Scrap MeTaL - előzetes

Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én az XBLA kínálatban szinte minden hónapban találok valami "apró" csemegét. Ilyen a nemrég szemet szúrt Scrap Metal is.

Dreampage Block Party-s blogjából kiderült, hogy március 10.-én 1200 MS pontért magunkhoz is szólíthatjuk majd a számomra igen tetszetős "autós" játékot.

Nem lepődnék meg, ha sokan most hallanátok először a játékról. Én is nemrég figyeltem fel rá, és egyből meg is tetszett. Elvégre miért írnék olyan játékról rövid előzetest amit nem is várok?  Az N+ készítőinek legújabb várományosa a Scrap Metal, amit röviden úgy tudnék jellemezni, hogy Destruction Derby, Rock and Roll Racing és az örök klasszikus Death Rally keveréke! Mit is jelent ez? Eszméletlen hangulatú autó versenyt, ahol módunk lesz tuningolni, nitrózni, autókra különböző fegyvereket szerelni és levezényelni egy igazi roncsderbit. 


Offline több mint 60 futamot kell majd teljesítenünk a végső győzelemhez. Közben folyamatosan vásárolhatunk illetve fejleszthetünk. Online picit már érdekesebb a dolog: lesz 8 fős aréna, ahol a cél igen egyszerű: kicsinálni minden járművet a sajátunkén kívül. Természetesen a 4 fős pályákon haladó versenyek sem fognak hiányozni, valamint lesz egy "soha véget nem érő" száguldozás is, ahol egyre több és több minket megállítani kívánó jármű fog üldözni. Ezeket nem csak Live-on, de osztott képernyőn is elérhetjük majd. Sőt, ha a fenti videó nem csal, akkor módunk lesz offline és online is Monster Truck versenyeken autókat zúznunk. Szinte minden benne lesz a Scrap Metalban ami egy igazi autós zúzdába kell! 
Számomra az eddig látott képek és videók alapján egyértelmű vételnek tűnik, mindig is rajongtam az ilyen játékokért, bár sajnos az utolsó ilyen élményem a Vigilante 8 Arcade nem teljesen olyan lett mint vártam. Reméljük másodjára összejön!

Üdv: Tommy_Angelo (GabeN306HUN)

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# Sef Dátum:2010-03-02 Idő: 11:19

Uram, Igen, Uram! :)

Bocsi Miszter, jó niga lenni, csak éppen abban az időpontban nem tudni jönni... ;-) De most pótolni enyimé' mulasztás... :D

# oliverio Dátum:2010-03-01 Idő: 00:08

Sef, hetfon kettokor nezz vissza az oldalra! :)

# Tommy_Angelo Dátum:2010-02-27 Idő: 23:48

Rez HD, vagy tedd el... Jó lesz legközelebb plusz 400 pont!

# csipa Dátum:2010-02-27 Idő: 21:13

hali nem ide tartozik de hatha tudtok ajanlani valamit van felesleges 400 ms pontom milyen régi jatekot tudok vele leszedni ami jó is ? ajanjatok valamit amit megérné leszedni. a Small Armson gondolkoztam ilyen árba de van valammi hasonló ? vagy eről tudtok valamit mondani hogy megérné e ?

# gyuri Dátum:2010-02-27 Idő: 20:43

nem kötözködni akarok, csak kíváncsiságból

ha azt kaptad amit vártál, hogy lehet kellemes csalódás?

# Sef Dátum:2010-02-27 Idő: 00:14

Tudom, nem ide tartozik, de ha valaki az új Borderlands DLC (The Secret Armory Of General Knoxx) letöltésén töri a fejét, akkor ne habozzon.

Minden igaz, amit a fejlesztők ígértek, megemelt karakter szintlimit, új ellenfelek erős fegyverzettel, nagy pályák, új járgányok.

Elég sok speckó és ritka fegyvert is dob a program.

Egy hátrány van csak részemről, nincs elég állomás (ahol rendesen lehet menteni) összesen 1 db-t találtam eddig. Checkpointok rendesen vannak, meghaláskor nem dob vissza a pálya elejére, viszont ha kilépsz - majd belépsz akkor a központi (egy db) állomáshoz tesz vissza a program.

Nekem megérte a 800 pontot a dlc, azt kaptam amit vártam - kellemes csalódás volt.