XBOX uralom a Battlefield-ben

A nemrég XBLA-n megjelent Battlefield: 1943 egy szerfelett kreatív "versenyre" hívta a két igazi next-gen platformot. 43 millió kill eléréséhez kötötte ugyanis a játék "Coral Sea Challenge" pályájának megnyitását valamint egy újabb játékmód, az "Air Superiority" elérését.

Vicces apróság, ami ennek ellenére tényként vonul be ezután minden összehasonlításba, ami a PS3 és az XBOX360 online szolgáltatásait teszi egymás mellé. Nincsenek egy súlycsoportban, ezt a lenti adalék is alátámasztja...

Július 14-én, alig egy héttel a játék megjelenése után az angliai James (gamertag: jkasapi) bevállalta a 43 milliomodik kill-t, megnyitva ezzel az új pályát és játékmódot minden XBOX-os játékosnak. James lövése pillanatában a PS3-asok már "csupán" csak 21 millió killre voltak a kitűzött céltól. Igaz, egyetlen nap előnnyel kezdtünk, de összességében így is jó három nappal hamarabb értük el ugyanazt a célt. Míg jkasapi a Battlefield 1943 logójával ellátott napszemüveget, pólót és sportcipőt kapott ajándékba a játékot kiadó Electronic Arts-tól, addig mi, XBOX-osok elégedetten dőlhettünk hátra és konstatálhattuk, újabb pofont kapott a konkurrencia.

Lehet filozofálni, hogy vajh ennyivel tehetségesebbek volnának az XBOX játékosok... Netán ennyivel nagyobb/ jobb volna platformunk online szolgáltatásának népszerűsége/ elterjedtsége/ színvonala?

Hehe.

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# Mike Dátum:2009-08-08 Idő: 20:27

Nos ez az amiről beszéltem,Szégyen és gyalázat én ilyet gyártanék már lecsuktak volna szélhámosságért! www.n4g.com/.../News-374082.asp A tények magukért bedszélnek!!!

# Hun Bogyi007 Dátum:2009-07-29 Idő: 22:51

Úgy látom mégsem volt olyan normális hozzászólás, mert eltűnt.

Vagy most a hosszúsága volt a gond? Vagy baj hogy mindkét oldallal jóban vagyok? Vagy mi volt a gond amiért törölve lett a hozzászólásom?

# Mike Dátum:2009-07-29 Idő: 18:39

Obiwan Hun: Két eltérő dolgoról beszélsz: A sikerét lehet hogy a db szám határozza meg de hogy jó e vagy fostalicska a termék azt nem(Persze a windows is azért olyan elterjedt mert annyira jó hibátan és felhasználó barát, a Machintos meg azért olyan ritka mert olyan gagyi, mindig lefagy:)))))))))(lehet kevés van belőle viszonylag(nem 3ft), de nem találsz olyan valamirevaló zene-hangstúdiót,fotolabort, ahol nem Machintos lenne hanem winfos.Miért?????

# Feti Dátum:2009-07-27 Idő: 11:15

@ Hun Bogyi007

"nagyon sok Xboxos is jár oda és mind jól megvannak a Ps tulajokkal"

Én megjegyeztem ott hogy a Go nem a legjobb és bannoltak. :D Mindezt úgy hogy PSP és PS2 befigyel itthon... xD

# XboxSUXX Dátum:2009-07-27 Idő: 11:07

Hun Bogyi

Vegre egy normalis hozzaszolo, legalabb te tudsz normalis hangsulyban beszelni csunya szo nelkul.

# Obiwan HUN Dátum:2009-07-26 Idő: 23:09

Az előítéletekről majd holnap mesélek egy durva történetet, ami velem és az xboxommal eset meg! De mára kifáradtam!

Jócakát! :D

# Obiwan HUN Dátum:2009-07-26 Idő: 23:05

Bár nem az én világom, de akkor már a Nintendo Wii-ről ne is beszéljünk az eladott 50 milliójával és milyen grafikai teljesítményével. Épphogy veri a PS2öt és valahol az XBOX Classic szintjén van 2009-ben!!!

# Obiwan HUN Dátum:2009-07-26 Idő: 22:59

Arról az apró tényről már nem is beszélve, hogy egy konzol generáció sikerét akkor is az értékesített darabszám határozza meg, és nem más! Több gép több játékos, ennyi!

# Obiwan HUN Dátum:2009-07-24 Idő: 11:12

Nem volt az 10 kör előny! És rohadtul nem cinkes sőt, ha valaki még a box utcából is tud nyerni, lásd: forma 1.

Egyébként meg mi a fa***** keresel itt ha ekkora sonysta vagy? Elírtad a webcímet? Nem tűnt fel, hogy itt csak xboxal kapcsolatos témák vannak? Esteleg az oldal üzemeltetője? Segítek MS hungary.

# Mike Dátum:2009-07-23 Idő: 21:55

Oliverio:Csak az a cinkes hányszor kellett beállnia a "box" utcába mire célba ér.(És 10 kör elönnyel nem nehéz hamarabb célba érni)

# Obiwan HUN Dátum:2009-07-23 Idő: 10:51

Hát kb.

# oliverio Dátum:2009-07-23 Idő: 09:42

Mike, ket auto, amelyik ugyanazon a palyan versenyez es mikor az egyik celba er, a masik eppenhogy elhagyta a palya felet. Tokmindegy milyen autohoz hasonlitgatsz... a lenyeg, hogy ki locsolja a pezsgot a masik fejere, hehe.

# Obiwan HUN Dátum:2009-07-23 Idő: 00:17

Ne hasonlítsuk már a PS-t holmi bmwhez a PS remek japán munka, a bmwt meg ne firtassuk... ha mindenképp AUTÓKHOZ akarod hasonlítani akkor Lexus, esetleg Subaru, Nissan!

# Tommy_Angelo Dátum:2009-07-22 Idő: 19:50

Mike: Új Astrából nincs is olyan sok... :P

# Mike Dátum:2009-07-22 Idő: 19:42

Nos igen Opel Astrából is azért van sokkal több mert össze sem lehet hasonlitani a komfort, kinézet, lóerő ,műszaki paraméterek.... tekintetében egy 6os BMW-vel.

(Az egy év előnyt nem is emlitem)

# Obiwan HUN Dátum:2009-07-22 Idő: 11:47

Ez tény és kész! A PS tulajok SOKKAL kevesebbet játszanak online. A multi egyszerűen nem tartozik az játék kultúrájukhoz, hogy mért azt pontosan nem tudnám meghatározni, de sok PS tulaj ismerősöm van és egyszerűen nem érdeklik őket a multi mókák. Pedig lehetőségük lenne rá, (van PS3 + Net) ráadásul teljesen ingyen és mégsem.

Plusz az sem utolsó tény, hogy az Xboxnak már akkor volt liveja amikor a PS2-nek még vinyója sem!

# oliverio Dátum:2009-07-21 Idő: 20:08

de kar, hogy nem lattam, mit moderaltal ki... :) ez egy ilyen cikk, velemenyezni lehet, sot..., de csak kulturaltan, ez fontos.

Ja, es tessek eszrevenni, hogy nem veresen komolyan kell venni a sorokat.

# oliverio Dátum:2009-07-21 Idő: 20:04

de kar, hogy nem lattam, mit moderaltal ki... :) ez egy ilyen cikk, velemenyezni lehet, sot..., de csak kulturaltan, ez fontos.

# markidlive Dátum:2009-07-21 Idő: 19:53

bocsánatot szeretnék kérni mindenkitől akit megbántottam és a szerekesztőktöl is csak ép másra voltam dühös és véletlenül itt vezettem le a dühöm,és ne igy itéljetek meg!:( elnézést!

# Alex Menrich Dátum:2009-07-21 Idő: 19:30

off: srácok, egy kicsit instabil volt a szolgáltatás, elvileg minden stabilizálódott.

# markidlive Dátum:2009-07-21 Idő: 19:28

mi ez a veszekedés? a xbox LIVE-t nem letehet hasonlitani a ps home-hez.elöször is a LIVE-sokkal kiforrottab,és a ps home-ért azért nem kell fizetni mert egy szar! nincs benne semmi,és a live pedig megéri az árát.

# savoo Dátum:2009-07-21 Idő: 19:23

Join: 9000 forint körül lehet kapni éves előfizetést.. :P