
Viszonylag hosszú időt, négy évet kellett arra várni, hogy a SEGA végre az otthonokban is elhozza 2006-os játéktermi játékát, a legendás After Burner sorozat legutóbbi részét, a Climax-et. Ezt a kor lehetőségeihez mérten letölthető formában tették, ám az alapjáték szinte semmit sem változott az árkád eredetihez képest. Hogy ez jó vagy rossz dolog, kiderül a folytatásból.
Az Afterburner Climax nem tör új utat magának a vadászrepülőgépes játékok mezőnyében, ezt megtette két és fél évtizeddel ezelőtt. Csupán a régi, hardcore játéktermi formulát ülteti át mai formába. A legendás AM2 készítette a programot, és ez minden ízében látszik, hallatszik, érződik rajta. A cél egyszerűbb nem is lehetne. Rögzített útvonalon száguldó vadászrepülőgépünkkel kell a szemből, oldalról vagy hátulról hullámokban támadó ellenséges gépeket, esetleg földi célpontokat lelőni. A géppuska végtelen, a rakéta végtelen, a tempó pedig olyan nagy, amit videojátékban csak ritkán látni.
Összesen három gép közül választhatunk: Rendelkezésre áll az F/A-18E Super Hornet, az F-15E Strike Eagle, és a sorozat legendás alapgépe, az immár ráncfelvarrott F-14D Super Tomcat. A gépek között nincs lényegi különbség, van viszont négy-négy választható festésük. Valódi játéktermi anyag lévén történet sincs sok: Egy ellenséges ország ("Z") nukleáris háborút akar indítani, ezt kell megakadályozni, ennyi. De ki kíváncsi itt történetre, amikor az első pillanattól kezdve olyan intenzív élményt kínál a játék, amit manapság nem sok címben találunk.
Aki ismeri a sorozat bármelyik darabját, annak nem lesz újdonság a játékmenet, a többieknek csak röviden: A célkereszttel minél előbb be kell fogni az ellenséges gépeket, majd hőkövetős rakéták garmadájával leszedni őket az égboltról. A közelieket géppuskával is megszabadíthatjuk földi életük nehézségeitől. A dolog kissé hasonlít a klasszikus rail-shooterekre, azzal a különbséggel, hogy itt nem választhatunk útirányt, mindig egyenesen előre haladunk, csupán az alattunk elzúgó táj változik. Van azonban néhány trükk: A ránk kilőtt rakétákat igen nehéz elkerülni, ám jó célzással azok is szétlőhetők. Vannak különleges gépek, speciális alküldetések, titkos pályák, és a címben szereplő Climax mód, amely egy csík erejéig lelassítja az időt, és egy nagyobb kurzorral célozhatunk be több gépet, hogy aztán automatikusan rakétákat lőjünk ki rájuk. Ez az új lehetőség remek addíció, mert a sebesség néha olyan gyors, hogy nehéz követni az eseményeket.
Összesen több, mint egy tucatnyi pályán repülhetünk át, ezek nagyjából egy perces szuperszónikus mókát jelentenek, a "kampány" végére pedig kevesebb, mint tíz perc alatt eljuthatunk. Ó nem, ez nem a "miért csak 5 óra" felségvize, ez itt a kőkemény árkád világ, ahol a szavatosságot a pontrekordok, a végtelen újrajátszás és az utolsó ellenség lelövésének motivációja jelenti. Tipikusan a "csak még egy menetet" játéka, a folyamatos pénzbedobásra ösztönző intenzív, lenyűgöző játékmenet fellegvára, amit ma már csak azok értékelnek igazán, akik még jártak igazi játékteremben (nem a mai romhalmazokban), és minőségi időt töltöttek ott barátokkal, nem kevés pénz fenekére verve.
Minőségi játékmenet pedig akad bőven az Afterburner Climax-ben. Az irányítás gyakorlatilag tökéletes, a gép gyorsan és pontosan manőverezhető, a gombkiosztás rém egyszerű és szabadon állítható. Az ilyen játékok rejtett extráit itt az EX Option menü fogja össze, amely az alap Arcade módot szabja testre különféle beállításokkal. Szinte bármilyen mértékben könnyíthetünk vagy nehezíthetünk a beállításokon, hogy a csecsemőktől a vérprofi játéktermi bajnokokig mindenkinek maximális kihívást nyújtson a program. Az extrákat megnyitni könnyű, csupán némi idő és sok újrajátszás szükségeltetik hozzá.
A játék Achievementjei nagyon könnyűek, egy tehetségesebb gamer néhány óra alatt megnyithatja a benne rejlő 200 Játékospontot. Ami további extrát jelent, az két megnyitható Játékoskép, illetve két Avatar ruházat. Ezek a következő módon jönnek be:
Játékoskép #1: Indítsd el a teljes verziót
Játékoskép #2: Nézd végig a készítők listáját az opciómenüben
Avatar Díj #1: Nyisd meg az összes EX Option-t
Avatar Díj #2: Szerezd meg az összes medált Score Attack módban
A Score Attack mód nem állítható, és csak ennek van világranglistája, ide kerülnek fel a legprofibb vadászpilóták, itt válik el a tudás a szerencsétől. Nem véletlen, hogy az első többtucat helyen szinte kizárólag japán felhasználók vannak (Xbox LIVE-on legalábbis). Aki rekordot akar dönteni, annak kötélidegekre, maximális koncentrációra és irdatlan ügyességre van szüksége.
A teszt elején említettem, hogy az AM2 mai formára hozta a játékot. Az Afterburner Climax a SEGA saját, Lindbergh játéktermi platformjára készült, ezen fut a Virtua Fighter 5 is, úgyhogy nem csoda, ha jelen tesztalanyunk is szemet gyönyörködtetően néz ki. A pályák rendkívül változatosak - van itt havas hegyvidék, tüzes vulkán, végtelen óceán, sivatag, atombázis, erdő, mező, kanyon és folyóvölgy -, gyakorlatilag az elképzelhető összes földi táj benne van a játékban. A hihetetlen sebesség mellett sziklaszilárd a 60 fps képfrissítés, ráadásul a kép állandóan tele van füst effektekkel (külön kiemelném a felhők sűrűjében játszódó pályát, az valami káprázat ebből a szempontból). Technikailag nem modern a játék, ám az AM2 tökéletesen prezentálja, hogy viszonylag egyszerű textúrákkal és alacsony poligonszám mellett is lehet lenyűgöző látványt produkálni. Látni kell mozgásban, látni kell élőben, egyedi élmény.
Audióját tekintve a játék nem sok újat mutat - a semmitmondó új soundtrack mellett választható az Afterburner II zenéje is, ami még ma is nagyon jól cseng, de csak az idősebb játékosoknak. A hangok nem rosszak, különösen hangulatfokozó a sok rádióbeszélgetés, a mély robbanások, egyszóval bár semmi extra, a program nagyon a helyén van.
Az Afterburner Climax egy játéktermi játék. Azoknak készült, akik még tudják, mit jelent ez a szó. Azok fogják szeretni, akik emlékeznek még, milyen volt 15-20 éve bemenni egy nyüzsgő, félhomályos, zajos játékterembe, és ott minden sarkon rácsodálkozni az újabbnál újabb csillogó-villogó játékcsodákra. Egy hamisítatlan játéktermi élmény, amely tisztán mutatja, hogy a SEGA-rajongók félistenei, a legendás AM2 még mindig pontosan tudja, mitől döglik a légy. Egy élmény, amely a régi időkre emlékeztet mai formában, amely nosztalgikus, egyben vegytiszta hardcore játékmenetet kínál, de csak az arra fogékony, elsősorban régi motorosoknak. A játék tehát ennek készült, és e célnak nem is nagyon felelhetne meg jobban. Talán több extra, több pálya, talán egy kétjátékos ko-op. De a célközönséget ez aligha fogja zavarni - ez ugyanis egy életérzés, nem kevesebb. Jaguar leader, the mission is a success.
9






