Primordial Racing Hungary

Összeállt egy afféle álomcsapat. A hazai Forza Motorsport közösség legjobb festői, tesztelői és tunerei együtt megalapítottak egy virtuális boltot, és autókat alkotnak az egész világ számára. A Forza Motorsport 3-ban már elérhető az első két alkotásuk.

A csapat korrekt áron kínál egyedileg lefestett, adott osztályban maximálisan felfejlesztett, és a legjobb vezethetőség érdekében profin tuningolt járgányokat - első két produkciójuk Ranga László kiváló raliversenyzőnknek állít emléket. A Lancia Delta "D", míg a Subaru Impreza 22B "C" osztályban használható, mindkettő igen versenyképes és tökéletesen irányítható, akár egyedül, akár mások ellen versenyzünk. Az autókat nemcsak egyben, az Aukciós Házban lehet megvenni, de a PRH shop felhasználó Kirakatára rákeresve a tuningokat és a festéseket külön-külön is magunkhoz szólíthatjuk.

A Primordial Racing Hungary egyébként már a Forza Motorsport 2-ben is alkotott, teljes katalógusuk a forzamotorsport.net topikjában tekinthető meg.

Ez a csapat nemcsak fantasztikus autókat ad a világ játékosközösségének, de egyúttal emléket állít több nagy autóversenyzőnknek (remélhetőleg a jövőben is lesznek még ilyen replika autók), és öregbítik hazánk hírnevét, valamint megmutatják, szervezett keretek között mennyi potenciál van a felhasználói tartalmakban. Ha valaki vásárolni szeretne tőlük, keresse a PRH shop Kirakatát, vagy az aukciós házban keresse a fent említett két autót - nem lesz nehéz megtalálni őket.

Végezetül következzen egy videóanyag a csapat első Forza Motorsport 3-as munkájáról, a "Ranga-csomagról". Ez egyike a legjobb Forza Motorsport 3 videóknak, amit valaha láttam, ugyanakkor jól bemutatja, mennyi mindent lehet művelni a videófeltöltéssel, ha az embernek van hozzá ideje és kreativitása. Jó szórakozást a kisfilmhez.

További információk a Forza Motorsport 3-ról

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# médvé Dátum:2010-01-12 Idő: 21:00

Oliverio: köszönjük Emese ;)

# Toxiqs Dátum:2010-01-11 Idő: 14:13

Gábor: nincs net vagy csak a mobil net miatt nincs? mert ha összekötöd a pc-vel akkor müxik...

# Tommy_Angelo Dátum:2010-01-11 Idő: 01:29

RetekMester: A #10.hsz-ed utolsó mondata mennyire igaz. :P

# savoo Dátum:2010-01-10 Idő: 21:58

Gábor: torrent oldalról letölt, dvd-re kiír, vagy pendrive-ra felmásol és már megy is.

# RetekMester Dátum:2010-01-10 Idő: 21:49

Gábor:

A válasz szerintem egyértelmű, tehát nem tudod máshonnan megszerezni. A 220 kábelen keresztül nem jön le demo ;) Itt nincs olyan mint anno a PS2-re volt, hogy ujságban volt DVD amin voltak demok "sajnos".

Amúgy a megfelelőbb fórum erre ez: www.gamer365.hu/.../topic.php

# Gábor Dátum:2010-01-10 Idő: 20:09

sziasztok!

az lenne a kérdésem hogy ha az xbox-ot nem tudom össze dugni a nettel akkor játék demo-kat se tudok sehonnanse leszedni?

# RetekMester Dátum:2010-01-10 Idő: 13:42

Oliverio:

Érdekes, hogy a magyar fórumokon teszik szóvá az angol helyesírást :) Eddig a külföldiek közül mindenki azt mondta hogy le a kalappal és én is csak ezt tudom mondani A SzentPetinek ;) Sok szó eszembe jut mikor végignézem, de az igénytelen messziről sem. A betegséget leszámítva igazad van mert az úgy is használható. Köszönjük az észrevételt!

Ilyenkor méginkább magyarnak érzem magam :)

# montadi Dátum:2010-01-09 Idő: 21:10

Köszönjük a tuningot, és a dizájnt. Megvásároltam mindent, valóban nagyon jók:]. Videó is(Y).

Mégmégmég:)

# szent peter 360 Dátum:2010-01-09 Idő: 18:59

Oliverio:

Köszönöm az észrevételeket, már a Gameren is sokan megjegyezték. Sajnos az Angolom egyenlő a nullával, ezért lett olyan amilyen az Angol szöveg benne. Sajnos a határidő is szorított, így egy pár részlet is elkerülte a figyelmemet sajnos. Legközelebb oda figyelek ezekre az apróságokra is ígérem. ;)

# dreampage Dátum:2010-01-09 Idő: 18:44

oliverio: Ám egy lelkes amatőr, aki a szívét-lelkét beleteszi valamibe, nálam előrébb való, mint egy sótlan profi. :-)

# oliverio Dátum:2010-01-09 Idő: 16:37

a fiatal az "young", nem pedig joung, a betegseg az "sickness" vagy "illness" (ebben az esetben inkabb az utobbi), nem pedig sickliness, a Hungarian pedig mindenhol nagy betu (az angol mar csak egy ilyen nyelv)

Az orlet es a kivitelezes elott le a kalappal,marhara sok ido lehet benne. A helyesirasi hibak viszont eleg kemenyek. Jobb a helyes magyar, amit esetleg nem ertenek a kulfoldiek, mint az igenytelen angol...

# médvé Dátum:2010-01-09 Idő: 16:23

Köszönjük a cikket!

# Tommy_Angelo Dátum:2010-01-09 Idő: 16:18

Az első darabok egyike az enyém ami az AH-ba került ki. :)

# zork911 Dátum:2010-01-09 Idő: 14:01

sziasztok

remek és nagyon szép a két kicsi gép:D

és nem hencegés céljából de Ranga család nekem a szembe szomszédom úgy hogy Mecsek rally idén nagyon szép kocsikat láttam amíg ö versenyzett és köztünk volt:(:(

# a Szent Peter 360 Dátum:2010-01-09 Idő: 11:38

"a Szent Peter 360" Szerintem elég a sima szent peter 360 is, nem kell elé az az "a" bötű. :D

Igen, a videó már készül, vagyis az első 1 perc már készen van, de amíg az Fm.net szar, addig nem tudok tovább haladni vele sajna. De ahogy jó lesz már csinálom is tovább.

# RetekMester Dátum:2010-01-09 Idő: 10:37

Köszönöm a csapat nevében a cikket!

Természetesen lesznek még replica festések, rengeteg ötletem van.

A változás azóta annyi, hogy a Szent Peter 360 vállalta a csapatban való részvételt mint videókészítő, aminek nagyon örülünk mivel az autócsomag megjelenése óta minden 2. hozzászólásban a videót méltatják, ami szerintem is nagyon igényes lett.

A következő autó szintén magyar replica, Ifj. Tóth Janika 207 IRC autójának Miskolc rallis fényezése a Schumi tuningjával egy remek autó lett rövid pályákra. Mondanom sem kell, hogy a videó már készül hozzá ;)