Le Mans a Forza Motorsport 3-ban!

Június 13-án és 14-én a francia Sarthe megyei Le Mans-ban a világ legjobb sofőrjei és tuningautói mérik össze erejüket a legnagyobb múltra visszatekintő és legrangosabb megbízhatósági autóversenyen, a 24 órás le mans-i futamon.

A 77. le mans-i versenyen az Xbox 360 a Peugeot Sporttal együttműködve fog megrendezni egy sajtóeseményt, amelynek sztárvendége a Peugeut sofőrje Stéphane Sarrazin lesz.

A rendezvényen, amelyet a Peugeot Sport Hospitality szervez Le Raccordementben, bejelentésre kerül, hogy az októberben megjelenő Forza Motorsport 3 című játékban többek között helyet kap a  Le Mans Le Sarthe és a Bugatti elnevezésű két versenypálya valamint egy olyan játékmód, amelyben egyidőben különféle besorolású autók is küzdhetnek egymás ellen. Stephane, aki tanácsadóként segítette a Turn10 stúdió pályatervezéssel foglalkozó fejlesztőinek munkáját, a sajtó képviselői előtt tett egy pár kört a játékbeli Le Mans Le Sarthe pályán, majd folytatta a szombati versenyre való felkészülést kollégáival a Peugeot 908-as istállónál.

A Turn 10 Studios felfedett egy rövid listát azokról a versenyautókról, amelyek már biztosan benne lesznek a játékban. Ezek között van a Peugeot Sport 908, az Audi FSI Champion Racing R8, az Audi R10 és a Ferrari MOMO Doran Racing F333 SP, de régebbi klasszikus versenygépek is helyet kapnak, mint például a Bentley Speed 8, a BMW Motorsport V12 LMR és a Toyota Motorsports GT-ONE TS020. A teljes autólista természetesen még nem ismert.

A következő hétvégén az Egyesült Államokban az Xbox 360 és az Audi North America meghívja a motorsport rajongókat és a sajtó képviselőit az Audi Forum New York City-be, hogy egy többfajta érdekes programot kínáló rendezvény keretein belül megünnepeljék a le mans-i versenypálya történetének 77-ik évfordulóját.

Itt megrendezésre kerül egy AXF-24 Audi-Forza Challenge elnevezésű verseny is, amelyen Észak-Amerika 9 legjobb Forza versenyzője (az Xbox LIVE statisztikák alapján) fogja összemérni tudását és állóképességét, szimulálva a 24 órás megbízhatósági versenyt, igazi box utca kiállásokkal – úgy, mint az igazi versenyeken. Az esemény egyidejűleg fut az aktuális francia versennyel, ahol a játékosok fel vannak osztva három, háromfős csapatra szintén úgy, mint a Le Mans-ban rajthoz álló valódi csapatok.

A győztesek (és vendégeik) meghívást kapnak a 2010-es 24 órás le mans-i  versenyre az Audi vendégeként. A média képviselőinek és a többi érdeklődőnek lehetősége lesz a „Forza Motorsport 3” autósülésekben kipróbálni a játékot, megtekinthetnek egy "pit stop" bemutatót valódi Audi R8 és R10 autókkal, valamint megtekinthetik a verseny élő közvetítését.

A teljes Forza Motorsport 3 Le Mans galériáért kattints ide!

Forza Motorsport 3 hivatalos magyar weboldal

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# The Master Dátum:2010-01-30 Idő: 12:05

Jó hoj van psp-ben is.Asszem 300 valamennyi kocsi van bent

# Freser Dátum:2009-09-02 Idő: 20:10

Én már nagyon várom !Sok autó , Sok pálya .... ez csak jó lehet.

# Chickenfoot Dátum:2009-06-17 Idő: 21:09

Legszebb? Hagyad má' lehet, hogy a legjobb de biztos, hogy nem szebb az audinál.....:D

# szasza Dátum:2009-06-16 Idő: 19:19

Ez igazán remek lenne.

# Tommy_Angelo Dátum:2009-06-14 Idő: 15:15

A legjobb, legszebb autó, és csapat nyert! Gratulálok Peugeot! :)

# Tommy_Angelo Dátum:2009-06-13 Idő: 15:14

Még a készítők sem tudják szerintem! :P Egyébként meg irány nézni a versenyt. :)

# ejzi Dátum:2009-06-12 Idő: 23:13

inkabb arrol lenne szo hogy mikor lesz jatszhato demo live-on :(