Halo Wars parti az én szemszögemből.

Először is megragadnám az alkalmat az első itteni bejegyzésemnél, hogy üdvözöljek mindenkit az oldalon, remélem jól fogtok szórakozni.

Tegnap került megrendezésre a Halo franchise legújabb tagjának a zártkörű (pizza & play) bemutatója, tehát a Halo Wars-nak ahol mint ViG tag én is jelen voltam az egyik jó barátommal együtt.

 

Pontos érkezés után a két csinos hostess lány kísért minket a helyszínre, ahol dreampage azzal várt, hogy gyere van egy "kis" meglepi. Kíváncsiságom az egekbe szökött és az első 360-hoz odalépve és a TV-re pillantva már értettem miről van szó...a játék magyar feliratokkal kommunikált velünk! Szerintem ez egy örvendetes dolog, és reméljük ezt a jó szokását megtartják a készítők.

 

 

Ezek után nem is tudtunk elszakadni egy ideig a gépektől, mert a játék gond nélkül magába szippantott minket. Közben szép lassan mindenki megérkezett, bár Edina és párja csak kisebb késéssel, és a VIP ViG Cseh László edzőtábor miatt nem tudott eljönni. Idővel a hivatalos bemutató következett, ahol nagyon sok érdekes dolgot hallhattunk a Halo-val kapcsolatban. Bemutató végére pont megérkeztek a pizzák is, így senkinek nem kellett éhgyomorral folytatni a játékot. BSC jóvoltából bőven megjelenés előtti Guitar Hero: Metallica is ki volt állítva amit szintén kipróbálhattunk és szerencsére a Metallica, Guitar Hero rajongóknak nem kell majd csalódni a GH legújabb részében sem. Jóllakottan, jókedvűen egy rögtönzött Halo Wars system link kapcsolatú multi mókát is kipróbáltunk 2 vs 2-ben, ahol Dani barátom és én nagyon kedvelt aoe2c-s múltunkból fakadóan szoros küzdelemben győzelmet arattunk dreampage és Feco HUN felett. Nagyon élveztük a dolgot, és remélem ennek a partinak lesz folytatása majd a Live-on. :)

 

 

Győzelmi mámorban, és élményekkel/információkkal gazdagan szép lassan elindultunk hazafelé, és azt hiszem családias, jókedvű, közvetlen partiként emlékszünk majd vissza erre a péntek délutánra/estére. (Olyan volt, mintha mindenkivel nagyon régóta ismernénk személyesen is egymást.)

 

 

Köszönöm a lehetőséget, üdv: Tommy_Angelo (GabeN306HUN)

 

u.i.: Semmivel nem lesz gyengébb a 360 tulajok számára a 2009-es év mint a 2008 vagy 2007-es volt. ;)

 

UPDATE: Hivatalos Halo Wars megjelenés: 2009 február 27.

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# konzolcowboy Dátum:2009-02-09 Idő: 14:08

Szerintem nagyon jó buli volt.

# Andrew Ashford Dátum:2009-02-09 Idő: 13:54

Jó volt nagyon, mondjuk a képek lehetnének nagyobbak! :)