Summer of Arcade 2010

Jövő héten indul az idei Summer of Arcade, az Xbox LIVE-on hagyományosan megrendezett esemény, amelynek keretében az esztendő legígéretesebb fejlesztései jelennek meg egymást követve, néhány héten keresztül. A 2010-es SoA sem lesz mentes igazi blockbusterektől, hiszen kiváló új fejlesztések mellett még a videojáték világ legszexibb kalandornője is visszatér.

Az esemény július 21-én indul, ekkor kerül fel a szolgáltatásra a Limbo. Ebben a baljós hangulatú, ám zseniálisan megtervezett fekete-fehér világban kell bolyonganunk egy kisfiúval, aki testvérét keresi. Hangulatos pályák, egyedi környezet, logikai és ügyességi feladatok az év egyik legjobb 2D platformerjében.

Ezt követi július 28-án a Hydro Thunder Hurricane, amely egy rég várt visszatérő azok számára, akik szerették a játéktermi és Dreamcast-os elődöt. Ez egy új játék, melyben új pályák, nagyobb tempó és nagyobb ugrások kapnak helyet. Sokak szerint a legjobb motorcsónakversenyes játék, mi azt mondjuk, úgy legyen.

A harmadik program egy igazi legenda, a Castlevania: Harmony of Despair. A sorozat rajongói örülhetnek, ugyanis ebben a játékban visszatér az összes vámpírvadász, hogy ismét a másvilágra küldjék magát Drakulát. A játék producere Koji Igarashi, a kampányt akár ko-opban is lehet játszani hatan, de más játékmódok is várnak mindenkit.

Augusztus 11-én válik elérhetővé a Monday Night Combat, ez az ötletes aréna típusú harci játék. Ez a jövő legbrutálisabb sportja - hozz létre egy karaktert, őrjítsd meg a közönséget kemény harccal, kivégzésekkel, intenzív akcióval. A játékban egyjátékos kampány és akár 12 játékos online ereszdelahajam is választható.

Végül, augusztus 18-án a "hercegnő" visszatér, az ideiglenesen kizárólag Xbox 360-on elérhető Lara Croft and the Guardian of Light-ban. Az izometrikus nézetű akció-kalandjáték ko-opban is játszható, hatalmas ellenfeleket és nem kisebb logikai fejtörőket ígér, melyeket együttműködve kell megoldani. Lara Croft ismét akcióban.

Mind az öt játék ára egységesen 1200 Microsoft Pont lesz, ami nem kevés, ám ezúttal különleges akciók is társulnak hozzájuk. Ha legalább három játékot megveszel, 400 Pontot visszakapsz. Ha mind az ötöt megveszed, 1200 Pontot visszakapsz, vagyis ekkor az egyik játék ingyen van! (Megvásárolni a játékokat augusztus 31-ig kell.)

Végezetül van egy trailerünk is a Summer of Arcade 2010-ből, élvezzétek a játékokat, és jó szórakozást mindenkinek az elkövetkező hetekre!

Summer of Arcade 2010 weboldal

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# Molni Dátum:2010-08-07 Idő: 20:52

hello ez nem igazán ide tarrtozik de a kinectet minden gammel lehet használni vagy csak amit direkt arra csináltak? mert akk annak lehet h nemsokértelme van mert értitek pl egy verekedö v. pankrátoros játék mien állat lenne már ugy ?:D ...

# VWJ Dátum:2010-07-19 Idő: 13:59

Helo

most vettem egy Xbox 360 (slim)et

nem tudjátok vélelenül hogy lehet nem livera használni a headsetet amit hozzá adnak mármint hogy kell csatlakoztatni , beüzemelni stb.

Előre is kösz a segítséget

Ui:tom hogy nem ide tartozik , bocs

# kuliponytő Dátum:2010-07-19 Idő: 10:58

mindegyik jó!!!!

# kuliponytő Dátum:2010-07-19 Idő: 10:55

kössz dreampage!

# Tommy_Angelo Dátum:2010-07-18 Idő: 21:36

Limbo, Castlevania, Lara érdekel! :)

# dreampage Dátum:2010-07-18 Idő: 18:19

kuliponytő: Igen, a Kinect minden 360-al használható lesz. Annyi, hogy a régi gépek esetében a Kinectet az USB mellett a hálózati 220-ba is be kell majd dugni, míg az új 360-ak esetében elég lesz csak a "Kinect portba" dugni, azon keresztül kap majd áramot is.

# kuliponytő Dátum:2010-07-18 Idő: 18:11

ugye a kinect mindegyik xboxal működik?nem csak a slimmel?

# Sef Dátum:2010-07-18 Idő: 11:17

Lesz miből csemegéznünk, csak dicsérni tudom a felhozatalt.

Az összes programot semmiképpen nem venném meg, de értékelem az ajánlatot. RESPECT!

Egy mondatos off:

Jövő hét csütörtök délutántól - a hétvégéig valószínűleg 20x XP szorzó lesz a Gears of war2 játékban, akinek kell tapasztalati pont - az ne habozzon kihasználni.

Off vége

# MistaPriest Dátum:2010-07-18 Idő: 03:40

Oh az a Limbo, nagyon tutti kis gamma lesz.

# csavar Dátum:2010-07-17 Idő: 20:18

Lara Croft and the Guardian of Light nagyon-nagyon!!

# zsozsa Dátum:2010-07-17 Idő: 19:09

Limbo tuti vétel!

# Menrich Brother Dátum:2010-07-17 Idő: 18:52

Tomb Raider, HydroThunder Hurricane és LIMBO (ez nagyon) tetszik.