Ruffian Games interjú

Sok embert ért meglepetésként az E3-on a Crackdown 2 bejelentése, hiszen bár pletykálták a játék készültét, hivatalosan semmilyen információ nem látott róla napvilágot, egészen mostanáig. Az EDGE éppen ezért interjút készített a fejlesztőkkel, ám nemcsak a játékról esett szó.

David Jones, a Realtime Worlds (a Crackdown készítői) feje ugyanis nemrég sértődöttségének adott hangot, amiért a Microsoft a dundee-i illetőségű cégnek adta a második rész fejlesztését. Természetesen a dolog nem ilyen egyszerű: A Ruffian Games a fent említett társaság szomszédja, hiszen belőlük alakultak, és nagyon sok eredeti munkatárs dolgozik az új játékon. Ezzel a témával kezdődik az interjú is, amelyet most magyar fordításban olvashattok.

Hogyan reagáltok David Jones állításaira?

A lényeg az, hogy a Crackdown kiadásakor már tárgyaltunk a Crackdown 2 elkezdéséről. De a csillagok állása nem nekünk kedvezett, elfogadtuk a Realtime Worlds döntését, hogy ők inkább az All Points Bulletint csinálják. Erős csapat, nagyszerű cég, és továbbra is szuper partnerek. Mi viszont nagyon szerencsések vagyunk, hogy megalapítottuk a Ruffiant, mi vagyunk a megfelelő emberek a franchise előremozdításához, és az új rész elkészítéséhez. Nem gyűlölködünk a Realtime Worldsszel.

Hogy alakult a Crackdown 2?

Nehéz időrendbe tenni, de több cégbe is befektettünk, hogy megpróbáljuk megcsinálni ezt a játékot. Vigyázni kellett, hogy ne akárki fejlessze. Egy boxoló nem állhat az UFC ringbe, és fordítva. De a Ruffiannak megvannak a forrásai, az ereje, és nagyon sok munkatárs az első játékból, úgyhogy ez volt a tökéletes választás. A téli időszakban lendült be igazán a projekt.

Problémát okoz, hogy az eredeti játékot a Microsoft nagyon óvatosan kezelte?

Ezt nehéz megválaszolni, mert ha az első játékra gondolunk, sokak szerint igazi meglepetésjáték volt. Szerintem ez korrekt megállapítás. De nem lenne igazságos azt mondani, hogy minket most jobban kezel a Microsoft - támogattak minket végig az első rész készítése során is, de egyszerűen voltak nagyobb címek, amiket reklámozni kellett.

Hányan dolgoznak a folytatáson az első rész készítői közül?

Nagyjából a csapat fele. A játék minden részéből vannak itt veteránok, a tervezőcsapat nagy része, és a legjobb programozók és művészek. Persze vannak még olyanok a Realtime Worldsnél, akikkel jó kapcsolatot szeretnénk ápolni, úgyhogy nem akarunk itt ilyen szópárbajt.

Továbbra is jó a kapcsolatunk a Realtime Worldsszel. Szakmai és személyes értelemben is közel állnak hozzánk, és ez jó. De hogy magunkat védjem, szentül hisszük, hogy mi vagyunk a megfelelő csapat a Crackdown 2 fejlesztésére.

Milyen lesz a Crackdown 2? Más játék ugyanabban a városban?

Ami a környezetet illeti, olyan, mint egy teljesen új terep. Ez még mindig Békés Város, de távolabbi időben. Sokat változtattunk rajta, és azok, akik szerették az elsőt, szerintem örömmel lépnek majd be ebbe is. Arra viszont különösen odafigyeltünk, hogy a játékmenetet jelentősen megváltoztassuk.

Nagyon fontos azt számba venni, hogy a Crackdownban mivel azonosultak a játékosok. A város maga szerves része az élménynek, és ezt meg kell tartanunk. Az eredeti környezet egyike volt a főszereplőknek. Szerintünk az a jó, ha ezt a szereplőt visszahozzuk, és még nagyobbá tesszük.

És a zene?

Természetesen nagyon jó zenék lesznek benne, de nehéz beszélni erről, ugyanis az audió rendezőnknek a Microsoftnál lett egy fantasztikus ötlete, hogyan lehetne fejleszteni a hangzást. Ez olyan dolog, amiről nem lehet úgy beszélni, hogy le ne lődd a poént. Ez egy olyan ötlet, ami rögtön megtetszik, és máris bánod, hogy nem te találtad ki. Amit nagyon szeretünk a Crackdownban, hogy nincs egyetlen olyan dolog, amihez kategorikusan kötődni lehetne. Nincs meghatározott főszereplő, de a többi dolog nagyon jól összeáll, például az Ügynökség hangja, a terület, ahol játszol, a szabad játékmenet. Mindenképp meg akartuk őrizni ezeket a dolgokat. A Crackdown erről szól - mindezeket a dolgokat összehozni.

Nem mindenkinek tetszett az első rész játékmenete. Lesznek a folytatásban jobban kidolgozott karakterek és kapcsolatok?

Egy dolog, amit biztosan nem csinálunk, az a párbeszédes jelenetek. Ezt nem csináljuk, és nem is gondolkodunk rajta. Ha beszállnánk abba a küzdelembe, amit ebben a stílusban más játékok vívnak, az nem lenne jó döntés. A küldetéseink változatosak, és továbbfejlesztettük a szabad struktúrát is. Már nemcsak az lesz, hogy "találd meg a főellenséget, és öld meg". Mi csináltuk az első játékot, úgyhogy tudjuk, mi hiányzik belőle. Odafigyeltünk a reakciókra és a tesztekre. Mindent persze nem tudunk megcsinálni, de a legnagyobb hibákat kiküszöböltük.

Az első rész játékmenetében voltak gyenge pontok. De tanultunk ebből. Billy-nek (Billy Thomson, kreatív igazgató) sziklaszilárd elképzelése van arról, hogy milyen lesz a Crackdown 2. Az első részt jó irányba fejlesztettük a letölthető tartalommal - ebbe az irányba szeretnénk tovább haladni.

Voltak olyan változások ebben a stílusban, amit követnetek kellett?

Őszintén szólva nem nagyon. Javítottunk a technológián, és így az egyik legjobb motorunk van ehhez a zsánerhez, nagy látótávolsággal mind a karakterek, mind a járművek tekintetében. Nem használunk sem mélységélességet, sem ködöt. Ami az irányítást illeti, még mindig nagyon jól működik ehhez a játékhoz. Nem akarjuk, hogy az első öt percben megmásszák az Ügynökség tornyát - ezt a poént már elsütöttük. Nem látom értelmét olyan játékokat utánozni, amelyek nem állnak közel a mi elképzeléseinkhez.

Az egyik dolog, amire büszkék vagyunk, hogy az emberek nem a technológiát látják ebben, hanem a játékot. Nagyon könnyű elveszni a technikai részletekben. Javítanunk kell a technológián, hogy fejlődjön a játékmenet, de mi mindezt a játékos szemszögéből nézzük.

A trailerben volt némi zombis elem. Nagyon sok játék ezt használja a buta mesterséges intelligencia leplezésére.

Már korábban azt mondtam, hogy szerintem a mi trailerünk volt a legjobb az E3-on. Fantasztikus volt. Megértem az aggódókat a zombik miatt, de ezek az elemek már az első játékban is jelen voltak. Nincs azzal semmi baj, ha az emberek elmélkednek, de egyik teóriát sem kívánjuk most megerősíteni. Viszont tetszik, hogy ennyiféle vélemény van.

Nehéz erről beszélni anélkül, hogy részleteket árulnék el, de sokminden függ attól, hogy az M.I. mennyire jól tud közlekedni a terepen. És azt kell mondanom, hogy ez elég jól néz ki jelenleg.

Crackdown 2 trailer

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# hunk2 Dátum:2009-07-01 Idő: 19:01

Nagyon szeretem a játékot,ha a második rész is hozza a hangulatot mit az első akkor keeeel.

A magyar szinkron kicsit unalmas de legalább a szövege jó.^^

# vicious Dátum:2009-06-29 Idő: 09:17

"Már korábban azt mondtam, hogy szerintem a mi trailerünk volt a legjobb az E3-on."

Szerinted.

# Csaby Dátum:2009-06-27 Idő: 15:30

Csak ne felejtsenek el minket magyarokat a szinkronnal!

# Adeusz Dátum:2009-06-27 Idő: 09:09

Így van, az első örök klasszikus.

# rat81 Dátum:2009-06-27 Idő: 04:47

Pont tegnap kaptam meg feleségemtől az első részt, szülinapomra. Nagyontetszik, és a magyar szinkron atom jó!

# Tommy_Angelo Dátum:2009-06-27 Idő: 01:47

Ez a játék is nagyon jó lesz. Szerettem az első részt is, és jónak tűnik ez is. Remélem a multi részét is kibővítik a játéknak. :)

# Invi Dátum:2009-06-26 Idő: 22:19

Huh, nekem még az originált is pótolni kellene. :S