nem induláskor kaptak hazai Live-ot, hogy ment annak idején ott az átállás. Az már precedens értékű bizonyíték lenne: lokalizált Live előtti dátumú megszerzett achievement-ek.

Portugál, norvég, dán stb... hc gamer a friendlistről.

Valaki?

# Leba Dátum:2010-06-15 Idő: 14:48

www.gamekapocs.hu/.../E3+2010:+Mi+les

# zaz Dátum:2010-06-15 Idő: 14:09

Profilt nem lehet átvinni(gondolom) innentől kezdve max annyiban lehet érdekes ,hogy MO-ról UK profilal tölthetek le On demand játékokat(remélhetőleg)

# hjetyekus Dátum:2010-06-15 Idő: 13:15

@Sef #35:

Igen, ez a találgatások időszaka, igazad van.

Mint pl. a MS értelmezésében mi az ősz "tólig" határa.

De nem kell félnünk, mert az oroszokéval egyidőben kerül bevezetésre, és ha ott késnének, abból világháború is kipattanhatna :-)

# boxos Dátum:2010-06-15 Idő: 13:09

Sztem ezzel már baromira elkéstek,és gondoljatok bele aki pl:nagy call of duty fan és minden DLC le van neki töltve az hagyja elveszni az ms pontokat dlc-ket mindent?!Mert én tutira nem fogom!!!!!!!!

# hjetyekus Dátum:2010-06-15 Idő: 13:04

@Tommy_A:

milyen igaz, nyert!

Más.

Újabban nem kap automatikusan 1 hónap Gold-ot egy vadiújan létrehozott gamertag.

Tapasztaltátok már?

Vajh ez hogy lesz a magyar debütkor?

# MistaPriest Dátum:2010-06-15 Idő: 12:58

végül is mindegy is, én úgy is új acc-ot csinálok, ki tudja alapon..

# MistaPriest Dátum:2010-06-15 Idő: 12:53

Akkor valamit nem értek nekem azt mondták nem lehet átvinni az accountot, egyenlőre..

# Iceakos Dátum:2010-06-15 Idő: 12:40

Én is csak a jót látom ebben...profil transfer ide-oda. Max csinálok egy Magyar profilt is a meglévő mellé. Fokozatosan fogják majd bevezetni a dolgokat, az elején az alapok mennek csak..idővel jöhetnek majd az ország specifikus dolgok, mint Angliában ugye a Sky...stb,stb.

Az árak hasonlóak lesznek sztem mint kinn,max a mi kis gyenguska forintunknak hála lesz felé árazva sok minden kissé...

# Sef Dátum:2010-06-15 Idő: 12:38

Szerintem ki kell segg*lnünk mi lesz a vége. Jelenleg csak a hírt ismerjük, mindenki találgat. Még az MS alkalmazottak is. Most a JOGÁSZOKON a sor, kitalálni mit hová lehet beilleszteni a magyar jogrendbe.

Utána jön a marketingesek vad hada, akik beárazzák a szolgáltatásokat.

Nekünk annyi a dolgunk, hogy ősszel eldöntsük, merre tovább? Jelent-e az MS kínálata "VALÓDI ELŐNYT" ( ezt hol is olvastam? :-) ) vagy körberöhögjük az egészet és továbbra is használjuk a meglévő VPN klienseket.

Biztató jelnek vélem a nagy nyári XBLA leárazásokat, talán végre leesik az MS-nél is, hogy csak azt viszik ami olcsó. Évezredes igazság ez, már az ókori Rómaiak is tudták tisztában voltak vele. ;-)

Ja igen. A bejelentésnek örülök, bár használható információ tartalma 4 szó: "ősztől lesz magyar LIVE!".

Ez az infó nagyon sok kérdést vet fel, melyet az előttem szólok helyesen és ügyesen meg is fogalmaztak, azonban hivatalos álláspont MÉG nincs, ezért az MS papagájkommandó ismétli az előre betanult mantrát. Őket sem irigylem, mást nem mondhatnak, olyanok mint a MC Donald's-nál: "Adhatom menüben?" :-)

# hav Dátum:2010-06-15 Idő: 12:21

Ez azt jelenti hogy az achievementeket is magyarul fogja írni?

# Tommy_Angelo Dátum:2010-06-15 Idő: 11:53

hjetyekus: Régiózáras tartalmakat eddig is ip alapján azonosították, gondolom ezután is úgy fogják, így amit mondasz majd nem fordulhat elő! :P

# MNoRRis87 Dátum:2010-06-15 Idő: 11:47

Mostmár nem tom,h mivan... Át lehet,nem lehet?!?!?!:)

# MNoRRis87 Dátum:2010-06-15 Idő: 11:45

Én biztos nem csinálok új profilt,azért h magyarul olvashassam,h Én Ikszbokszom...stb. :)

Elsőre örültem,de aztán belegondoltam,h baromira nem fogom kihasználni. Ennyi... Magyar feliratot nyomjanak játékokhoz,annak sokkal több értelmét látnám.

# MistaPriest Dátum:2010-06-15 Idő: 11:32

Nem lehet átvinni a régi accountokat, eddig.. Az Ms-nél ezt mondták, totál újat kell csinálni.

Én pártolom a magyar livot.. Nem egy mail-t pöcköltem a magyar MS-nek ez miatt. Azt is mondták, hogy nagyon sokan kérték már tőlük, hogy legyen már.. Minden 2. telefonáló/mailező tulajdonképpen..

Ahogy Tommy_Angelo írta maximálisan jól fogunk járni ezzel. E3 konferencián is azt mondták, hogy elérhetővé szeretnének tenni minden szolgáltatást.. Teszem azt NEtflix, ami nem lenne rossz.. Én örülök.. :)

# hjetyekus Dátum:2010-06-15 Idő: 11:00

@oliverio:

Lásd #17, kell egy Silver gamertag, ha tudni/látni akarjuk, mi jár kis hazánknak.

Abszúrd módon az is előfordulhat, hogy nem magyar gamertagunk számára lesz régiózáras magyar szolgáltatás.

Ez nem kritika. Elemzésnek se mondanám. Hangosan gondolkodok, nem fanyalgok.

Mellesleg meg lehet kérdezni portugálokat, norvégokat, akik ugyanígy később kaptak saját Live-ot, de azért nálunk jóval korábban, hogy náluk hogyan történt (ha történt) a "gamertag amnesztia" vagy szinkronizáció.

# oliverio Dátum:2010-06-15 Idő: 10:09

hjetyekus, frankon nem ertelek... Semmi (!) sem fog megakadalyozni benne, hogy elerd a magyar marketplace tartalmakat a regi accountoddal (max kell hozza egy dummy account a magyaron, amivel letoltesz). Magyarul abszolut tokmindegy, hogy mikor csinaltad az accountodat. Legalabbis ami a vegeredmenyt illeti. Akarmi jon, az MINDEN felhasznalonak - ujnak es reginek - egyarant bovitett szolgaltatasokat fog jelenteni ,tobb elerheto tartalmat, undzovejter.

Mar evek ota megy a hiszti, hogy nincs, most meg a krakogas, hogy jaj, nekem ez mar keso... Emberek, ez a generacio meg siman 3-5evig fogja huzni. Nem maradtunk le semmirol.

En inkabb azon aggodnek (hamar kell mindenkepp), hogy ez az egesz jatekosdi megy a casual iranyaba es a marketplace majd tele lesz tularazott ugarbugra biszbasszal, ami tokmindegy, hogy magyarul irja ki, hogy "Jatek elinditasa" vagy angolul....

# marmyk Dátum:2010-06-15 Idő: 09:38

Bocsánat, az 1000-3000 annyira nem jelképes, inkább egy minimálist kellet volna írnom.

# marmyk Dátum:2010-06-15 Idő: 09:35

Engem a pontok nem érdeklenek, jobban érdekelnek az accounthoz hozzárendelt dolgok, mint a Forza Vip-kód, vagy az FF13 ruha meg társai (nem DLC-k), hogy velük mi lesz. Én értelmesnek tartanék egy akciót az elején ami tart mondjuk 1 hónapig és aki akarja átmentheti az accját egy jelképes összegért, mondjuk 1000-3000 Ft. Én speciel hajlandó lennék fizetni érte. Így akinek fontos a pont, megmaradna neki.

# Tommy_Angelo Dátum:2010-06-15 Idő: 08:23

Túl borúsan látjátok a dolgot, rengeteg előnyünk származhat majd a magyar live-ból, pl: régiózár feloldása, egyszerűbb fizetési mód, teljes körű support, akciók, magyar menü, esetleg magyar dlc-k játékokhoz, minden kupon benne lesz a magyar kiadású játékokban is, extra szolgáltatások (videó kölcsönzés), sőt talán magyar szerverek (kisebb ping/lag a játékokban), stb. Egy szóval nincs hátránya, ennek örülni kell! Én a GS-t meg lesz*rom, de szerintem lesz rá mód, hogy átregeljük régi profilunkat magyarra.

# Snake aZ eKe Dátum:2010-06-15 Idő: 07:24

ahogy már előttem is leirták - ez egy elkésett dolog.

ráadásul nyakam rá, hogy lókukit sem fogunk látni a US accountok szolgáltatás-tengeréhez képest (a UK egy hatalmas VICC), ugyanúgy minden marad régiózáras és kb. ennyi.

a pontokat meg eddig is okosba megoldotta, aki akarta, szal' azon parázni, hogy mennyibe fog kerülni...ugyanmár!

# kriszt08 Dátum:2010-06-14 Idő: 22:57

nagyon erős a gyanúm hogy újra kell majd regelni aki eddig angol vagy usa profilon volt, így meg hát már nem éri meg átregelni mert ugye vesznek a pontok, már akinek számít a pont. szép jó dolog hogy lesz majd kiderül mennyire tudják megvalósítani.

# hjetyekus Dátum:2010-06-14 Idő: 22:54

Én annak örülök személy szerint, hogy felkerültünk a Microsoft térképére (Xbox live-ilag). Ez az igazi áttörés.

# hjetyekus Dátum:2010-06-14 Idő: 22:50

@csavar:

A használati értékét tekintsd, akkor - sajna az itt is felsorolt korlátok miatt - már koránt sem akkora örömhír.

Talán ha idén ősszel vennéd az első Xbox-odat (az új modellt), amikor már a magyar Xbox Live adott, beindították.

A többség, aki nem akarja elveszíteni eddigi X-gamer előéletét, korábbi gamertag-ét, max. a vállát rándítja.

Fogunk mindannyian magyar gamertag-et csinálni, de ezüst tagságnál többre ne nagyon számítson a Microsoft így megkésve ezzel a szolgáltatással.

# Simax Dátum:2010-06-14 Idő: 22:42

Persze le lehet esni annak aki nem kötözi magát oda:

a kódok stb worldwide ha jól tudom ;)

# csavar Dátum:2010-06-14 Idő: 22:36

Ez szvsz akkor is egy baromi jó hír! A hazai x360 tulajoknak már csak ezért is jó volt az idei E3!

# MistaPriest Dátum:2010-06-14 Idő: 22:30

igen erre én is gondoltam..

# hjetyekus Dátum:2010-06-14 Idő: 22:29

Nem akarok ünneprontó lenni, de majd akkor esünk le a székről, amikor az előfizetői díjakat és az MS pont árait fogjuk látni.

# MistaPriest Dátum:2010-06-14 Idő: 22:22

Szerintem nem veszítünk semmit, ha gagyi lesz akkor régi profil azt jószerva...

# kubi Dátum:2010-06-14 Idő: 22:15

Átlehett majd regelni az angolrol mer ha nem akk .... engem nem érdekel hogy lesz hivatalosan is az országban:D

# hjetyekus Dátum:2010-06-14 Idő: 22:11

Régiókorlátos motyók...

Zune shop-ra, Last.fm-re gondoltok?

# Invi Dátum:2010-06-14 Idő: 22:11

Csak nehogy egy csonka tartalmat kapjunk a Marketplace-re és kirugdossanak minket a kamuprofiljainkból, mert akkor nem hogy boldogok nem leszünk, hanem....

A konvertálásnak örülnék. :)

# hjetyekus Dátum:2010-06-14 Idő: 22:10

Csak én érzem úgy, hogy MS Magy. marketing menedzsere úgy nyilatkozik, mintha angolból most fordították volna át magyarra a szabvány szövegét?

Kétszer egymás után nem lehet ilyen mondatot egyformán felmondani...

# vuszkihan Dátum:2010-06-14 Idő: 22:06

Ezt mem most kell bazze, mikor véget ér a 360. Elkéstetek 3-4évvel minnimum.

# MistaPriest Dátum:2010-06-14 Idő: 22:03

Mert elérhetővé válnak a régiókorlátos szolgáltatások pl...

Illetve saját Mo-s accountot lehet csinálni..

# bB Dátum:2010-06-14 Idő: 21:59

Most nem értem . Miért jobb ha van Mo.-n is?

Aki tud válaszoljon

# MistaPriest Dátum:2010-06-14 Idő: 21:57

Feti.. Nem lehet átvinni profilokat, múltkor erről beszélgettem egy Ms ügyintézővel... Sajna újat kell csinálni..

# MistaPriest Dátum:2010-06-14 Idő: 21:56

Na mondtam, hogy lesz.. Bezzeg mindenki lehurrogott.. na itt van bejelentve.. :) Azért az Ms remélem kitesz magáért... :)

NAgyon ütött az E3...

# Simax Dátum:2010-06-14 Idő: 21:54

Remek hírek, csak ne szenvedjünk a tartalmakban se csorbát.

# Feti Dátum:2010-06-14 Idő: 21:54

Remélem közzé tesznek majd egy módszert a Microtól hogy az angliai vagy amcsi profilokat hogy lehet átváltani magyarra. Bár gondolom ez lesz most a legnagyobb kérdés ebben a hírben. :)