
Ez a remek XBLA játék nem most jelent meg, de biztos sokan csak most vásárolták meg a héti akció keretein belül 1200MS pont helyett 800MS pontért.
Így tettem én is. Kapóra jött, mert erősen agyaltam már a megvételén, a trial-t többször is kijátszottam, de így, hogy olcsóbb lett nem tudtam nemet mondani neki. De nem is bántam meg. :)
Az előző bejegyzésembe egy komolyabb tesztet ígértem a Race Pro-ról ami sajnos "technikai hiba" miatt jelenleg csúszik egy picit. Biztos sokan tudjátok mi ez a kis hiba, ezért nem is ecsetelném, meg hát büszke sem vagyok rá.

Térjünk vissza a Braid-hez. Röviden összefoglalva a Braid nem más mint egy klasszikus 2 dimenziós platform játék. Persze ehhez hozzátársul a lélegzetelállítóan stílusos, és művészi grafika, ugyanis olyan mint ha az egész játékot olajfestékkel készítették volna. Na a grafikához társul a még
művészibb, és nagyon a játékba illeszkedő zene. Pár pályán akár visszafelé is meghallgathatjuk a zenéket, és hangokat, de erről majd inkább egy picit később. Tehát a remek megjelenés és hangok, zenék mellett ehhez az egyszerű klasszikus recepthez társul szerintem a játék legnagyobb erénye ami nem más mint az idővel való játszás, és a hozzá tartozó logikai feladattok ami a játék vége felé erős gondolkodásra késztett minden játékost. Persze ez az esetek többségében csak akkor igaz, ha a játékban lévő puzzle játékot is játszani szeretnénk, és a végső sikert is magunkévá szeretnénk tenni, mert a pályákon a kirakó egy két darabja mindig megtalálható amit sosem egyszerű megszerezni. Ezekből a kirakódarabokból épül fel az összekötő szinten (erre később még kitérek) a padlásra vezető létre. Ez az idővel való játszás sok féleképpen történhet. Alapesetben csak az X gomb lenyomásával tudjuk előre, hátra tekerni az eseményeket, ezáltal például meghalni sem tudunk, de később előfordulhat az is, hogy ha előre sétálunk előre fele megy az idő, ha hátra fele akkor értelemszerűen visszafelé játszódik le minden. Itt az előre-hátra való mozgással még egy picit a lemezlovas képességeinket is megcsillogtathatjuk. :D Igazából ezt látni, és játszani kell, GARANTÁLT a siker. A Braid-el kapcsolatban muszáj még megemlítenem azt, hogy a játék indítása után nincsenek menük, és egyéb dolgok hanem egyből a játékba csöppenünk amire én az első indításnál nem jöttem rá egyből. Ahova csöppenünk az nem más mint az összekötő szint (egyébként ennek a "pályának" egy része látható a fenti képen) ahol összerakhatjuk a megszerzett kirakódarabokból a puzzle-t, (és eztáltal épül fel a létre is a padlásra) és értelemszerűen ahol kiválaszthatjuk, hogy mikor melyik világ (összesen 6 világ van a kis házikóban ami 6 szobát jelent, és ez 6 darab kirakható puzzle-el is egyenlő), és annak pályájára szeretnénk menni.
Ez lenne röviden a Braid, ami a legjobb XBLA cím szerintem, így értelemszerűen a Xbox LIVE Arcade Awards 2008-on is rá fogok szavazni ahol lehet. Tudomásom szerint a napokban a PC-s játékosok is magukhoz szólíthatják (Steam-en keresztül) a kis zakós fazon művészi, időpörgetős kalandjait a királynőért (Igen a szokásos sztori... :P). Aki pedig Xbox 360-ra szeretné megszerezni a játékot az siessen, mert ma még 800MS pontért lehet megvásárolni.
Végezetül jöjjön egy kis videós ízelítő a játékból:
Köszönöm a lehetőséget, üdv: Tommy_Angelo (GabeN306HUN)







