Helyzetjelentés

Nem is tudom, hol kezdjem (a legelején-.-). Szóval itt volt a hétvége, amit a Mortal Kombat vs DC-nek szenteltem, majd kaptam live-ot, így egy napja virtuálisan kiélem piromániás énemet a Team Fortress 2-ben, ma pedig beszereztem ismét az egyik kedvenc játékomat, a DOA4-et, úgyhogy esténként, aki ráér elpüfölhet: MEdina 91 (csak nehogy meglepetés érjen bárkit is, hátha ez is olyan, mint a biciklizés:O )

Idáig a probléma az volt, hogy nem tudtam miről írni. Most már csak az a gond, hogy nem tudom hogy megfogalmazni a dolgokat (a hétre már 6 témám van:D) ,de az igyekezet megvan:P Ezért is írom le most így sűrítve, hogy mi is a helyzet itt játékügyileg.

Első pont a Mortal Kombat vs. DCU



Őszintén nem sokat tudtam idáig a Mortal Kombatról ( =semmit xd), a DC-hez már valamivel több közöm van, de ha már képregény , akkor Marvel, Hellboy vagy Darkness (sokoldalú vagyok). Egyedül Catwoman az, aki favorit , az Arkham Asylum után pedig Batman (inkább Joker) is valamennyire belopta magát a szívembe, de Superman és barátai sosem lesznek a kedvenceim.

A rövid bevezető után pár szó a játékról (mert az élményeket és egyéb finomságokat külön bejegyzésben valami teszt formájában igyekszem megírni) . Elsőre az egész nagyon ellenszenves volt, a harcrendszer még fél nap játék után sem állt kézre, de arra azért rájöttem, hogy a gép ellen elég az ütés és rúgás. A story tetszett (nemcsoda, az egyik DC író találta ki) hosszúnak azért nem mondanám,de végülis nem egy jrpg. A grafika hagy kivetnivalót maga után, de plusz pont, hogy a ruhák szakadnak és a hősökön is meglátszik, hogy ki mennyit kapott. Összesen 2 megnyitható karakter van benne, story után egyből elérhetőek (meglepő) . A játék hosszát igazán az arcade mód és a kombo challenge nyújta el (utóbbi igazán hosszúra) és ezzel be is fejezném, a többit majd a "játékteszben".

Team Fortress 2

Itt sem szeretnék hosszú beszámolót, de azt mindenképp kiemelném, hogy ez az a játék, ami miatt az Orange box-ot megvettem (igaz, először unszolásra, de nem bántam meg.) 9 karakter, 9 egyéniség, 9 féle harcmodor. Nem lehet megunni. Az ötlet maga iszonyat jó, és a megvalósítás mindent visz. Én teljesen beleszerettem a figurákba, az egész stílusa passzol hozzám (bár a játék még nem megy valami jól:D). Egyik kedvencem a kis tüzes Pyro, de a hiperaktív Scoutot is imádom. Csak ajánlani tudom, aki szeretne játszani írjon rám.

Sajnálom, ha picit elkapkodtam a dolgokat, de most elkapott a játszhatnék, be is fejezem a mondanivalóm, megyek vissza DOA-zni:D


Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# nasty Dátum:2009-02-26 Idő: 20:42

Doni parancsolj: www.xbox.tf2.hu/.../jatekosok.html

# Doni Dátum:2009-02-26 Idő: 16:17

Valóban az volt a baj ,hogy rankedbe kerestem,sima player matchet azonnal talált, amugy nagyon jó játék nekem még csak most volt alkalmam kipróbálni:)

Szívesen játszanék magyar emberekkel is:D

# nasty Dátum:2009-02-25 Idő: 19:56

Inkább az updatet nyomatnák már ki nekünk is. Alig várjuk.

# Tommy_Angelo Dátum:2009-02-25 Idő: 19:41

Team Fortress 2-t kiadhatnák külön XBLA címként is mint a Portal-t... Én szívesen megvenném!

# Simax Dátum:2009-02-25 Idő: 19:05

Annak nagyon kevés az esélye, majd, majd amikor megjelenik a Halo 4 vagy akárhogy is hívják :D Inkább te is gyere Halo 3-azni a csajok mindíg ráéreznek ;)

# Edina Dátum:2009-02-25 Idő: 18:19

itt az ideje váltani:P

# Simax Dátum:2009-02-25 Idő: 17:30

Na ez a mai játék kész volt így kikapni :D Nem nagyon tolom mással mint a Halo 3-al, meg is látszik :D

# Edina Dátum:2009-02-25 Idő: 16:31

Szerintem az volt a baj, hogy rankedbe nézted, mint én is először, ott meg szinte sosincs. A másikban viszont kapásból vagy 10 lehetőséget kiad

# nasty Dátum:2009-02-25 Idő: 16:04

Azt nemtudom, hogy csináltad mert mindig lehet találni :D

# Doni Dátum:2009-02-25 Idő: 15:57

A Team Fortress 2 -vel még játszanak?:O

Én amikor legutoljára néztem(december) akkor alig akart találni szervert amin vannak játékosok.

# csavar Dátum:2009-02-25 Idő: 14:28

Én hamar túladtam az MK-n. nagy csalódás volt :( mondjuk Catwoman-t szerettem :)

# dreampage Dátum:2009-02-25 Idő: 12:15

Nem tudnám rávenni magam, hogy ezzel az új Mortallal játsszam. Akkor inkább már az Arcade-es UMK 3, az az igazi (szerencsére még a régiózáras idők előtt megvettem).

# Simax Dátum:2009-02-25 Idő: 09:38

Majd próbáld ki a Halo 3-at is. Van sok magyar, csak elsőre kicsit fura lesz de bele lehet szokni :D