Riddick: Dark Athena próbakör

A mai nap folyamán felkerült a Xbox-on méltán népszerű The Chronicles of Riddick: Escape From Butcher Bay folytatásának a demó verziója a Xbox Live piactérre. Nem voltam rest letölteni, és végigjátszani sem.

Most az ezzel kapcsolatos élményeimet szeretném megosztani veletek...

Meglepetésként ért a demó, mert nagyon nem számítottam rá, de ahogy megláttam rögtön letöltöttem, és addig fel sem álltam a gép elől míg végig nem játszottam a The Chronicles of Riddick: Assault on Dark Athena rövidke próba verzióját. (Sajnos itt a rövidke szót szó szerint kell érteni mert kb 10 perc alatt végigjátszható.) Az előző részt nagyon szerettem, hozta a film (Pitch Black - 22 évente sötétség) hangulatát, és arról nem beszélve, hogy szerintem nem túlzás ha azt állítom, hogy az előző konzolgeneráció legszebb játéka volt. Az előbbi kijelentésem úgy tűnik, hogy a Dark Athena-ra is igaz, sőt talán még jobban mint az imádott előző részre. Azonban az utóbbi dolog már nem egészen. Nem néztem utána, de olyan mint ha az előző rész motorját tupírozták volna fel HD-re, és spékelték volna meg egy két pofás effekttel. Tehát az összkép olyan mint egy Doom 3,5 vagy egy pofásabb Prey, illetve Quake 4. Persze ez nem feltétlenül baj, mert illik a játékhoz, és a sci-fi világhoz ez az agyon bump mapping-ozott, effektezett környezet, de a játék közel sem a legszebb FPS a generációban. Na de ne rohanjunk ennyire előre. A játék menüje egyszerű mint egy fakocka, ugyanis az egész menü egy kockán helyezkedik el. Nincs túlvariálva, de nekem tetszett. A New Game után a töltőképernyőn a gamepad gombkiosztását láthatjuk ami elég hamar eltűnik, így nekem speciel nem sikerült rögzíteni elsőre melyik gomb mit csinál, pedig szükség lett volna rá, mert a demó beledob a játék sűrűjébe. (Egy rövidebb üresjáratot, vagy tutoriált azért becsempészhettek volna a demóba.) Elsőnek a két kezünkön lévő pengére hagyatkozhatunk csak (na meg a puszta öklünkre) az ellenfelek likvidálásakor, ami nagyon látványos kivégzéseket produkál. Később persze szerzünk majd fegyvereket is, és furcsa katonák bőrébe is belebújhatunk. Tetszett a játékban, hogy van módunk a sunyi, lopakodós, láda mögé a sötétbe bebújós, majd ha elhalad mellettünk az őr akkor támadunk harcmodor használatára is az agyatlan lövöldözés/bunyózás mellett. A hangok/zenék kellemesek, nincs bennük semmi kivetnivaló, ugyanakkor nem is kiemelkedőek. Természetesen Riddick-nek a hangját mint ahogy az alakját most is a nők bálványa Vin Diesel-nek köszönhetjük.

Így első nekifutásra a játék nem rossz, sőt mondhatni jó, biztos, hogy fogok tenni a teljes verzióval is egy próbát ha tehetem, mert most úgy érzem ez egy tisztességes iparosmunka ami megér egy végigjátszást.

Ha te is ki szeretnéd próbálni nincs más dolgod mint ide ellátogatni: KATT! vagy Xbox 360-on a Game Marketplace/Game Demos-nál megkeresni és letölteni a játékot.

Köszönöm a lehetőséget, üdv: Tommy_Angelo (GabeN306HUN)

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# renz Dátum:2009-03-08 Idő: 11:49

Az első rész is ütött és ez is fog. Majd azok is rájönnek, akik csak a rövidke(és egyáltalán nem látványos) demó alapján leszarozták.

# Simax Dátum:2009-03-08 Idő: 11:44

Azt is nézzétek, hogy a demo verziók mindíg le vannak kicsit butítva, egy pár textúra nincs a helyén stb stb. Szerintem nem rossz, én is beszerzem de csak kicsit később...

# Bolch Dátum:2009-03-05 Idő: 22:22

Nos, ha semmi más nem lenne benne, csak az, hogy most X360-on, picit jobb grafikával és acsikkal is végigjátszhatom az eredetit.. nekem MÁR akkor is megérné! :)

# Dude Dátum:2009-03-05 Idő: 18:17

Részemről marad az előrendelés.

Technóban igaz nem nagy szám, de a hangulatot megteremti és csúnyának sem csúnya. Nekem ennyi elég. Viszont a feeling nagyon ott van a szeren. Új story+remake. Kell!

Ha kilövöd a pilácsokat, hogy beszarnak az őrök. Mókás:) Viszont nem hülyék, mert elemlápával végig keresnek. Így elég izzasztó lekéselni őket;)

# AntiHero Dátum:2009-03-05 Idő: 16:54

A remake nmiatt már érdemes megvenni!

7-8 óra volt annoa játék és az elején mikor mentünk be a börtönbe és ott kellet tevékenykedni (verekedni, késelni) az valami eszméletlen volt akkoriba.

# csavar Dátum:2009-03-05 Idő: 15:42

Anno a nagy feketére meg volt az akkori verzió. dobtam. ezt már meg sem fogom venni.

filmet szerettem pedig!

teszt jó, így a demóval sem kell szenvednem. köszi :)

# Tommy_Angelo Dátum:2009-03-05 Idő: 14:40

Érdekes vélemények születnek a demó alapján a fórumokon... az már tisztán látszik, hogy nem lesz egyértelmű a játék sikere. De a folytatáson kívül benne lesz a remake is ami azért elég jó lesz. :)

# Alwares Dátum:2009-03-05 Idő: 06:49

Szerintem egy nagy bélsár a játék, de ez csak egyéni vélemény :)

Valahogy nagyon nem fogott meg. Semmi se motivál benne, unalmasak a helyszínek, a harcrendszer se valami hajde. Pedig szeretem a sci-fi cuccokat, de ez nem ment le a torkomon...

# krisz08 Dátum:2009-03-05 Idő: 03:23

kiprobáltam a demot én is és sztem nagyon jó játék lesz belöle.rövid demo de pont elég hogy rákattanjon az ember majd a teljes verziosra:)

# AntiHero Dátum:2009-03-05 Idő: 02:50

A demo elég rövid volt sajna:( Anno imádtam a riddick játékot PC-n. Majd meglátjuk a teljest mien lesz.