Joanna Dark, a Rare titkosügynök hölgyeménye már 2005-ben, az Xbox 360 rajtjánál is domborított, ám a futurisztikus főhősnőnek nem ez volt az első kalandja. 2000-ben Nintendo 64-en debütált, most, tíz évvel később pedig megkaptuk Xbox LIVE Arcade-re az eredeti játék felújított változatát. Vajon hogyan öregedett a szexis kémbakfis? Teszt következik.
A Perfect Dark mindig is a GoldenEye 007 spirituális folytatásaként volt kezelve, ami teljességgel meg is állja a helyét, nem beszélve arról, hogy minden idők egyik legjobb FPS-ének tartják, elég csak ránézni a Metacritic átlagára. Éppen ezért örülhetnek a rajongók és nem-rajongók egyaránt a remake-nek. Amivel ugyanis a Nintendo masinája szenvedett (sőt, még hardveres bővítő is kellett hozzá), azt az Xbox 360 a kisujjából rázza ki: A Perfect Dark 1080p-ben fut, nagyobb poligonszámmal, élesebb textúrákkal, teljesen stabil 60 fps képfrissítéssel. Hogy ez mit jelent a játékra nézve, az a folytatásban kiderül.
Tíz év nagy idő a videojátékok világában, és ezt tökéletesen példázza jelen boncalanyunk is. Joanna évtizedes kalandja ugyanis akkor a csúcs volt, ma pedig nem más, mint egy igen egyszerű, egysíkú játékmenet. Még erősen érezhetőek rajta a zsáner gyökerei, a Doom vonásai, hiszen a szűk, többnyire csak folyosókból álló pályákon igen irreális sebességgel lehet közlekedni, ha valaki elénk kerül, lelőjük, és megyünk tovább. Nincs ugrás, nincs fedezékrendszer, nincsenek epikus jelenetek, csupán egyszerű kis átvezetők, amikből az igencsak szimpla történet kibontakozik. A fegyverválaszték széles, és folyamatosan bővül, valahogy mégsem érezni közöttük a különbséget, az esetek többségében nem oszt, nem szoroz, hogy melyik szerkezettel eregetjük az ólmot az ellenségbe - még akkor sem, ha minden fegyvernek van másodlagos funkciója is.
Mégis, e roppant egyszerűség ellenére a Perfect Dark beszippantja az embert. Talán azért, mert ez az egyszerűség profi megvalósítással párosult - a játék irányítása az Xbox 360 irányítójával remek, a durván erős célzásrásegítés jelentősen könnyít ugyan, mégis beleillik ebbe a játékmenetbe. A pályák és küldetések tervezésén fogott legtöbbet az idő: Sokan kritizálzák a Perfect Dark Zero-ban, hogy a zavaros pályatervezés miatt nagy, villogó nyilakra volt szükség, hogy tudjuk, egyáltalán merre kell menni. Nos, kérem, tíz éve pont ugyanilyen zavarosak voltak a pályák, csak épp még nyilacskák sem voltak. Ebben a játékban komolyan el lehet tévedni, a kampány mellett a többjátékos térképeken is, itt nem fogja senki a játékos kezét. Ez egyszerre áldás és átok, mindenesetre felfrissülés manapság egy olyan FPS, ahol tényleg keresni kell az objektívákat, és nem csak egy markert kell követni a minitérképen.
A történet maga nem rossz, fantáziadús, kissé gyermeteg jövőbeli titkosügynökös affér, ami ráadásul nem is rövid, a három választható nehézségi szint pedig mindenki számára biztosítja a kihívást. Ez önmagában indokolna egy letölthető címet, ám a robosztus multiplayer a program igazi sava borsa.
Osztott képernyőn négyen, online nyolcan keseríthetik meg egymás életét, de olyan csapat alapú játékmódok is vannak itt, amik a mai játékokban megszokottak. Nemcsak többjátékos térképből van igen sok (köztük három remake a GoldenEye-ból), de rengeteg fegyver, teljes mértékben személyre szabható játékmódok és -feltételek, sőt, különböző személyiségű botok is részt vehetnek a csatákban. A multiplayer menete és érzése teljesen hasonló az egyjátékos élményhez, de akkor is lenyűgöző, mennyire jól tartotta magát a játék ezen része az elmúlt évtizedben. A Rare akkori játékai kétségtelenül hatással voltak a játékiparra, és ma ezeknek a gyümölcseit is fogyasztjuk, amikor a jelenkor népszerű lövöldéiben irtjuk egymást. Tegyük még hozzá, hogy a kampány küldetéseit ko-operatív és counter-op módban (ahol a másik játék az ellenség) is kipróbálhatjuk, és egyértelművé válik, hogy a Perfect Dark többjátékos módja nemcsak hatalmas, de igen addiktív és szórakoztató is egyben.
A többé-kevésbé szabadon bejárható Carrington Institute-on belül vannak a különböző tréningek, gyakorló részek, de célbalövés, és különböző kihívások is választhatók, aztán ott vannak az Achievementek, amik így együtt az Xbox LIVE Arcade egyik legtartalmasabb játékát teszik össze. Bizony, sok mai dobozos játék megirigyelheti azt a mennyiséget, amit akkoriban rápakoltak a cartridge-re.
Szerencsére nemcsak a játék alapjai állták remekül az idő vasfogának harapdálását, de technikai értelemben is kiválóan sikerült a felújítás. Az XBLA verzió végre úgy néz ki és úgy mozog, ahogyan a Rare mindig is szerette volna. Bár a tipikus "N64" feeling megmaradt, a több poligonból álló karakterek, a teljes egészében lecserélt, és tűéles textúrák, valamint a selyemsima mozgás rendkívül kellemessé teszi a szemnek a Perfect Dark-ot. Vannak a grafikának gyenge pontjai, például az animációk és a robbanások, de ezeket könnyen elnézzük minden más tükrében. A figurák arcai például még akkor is meglepően élethűek, ha beszéd közben nem mozog a szájuk.
Audio tekintetében már nem ennyire fényes a helyzet, a hangminőség és a felújított zene messze nem olyan, amilyen lehetett volna. A szinkronhangok ma már nevetségesnek hatnak (ahogy a forgatókönyv maga), a fegyverek hangjai vajmi gyengék, a zenei aláfestés minőségét viszont nagyon sajnálhatjuk, ugyanis fantasztikus számokat komponáltak a játékhoz. A hangulat így is megvan, de jobb lett volna mindezt kristálytisztán, akár újraszinkronizálva átélni.
A Perfect Dark minden idők egyik legjobb, és legnagyobb tiszteletben álló játéka, amit a maga idejében túlságosan kevesen játszottak, ráadásul technikai nehézségektől sújtva. Most itt az alkalom, hogy profibb irányítással, felfrissített formában mindenki kipróbálja Joanna Dark debüt kalandját, és aki el tud vonatkoztatni a mai csúcsgrafikás produkcióktól, az nem is fogja megbánni. Ez az Arcade egyik legjobb, legtartalmasabb játéka, kiváló hangulattal, FPS-ként pedig első helyen ajánlanám, ha valaki letölteni szeretne ebből a stílusból. 800 Pontos ára ráadásul nem is magas. Nemcsak örök klasszikus, de 2010-ben is megállja a helyét. Szép volt, Ms. Dark!
9
