
Csütörtök reggel, mint egy kisgyerek karácsony reggelén, úgy vártam a délutánt, hogy végre közelebbről is láthassam azt, ami az E3 óta óriási port kavart és szinte állandó téma. Hogy pozitív volt -e az élmény vagy teljes csalódás? Lejjebb megtudhatjátok.
Az E3-on látottak után, mint a legtöbb emberben, bennem is felmerült a kérdés, hogy igen, ez mind szép és jó, de valóban működik -e? És a válasz igen. Elég nehéz elképzelni az egészet, amíg nem a saját szemünkkel látjuk és tapasztaljuk, de hát a puding próbája is az evés, s ez bizony megállja a helyét. Nem csak képzeletben, gyakorlatban is teljesen jól működik, pedig még mindig fejlesztés alatt van, s mi is csak 1 hónappal ezelőtti verziót próbáltunk ki. Ennek tudhatóak be még az apróbb hibák, amit én az Adventures-nél tapasztaltam ( az avatarom keze fent maradt a levegőben), de mint említettem, ezeken folyamatosan dolgoznak.
A megvalósítás mellett gyakran hallani a hardcore gamerek elégedetlenkedését, pedig a Kinect még meg sem jelent. Való igaz, hogy nem ők állnak a középpontban, de ettől még nem szorulnak háttérbe. Inkább pozitív oldalról kellene megközelíteniük a megjelenést.
Az emberek nagy része furcsa szemmel tekint a játékosokra, s nem igazán lehet leültetni valakit játszani, ha már kialakult benne a sztereotípia, a Kinect azonban valami teljesen újat mutat. Bevonja az egész családot a kicsiktől kezdve a felnőttekig. Nem kell azon aggódni, melyik gombot mikor kell megnyomni, hiszen mi magunk vagyunk a kontroller, a játékok közül pedig szerintem mindenki talál magának olyat, ami érdekli.
Lehetőségünk nyílt kipróbálni párat az ősszel megjelenő címek közül, mint például a Kinect Adventures, ami szórakoztató és kalandos, de rendesen le is fárasztja az embert, s itt aztán nincs csalás; Minden porcikánkat meg kell mozgatni, ha nyerni szeretnénk. Emellett futottunk, bowlingoztunk a Kinect Sport- tal, versenyeztünk a Joy Ride-dal és oroszlánt simogattunk a Kinect Animals- ben.
Leginkább a Sport és az Adventures nyerte el a tetszésemet. Az Animals aranyos, de hamar meg lehet unni, az autóvezetés pedig kontrollerrel egyszerűbb, de számomra már egy biztos: A Kinect kötelező vétel lesz.







