GDF 2009 beszámoló

Világválság és egyéb problémák ellenére szerencsére idén is megrendezték a Game Developers Forumot, amelyre a Gamer365 nyereményjátékának hála én is kilátogathattam. A rendezvény, habár egy fokkal kisebb szabásúnak hatott, mint a tavalyi, még így is kellemes volt, a nap igen tartalmas lett, és jó banda verődött össze - na de ne szaladjunk ennyire előre.

Volt olyan pillanat, amikor azt hittem, nem érek oda időben az Arena Plazába, ahol az idei GDF-et tartották. A ritkán járó busz és a forgalmi dugó kényes együttese ugyanis még félúton sem kecsegtetett sok jóval. Végül azonban időben, sőt, még egy kicsit előtte sikerült megérkeznem, majd a mozi előterében csakhamar összeterelődött egy kisebb Gamer365-VIG "különítmény" (a bájos Edina, Blackcolt, mcmacko, nonkeat, Tommy Angelo és én), akikkel aztán végigültük és -beszélgettük a napot.

A mozi előterében rendezték be a GDF standjait, ami a tavalyihoz képest szegényesebbnek hatott. A Crytek, Mesharray Digital Media School és Gigabyte mellett talán nem is volt más stand, a látványt sokkal inkább a széltében-hosszában kiállított, a mozizni vágyó közönség figyelmét is aktívan lekötő Xbox 360 kioskok határozták meg. A konzolokon sokminden futott, többek között Street Fighter IV, MotoGP 08, Forza 2, PGR 4, Halo Wars, és még sorolhatnám. Maguk az előadások pedig az egyik nagyobb teremben folytak - a workshopokra sajnos nem volt lehetőségünk ellátogatni.  

 
A program csúszott néhány percet, de mi sem voltunk éppen hajszálpontosak, úgyhogy ezt most elnéztük. A megnyitó után elsőként az orosz illetőségű 1C Company tartott egy igen látványos előadást. A cég bemutatása után több játékot mélyrehatóbban is megismerhettünk, a King's Bounty: Armored Princess engem személy szerint lenyűgözött a látványvilágával, de hangulatos trailereket és gameplayt nézhettünk olyan, Xbox 360-ra is megjelenő játékokból, mint a Majesty 2, Captain Blood és a rendkívül ígéretes Il-2 Sturmovik: Birds of Prey.

Másodjára Vasvári Balázs következett a Digital Reality előadásával, amely a multiplatform játékfejlesztéssel foglalkozott. Ez a műsor jóval szárazabb volt, mint az első, technikai részletekbe ment, és olyan szakkifejezéseket használt, amelyeket a tényleges játékfejlesztőkön kívül nem sokan érthettek. Mindazonáltal megtudhattunk néhány "kulisszatitkot" a jelen generációs konzolokról, így az Xbox 360-ról is, érdekes módon egy valódi szakmabeli egész másképp beszél a gépről, mint sok vérpistike a fórumokon... Az előadás végén azért láthattunk játékot is, Xbox 360-on demózott RTS-FPS hibridet, a Raven Squadot nézhette meg a jónép, több percnyi gameplay áldásnak köszönhetően.

Ezután egy Autodesk 3ds Max 2010 bemutató jött, amely érdekes volt ugyan, több in-game asseten keresztül mutatták be a szoftver működését és flexibilitását, én magam azonban kicsit nehezményeztem, hogy kizárólag már kész modelleket módosítgattak és animálgattak csupán. Szívesebben láttam volna a semmiből felépíteni valamilyen objektumot, bár lehet, hogy erre nem lett volna elég idő.  


A kellemes ebédszünet (gyorséttermek FTW) után siettünk vissza, mert kezdődött a Microsoft Game Studios előadása az Xbox 360 játékfejlesztésről. Nos, mint kiderült, nem a nagynevű kiadótól érkezett valaki, hanem "csupán" a BME-ről, aki aztán az XNA Game Studio 3.0-val való "könnyű" játékfejlesztésről beszélt. Beszélt, és programozott is néhány sort, ennek köszönhetően szinte kizárólag kódsorokat láttunk, ami a nap legszárazabb, és mondjuk ki, a közönség játékfejlesztéssel nem aktívan foglalkozó része számára legunalmasabb előadásává tette a műsort. Még csak zökkenőmentes sem volt a dolog, a beígért XNA autóversenyes játék demója ugyanis nem akart elindulni a laptopon... Az előadás végén volt néhány látványos és érdekes fizikai szimuláció, de ez inkább az ingyenesen letölthető fizikai engine képességeit dícsérte, semmint az XNA-ét. Ám jövőre ebből szívesen látnék egy összeszedettebb, látványosabb előadást is, mert a téma dícséretes.

Kacper Szymczak (ne is próbáljátok kimondani) lépett ezután a színre, aki a Techland színeiben mutatta be a Call of Juarez: Bound in Blood multiplayer módját. A játék nagyon szépnek, a többjátékos módusz pedig érdekesnek tűnik, Kacper legalábbis szép dolgokat mondott és mutatott róla. Kérdés, mit sikerül ebből megvalósítani, de az elképzelések a helyükön vannak, annyi bizonyos.

A Mesharray Digital Media School előadását én először meg sem akartam nézni, de aztán Edina (na jó, a többiek is) meggyőzött/meggyőztek, és végül egyáltalán nem bántam meg, sőt! Grőb Attila a 3D Brigade-től Overlord 2 karaktereket és artokat mutatott, némi mozgókép mellett, így jobban beláthattunk az Xbox 360-ra is megjelenő játék kulisszái mögé. Röviden: NAGYON szépnek és NAGYON ígéretesnek tűnik. A műsor végén aztán kisorsoltak egy több, mint félmillió forint értékű kurzust a MDMS-ben, a teremben szerintem Edina drukkolt a legjobban. Nem nyert.  


A nap végére maradt a valószínűleg mindenki által legjobban várt Crytek előadás, amelyet Polgár Denisz és Virág János tartott. A Crysis Warhead készítéséről volt szó. Nem kellett csalódnunk, a szájtátós dzsungeles FPS-ből rengeteg jelenetet, kulisszatitkot, videót, képet láthattunk, a rendezvény talán legprofibb prezentációján. A pályák készítésének kezdetétől eljutottunk az alfa-béta fázisig, a hibajavításokig, és a szemünk előtt állt össze napjaink (igen, még mindig) legszebb FPS-e. Rendkívül látványos és hangulatos előadás volt, és kellemes volt belegondolni, hogy a CryEngine 3-nak köszönhetően hamarosan talán Xbox 360-on is találkozhatunk ezzel a látványvilággal.

Kis csapatunk itt fejezte be a gédéefezést, a legutolsó előadásra senkinek nem volt kedve maradni. Kimentünk hát a napfényre, beszélgettünk még egy jót, aztán én megláttam, hogy jön a buszom, és a reggeli tapasztalatokból ítélve jobbnak láttam rohanni. A résztvevő fiúknak és lánynak ezúton is köszönöm a találkozást, összességében én jól éreztem magam. Remélem, jövőre is lesz GDF, és én ott leszek, mert nagyon jó dolog a sok fórumos szájtépés olvasása után egészen más megközelítésben látni a játékkészítést.

 

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# nonkeat Dátum:2009-05-06 Idő: 19:43

Számomra a társaság emlékezetesebb maradt, mint maga a konferencia.

De akárhogy is szeretném, nem tudom szétválasztani a kettőt.

Jó helyen voltam, jó arcokkal :)

Kösz a képet dreampage :) dómo arigatóóó ^^

# bence93 Dátum:2009-05-02 Idő: 11:35

Jah a crysis az rohadt jó . Az egyest és a kettest is végigvittem. a warhead jobb szerintem. De milyen felkapott lett mostanában a 1C company

# dreampage Dátum:2009-05-01 Idő: 16:51

B0B0: A tisztán szakmai előadások számára ott voltak a workshopok, ahol nemcsak ilyen témákkal lehetett foglalkozni, de kérdezni, interaktívan részt venni is lehetett. A nagytermi előadások célja az egyszerűbb, látványosabb, befogadhatóbb prezentációk lettek volna. Ennek az említett két előadás (Digital Reality és Microsoft) nem tett maradéktalanul eleget. Ha ott voltál, láthattad. Ha nem, akkor kérdezz meg bárkit, ugyanezt fogják mondani. :-)

# B0B0 Dátum:2009-05-01 Idő: 14:54

Nekem nem nagyon tetszett a beszámoló. Túlságosan is szubjektív volt.

Elég sokat elárul a cikk írójáról az, ha szerinte az unalmas és száraz, ha egy videojátékokkal foglalkozó kiállítson, szakszavakat használnak és programkódokat nézhet meg.

# Tommy_Angelo Dátum:2009-05-01 Idő: 13:03

Nagyon jó volt, én is jól éreztem magam. Remélem jövőre is lesz alkalmam kilátogatni!