Bár most majd mindenki azzal van elfoglalva, hogy milyen játékokkal bombáznak minket a kiadók az elkövetkezendő hónapokban, én pár napja mégis inkább behúztam a féket és visszatértem a gyökerekhez. Mint később kiderült - legalábbis szerintem, jól tettem.
Következzék alant – nem feltétlenül konvencionális – E3 összefoglalóm.
Vissza a gyökerekhez… Nemcsak azért, mert nem akarok kvázi virtuális gördeszkára pattanni és egy alig tizenéves kisfiú világa sem bolygatja fel – szerencsére(?) – a fantáziám. Sőt fejlövést is inkább kontrollerrel adok, mint valami képzeletbeli pisztollyal a kézben középnyugat-texasi kiejtéssel hangosan heccsát-ot ordibálva.
Vissza a gyökerekhez egyszerűen azért, mert én játszani szeretek, azt meg az E3-on látottakkal ma egyelőre maximum a fejlesztők tudnak. Szerencsére, míg a jövő az „elwiiesedésre” ítéltetett box-ra is a húszforintos flash játékok áradatát prognosztizálja a szent cél érdekében, hogy a konzol elnyerje a Nintendo ugrabugrálásra fogékony közönségének egy részét (is), addig a múlt/közelmúlt rejteget - még számomra sem felfedezett - gyémántokat. Márpedig jobb, ha megbecsüljük, ami már ma a polcon van és az igazi gamer-re vár, ugyanis – ha más nem, legalább az világossá vált az idei show-ból, hogy – a mai gazdasági helyzetben a Microsoftnál nem feltétlenül fogják erőltetni az újabb next-gen eljövetelét. Az újdonsült konzolóriás - ugyan Project Natal köpönyegbe rejtett üzenetben, de - hétfő este kifejtette, üzleti stratégiájának szerves része az aktuális platform életben tartása még egy jó ideig, akarva-akaratlan szívességet téve nekünk és a pénztárcánknak.
Tehát még egyszer, játszani szeretnék, nem pedig a barátlistámon szereplő - jórészt virtuáls - cimboráim mallorca-i hőbölgéséről fotóösszefoglalókat lesegeteni belinkelt Facebook lapjaikról. Még kevésbé hoz lázba, ha az integrált twitter-en keresztül böngészgethetem, hogy mit csinálnak ezek az ismerősnek még nagy jóindulattal sem nevezhető játszótársak akkor, amikor éppen nem együtt vagyunk partiban vagy nyírjuk az ellent a Too Humanban. Nem tudom, mikor fogom bekapcsolni a dobozt azért, hogy megtudjam, XY éppen elment csúnyán betintázni vagy AB-hez ma végre ellátogat a barátnője, hogy megbeszéljék hullámos érzelmi életük legújabb problémáit.
De, mégiscsak tudom, soha… Azért reménykedem, hogy a haldokló amerikai társadalomban mindez tökéletesen ellentétes fogadtatásra talál majd (az esély frankón megvan rá), az eladások a mennyekig szöknek és akkor talán jóval több jut arra is, hogy pár éven belül 10 perc múlva is érdekes legyen az aktuális E3 bemutató és fussa valami eredetire is a már bejáratott franchise-ok neve mellé ragasztott növekvő számok mellett. A Crackdown kettese az én kicsi szívemet is megmelengette ugyan és az Alan Wake úgy tűnik egyszer mégiscsak jó eséllyel beveszi majd a kanyart, de nekem ez valahogy akkor is túl kevés volt és kábé annyira eredeti mint Warezbéla Halo 3 DVD-jén az alkoholos filces Másztörcsíf felirat. Így aztán...
...vissza a gyökerekhez… Hirtelen felindulásból, a kezdődő nyári uborkaszezont saját bőrömön érezve úgy döntöttem, újra előveszem egyik régi szerelmemet, az Oblivion-t. Az egyik online áruházban csaptam le a Game of the Year kiadásra fillérekért, hogy a 99 és fél órás kalandozásom után a Shivering Isles kiegészítőt is kipróbáljam. Ugyan a grafika pár év távlatából már nem mindenek feletti, a világ mégis ismét pillanatok alatt beszippant és nem enged többé. A mai játékok jó részét megszégyenítő 12-15 órás küldetéskavalkád után érkezhetsz el a misztikus szigetcsoport és őrült uralkodója sztorijának csavaros befejezéséhez és ha ez kész, akkor jöhet a Knights of the Nine kiegészítés, ami szintén a lemezen található. Földi paradicsom.
Aki tehát nem akar hónapokat várni, míg a tegnapelőtt látottak zöld dobozba kerülnek vagy éppen hiányolta a bejelentésekből a kreativitást, annak melegen ajánlom a már megjelent gyöngyszemek eme klasszikusát. A Crackdown 2-ig ugyan nem fog kitartani, de a nyár egy részét simán át lehet vele vészelni.
