Igazatok van, túl sokat írtunk - és jó eséllyel írunk az elkövetkezendő napokban is - az egymás után özönlő mainstream játékokról. Alant kivételesen valami egészen másról - egy koreai fejlesztésű, japán vonalat követő RPG-ről - lesz szó. A Magna Carta 2 egyelőre XBOX exkluzív, már csak ezért is érdemel külön figyelmet. Kattintsatok a szokásosnál hosszabbra sikerült véleményemre Hyung-Tae Kim gyönyörűen megrajzolt, hatalmas fenekű teremtményeinek történetéről...
A történet: Amnéziás fiú, aki valami okból kifolyólag nem szívesen fog kardot a kezébe, villámgyorsan nagyhatalmak csatározásába keveredik, persze egyből a középpontba kerül és természetesen a történet végére így vagy úgy, de megmenti a világot. Ismerős? Hát igen, kábé annyira eredeti felállás, mint Mónika-showba pofozkodni menni. A Magna Carta története a vége felé lesz igazán érdekes. Ritka az olyan RPG mostanság, amelyben valóban érdekes problémát boncolnak a fejlesztők ráadásul úgy, hogy közben nem csöpög literszám a nyál a HDTV alá. Spoiler-ek nélkül elmondhatom, az angolul tudókra kellemes meglepetés vár az első diszken még túlságosan is sablonos játékban.
A grafika: A hatalmas területek viszonylagos ürességét a játszható karakterek aprólékos kidolgozása egyensúlyozza. Egyik-másik pálya ugyan szemet gyönyörködtető, de azért nem ártott volna még egy kis változatosságot vinni a helyszínfelhozatalba. Hosszú idő után ez az első RPG, amiben nemcsak sivatagot, de még havas pályát sem kaptunk. Az Unreal motor ennél jóval többre volna képes, de valószínű a producer már a motor licenszelésekor ellőtte majd az összes puskaporát. A sztori nagy részét állóképek elé rajzolt szereplőkkel mesélik el a fejlesztők, a műfaj nagyobb költségvetésű játékaira jellemző átvezető mozik hiába gyönyörűek, ha ennyire ritkák és rövidek.A hangok és a muzsika: Iszonyatos mennyiségű párbeszéd van a játékban, a szinkronhangok - a visítozós Celestine kivételével – jól illenek a karakterekhez és ezzel is bíztatnak arra, hogy a játékos ne nyomja át a szövegelős részeket. Toképpen még Celestine is elviselhető, ha az ember elfogadja, hogy a japán pedofilok ki-nem-elégítésével komoly piaci szegmens bukható be a pénztáraknál. A zene komponálásakor talán túlságosan is az aláfestésre koncentráltak, mert így pár nap távlatából már csak annyi maradt meg bennem, hogy még akkor sem ment az agyamra, mikor huszadszor kellett valami biszbasz hozdide-keresdmeg-gyűjtsdössze küldetés miatt visszacaplatnom ugyanarra a helyszínre. Természetesen anélkül, hogy új aláfestő zenét írtak volna hozzá.
Ami tetszett: Vagyunk jópáran, akik még csak-csak benyelik a beszélő macskákat, nyulakat, madarakat, melyek elengedhetetlenek a műfajban, de valahogy ki nem állhatják a 6-10 év körüli, egy rókagomba szellemi szintjén álló RPG kölyköket, akik nem ritkán ráadásul ikerpárként “boldogítják” a játékost és teszik a történetet élvezhetetlenné. Na itt ilyen nincs. A Magna Carta szellemileg leginkább visszamaradott karaktere, a nagyfülű Celestine ugyan nyivákol meg nyavalyog eleget, de közel sem annyira megy az ember agyára, mint például Lymle a Star Ocean-ban. A szereplők egyediek, gondosan kidolgozottak, többségük egész komoly jellemfejlődésen megy át a történet során és mindenki megtalálhatja szerethető kedvecét/kedvenceit. Egyetlen "szépséghibájuk", hogy a koreai designer a szokásosnál barokkosabb hátsó féllel ajándékozta meg őket. Nagy a seggük, na! A Zephiről készült fotó száz szónál is beszédesebb...Különösen jóra sikerült az MC2 harcrendszere. A pályán minden pillanatban minden ellenfél látható, nincsenek véletlenszerű ütközetek, tetszés szerint eldönthető mikor és kivel akarok szembeszállni. A csatákat szerencsére nem az A vagy X eszetlen nyomkodása élteti, hanem átgondolt taktikát és jó időzítést kívánnak. A szisztéma a karakterek összejátszását követeli meg a játékostól. Egy-egy csata közben rengetegszer fogunk váltogatni a három irányítható szereplő között. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy először az első karakter pár alaptámadásával túlpörgetjük a “stamina”-métert, majd valami ütős támadással befejezzük az akciót. Ilyenkor ez a karakter túlmelegszik (“overheat” módba kerül) és hosszú másodpercekig nem lesz használható. Ha ekkor másik karakterre váltunk, akkor beindul az ú.n. “chain” támadás. Ha a második figurát is hasonlóan jól kihasználjuk, az ő szupertámadása végén mindkét felhasznált katakter “stamina”-ja nullázódik és nem következik be az egyébként roppant kellemetlen túlmelegedés. Minden karakternek két különböző fegyvere és az azokhoz tartozó egyedi – persze fokozatosan fejleszthető - támadásvariációk tartoznak. Bizonyos fegyver- és karakterkombinációkkal eszement erejű speciális kettős támadások is előhozhatók, bár ezekre a boss-okon kívül nem nagyon lesz szükség..
Ami nem jött be: A Magna Carta talán legnagyobb balfogása a mellékküldetések rendszere. Ugyan viszonylag könnyű megtalálni ezeket a quest-eket, mert a térképen felkiáltó jel jelzi, ha valaki nagyon akar valamit tőlünk, de sajnos maguk a küldetések roppant fantáziátlanra sikerültek. A legtöbb teljesíthető néhány szörny legyakásával a szomszéd zónában vagy egy láda kinyitásával. A legbanálisabb, amikor csupán a küldetést adó figura mellett ácsorgó haverját kell megszólítanunk és már el is végeztük a feladatot. A teljességre törők bizony néha beásítanak majd, mikor az unalomig ismert helyszínnek már harmadszor kell elcaplatni a legvégére, mert valami idióta ott felejtette a hülye kölykét vagy a varázsitalához elengedhetetlen növény csak ott virágzik.
Ritkaság és nem feltétlenül követendő példa, hogy a megjelenés után három nappal már ott figyelt a DLC a Magna Carta-hoz a piactéren. A 400 pontos tartalom három vicces (5-8 perc alatt megnézhető) történetet tartalmaz. Fejőstehén szagú dolog, mert megtekintésükért egyenként 20 gamerpontot is kapunk. Az életképek mellett minden karakterhez két plusz fegyver is jár a vásárlóknak. Jól hangzik, de szintén többet árt, mint használ. Ezek az ajándékok ugyanis erősebbek a játékban található összes(!) többi fegyvernél. A második lemez közepéig nem ajánlott a használatuk, ugyanis különben egyszerűen kiveszik a kihívás a játékból.
Tippek acsivadászoknak: Aki biztosra akar menni a küldetések felgöngyölítésében, annak itt egy időrendi lista. Hasonlóan a DLC-hez kapott ”gyűjtsd ösze egy karakter minden fegyverét” típusú pontokhoz is ajánlott kinyomtatni ezt az apró leírást. Az egyetlen igazán trükkös téma az egyes karakterek fegyvereihez tartozó skill-ek kimaxolása. Egyetlen végigjátszással ez csak úgy működhet, hogy az elején nem nagyon szórhatók el a skill pontok, hanem célszerű minimum 700-at összegyűjteni karakterenként, majd elmenteni az állást és kimaxolni először az egyik, majd visszatöltés után a másik fegyvert. Szintén tanácsos a játékban található mindössze két darab skill pont-növelő tárgyat (”Pendant of Skill”) szintugrás előtt az éppen lépni készülő karakter nyakába aggatni. Fárasztó, de kifizetődő munka, ugyanis 65-66-os szint után nem nagyon lehet tovább fejlődni többé...Jó szórakozást az egyébként 30-35 órás kalandhoz! :)
