Nem tervezek ebből rendszert csinálni, de ezen a héten annyi érdekesség, újdonság került fel az Xbox LIVE-ra, hogy érdemesnek tartottam összefoglalni azokat, amik az én szabadidőmből elraboltak egy kisebb mennyiséget. Alkalmazások, játékok és lézerkardozás.
Facebook: Ezen a héten kedden, azaz 17-én aktiválták az őszi Dashboard frissítést, amihez ráadásul még letölteni sem kellett semmit, az új csatornák és alkalmazások egyszerűen csak megjelentek a menüben. Az újdonságok közül én a Facebook programot használom. Bár messze nem teljes funkcionalitású, mint PC-n, képnézegetésre, a többiek rövid üzeneteinek megtekintésére, kommentelésre teljesen alkalmas (Chatpaddel méginkább). A Twittert nem próbáltam, nem érdekel - a Last.fm és a Zune pedig régiózáras. Utóbbi nem is csoda, viszont az már érdekesebb, hogy ha le van töltve a Zune alkalmazás, akkor a helyi videókat is azon keresztül lehet megnézni. Ez viszont lassabb, mint a 360 menüjéből, így ajánlatos letörölni (vagy le sem tölteni) a programot.
Hyundai Car Pack: Ugyancsak kedden érkezett meg az első DLC a Forza Motorsport 3-hoz, egy három kocsit tartalmazó, ingyenes csomag. Mindhárom autó jól néz ki, aránylag jól mennek és jól kezelhetők, de én karrier módban pontosan annyiszor fogom használni őket, ahány Microsoft Pontot elkértek értük. Hogy ingyen van, az természetesen jó, de ideje lenne valóban komoly, értékes DLC-ket is piacra dobni (erre egyébként december elején sor is kerül).

Gyromancer: Képzeljünk el egy játékot, aminek az RPG részét a Square-Enix, a harcrendszerét pedig a Pop-Cap csinálja. Nem is kell elképzelni, már letölthető. Ez a Gyromancer, aminek a trialje nekem nagyon megtetszett, kevésbé sűrű időkben lehet, hogy meg is veszem (bár nem olcsó, 1200 Pont). Igazán szépen kidolgozott, jó harcrendszerű (Bejeweled Twist), érdekes játék, és első ránézésre nem is egy olyan csaló, mint a Puzzle Quest. Méretileg ráadásul hatalmas, úgyhogy sok-sok órát bele lehet majd ölni. Mindenképp az érdeklődésemre számot tartó, szép, színes, hangulatos játék. PC-re is elérhető.
Peggle Nights: Egyik kedvenc Arcade játékommá lett a Peggle, amikor megjelent, most pedig igen jó áron, 400 Pontért tölthető le hozzá a Peggle Nights című kiegészítő, ami nem is annyira kiegészít: 60 új pálya (gyakorlatilag egy teljesen új Kaland mód), 75 új Kihívás, és egy új Peggle Master. Csak ajánlani tudom, ráadásul néhány héten belül az alapjáték is féláron lesz letölthető a Gold előfizetőknek. Az utóbbi évek egyik legötletesebb, leghangulatosabb ügyességi játéka, többesben játszva pedig tényleg hatalmas szórakozás. PC-re és PS3-ra is elérhető.
Peggle Nights letöltése (Kell hozzá az alapjáték is!)
LEGO Star Wars: The Complete Saga: Ez nem a héten, de nem is a múlt héten került fel a Games on Demand-re, de korábban régiózáras volt. Most nem az! Én legalábbis próbaképp rákattintottam, és lejött. Ez a legtartalmasabb, és az egyik legjobb LEGO játék, már régóta meg akartam szerezni, most 2400 Pontért sikerült is. Azt nem tudom, hogy minden Xbox 360 játékról lekerült-e a régiózár, de akinek sok Pontja van, és mindenképp szeretne venni egyet, az próbálja ki, hátha megy a dolog.







