Halo Wars játékteszt

A Halo azon kevés játékok közé tartozik, melynek univerzuma annyira kifinomult, annyira kidolgozott, hogy bárki egy pillanat alatt azonosulni tud vele, és ezzel gyakorlatilag rögtön csapdába is esik.

Lehetséges, hogy a világon én vagyok egyedül, akinek nem sikerült, de ez a teljes igazság. Az okát pontosan nem tudom, de a 2007-ben megjelent harmadik rész nem tudott meggyőzni sem a játékmenetét, sem a grafikai megoldásokat tekintve. Lehetséges, hogy a sorozatot akkor lehet igazán szeretni, ha pontosan ismerjük az előzményeket és anno az első két rész sem kerülte el játékos karrierünket.

Nem szeretek túl hosszú cikkeket írni, rövid és annál hatékonyabb információtartalommal megtöltött írások a kedvenceim, első ilyen a Resident Evil 5-tel kapcsolatos lett volna, egészen pontosan néhány exkluzív információ és egy bejelentés, de mivel ezeknek a megerősítésére lehet, hogy az idők végezetéig kell várnom, stílusosan egy teljesen őszinte Halo Wars játékteszttel startolok itt az xbox.hu blogjában a játék megjelenése előtt 7 nappal.

Túl vagyok az első végigjátszáson és megnyertem a játékot, lehetséges, hogy az országban az első vagyok aki kipörgette. (igaz offline és egy másik profilomban). Ahogy már a bevezetőmből is kiderült, a Halo tényleg nem tartozott az általam kedvelt sorozatok közé, most azonban megtört a jég és a Halo Wars meghozta nálam is az áttörést, gyakorlatilag bevághatnám ide most az előszó kezdő mondatát.

Ha már mindenki kigyönyörködte magát Dreampage Halo Wars Limited Edition bemutatóján, lassan belevágnék spoilerektől mentes ismertetőmbe, ami egyaránt szól a sorozat kedvelőinek és azoknak is, akik eddig messze elkerülték a játékot.

A játék története 20 évvel a Halo eseményei előtt játszódnak. Ennek köszönhetőn betekintést kapunk azokba az eseményekbe is, amelyek derék Spartanunk akcióba lendülését megelőzték.
A történet központjában a Harvest nevű bolygó áll, amit kemény ütközetek során az embereknek végül sikerül visszafoglalniuk, azonban hamar kiderül, hogy a bolygó miért volt olyan fontos a Covenant erőknek. A felszín alatt egy ősi titok fekszik eltemetve, amit a két szembenálló fél így már ugyanolyan elszántan akar megszerezni.

Nagyjából itt kapcsolódunk be a történetbe, amikor is a bolygó felszínén lévő egyik támadás alatt álló bázist kell visszafoglalnunk. A történet a továbbiakban rendkívül fordulatos és érdekes lesz, ahogy kibontakozik, de ezt az élményt már nem fogom írásban megosztani, mindenkinek látnia kell.

Kezdjük a játék átvezető videóival. Ezekből ugyanis nem csak elvétve találkozunk a játékban, hanem minden pálya teljesítése után. A videókra nem lehet panasz. Gyönyörűek és leírhatatlanul hangulatosak. Már az intro első másodpercének megtekintése után magával ragad a Halo világ hangulata, amit csak fokoz, hogy az átvezető filmekben a fegyverek és egyes járművek hangjai teljes mértékben megegyeznek a Halo 3-ban tapasztaltakkal. Az átvezető videókban megismert szereplőknek is saját karakterük, személyiségük van, ami még érdekesebbé és sokszínűbbé teszi a történetet.

A rövid és látványos bevezető után máris a játékba csöppenünk, ahol azonnal megbizonyosodhatunk róla, hogy in-game téren is rendkívül kidolgozott játékkal van dolgunk. Az épületek és az egységek mind-mind részletesen felépítettek a hatalmas bázisoktól, az utolsó kis katonákig. Az egységek számtalan apró mozgásra képesek, bázisunkon daruk rakodják a beérkezett nyersanyagot, gépfegyverrel ellátott Warthog-jaink fegyverei pedig állandóan célt keresnek, gyalogos katonáink jól láthatóan ünnepelnek, ha sikerül egy ellenséges egységet likvidálniuk.

A játék fizikája lélegzetelállító! A Warthog-ok hatalmasakat tudnak ugratni, a landoló űrhajók talpai megroggyannak, ahogy megtartják a hatalmas terhet, és még sorolhatnám. A játék ennek köszönhetőn nagyon életszerű. Pár perc után úgy érzi a játékos, hogy ugyanazon a csatatéren küzd, mint a Halo 3-ban, csak ezúttal más perspektívából.

Számomra az egyetlen negatívum, hogy kevésbé lehet ráközelíteni a terepen harcoló egységeinkre, illetve eltávolítani azt, ami a stratégiai játékokban a jobb átláthatóság miatt azért rendkívül fontos. Összeségében ez nem nevezhető többnek apró kényelmetlenségnél, nálam tapasztaltabb RTS harcosoknak lehet nem is lesz annyira zavaró.

Az irányításnál érhető leginkább tetten a fejlesztők azon szándéka, hogy a régi rajongókat csábítsák egy újfajta Halo elé. A játék kezelése nagyon egyszerű és letisztult. Mindennek megvan a maga helye, az egységek valamennyi tulajdonsága és képessége kihasználható lényegében az X és az Y gomb, valamint az analóg kar segítségével. A gyártást egyszerűen az épületekre kattintva végezhetjük el, valamint a fejlesztések is általában az adott típus gyárában vannak feltűntetve.

Kétségtelen, hogy a letisztult irányítás miatt a játék mindenki számára játszható, és könnyen átlátható. Azonban így kénytelen mellőzni néhány kényelmi funkciót, ami egy C&C-t kissé bonyolultabbá tesz, azonban kitanulásuk után nagyon hasznosak. Ilyen feláldozásra került komfort például az, hogy nem tudunk bárhol bármikor egységeket kiképezni. Ehhez mindig fel kell keresnünk bázisunkat, kiválasztani annak megfelelő részegységét, majd megadni miből és mennyit szeretnénk elkészíttetni. Ugyan van egy gyorsgomb, ami egyből főhadiszállásunkra dob minket,  azonban ez sem oldja meg a problémát, így is kénytelenek vagyunk magukra hagyni ütközetben lévő egységeinket, ha gyorsan gyártani vagy fejleszteni szeretnénk valamit – sok esetben ez kellemetlenségekhez vezetett a végigjátszásom alatt.

Az irányításról tehát összességében elmondható, hogy nagyon egyszerű, kényelmes és átlátható, szinte percek alatt megtanulható, ha eddig még nem játszottál RTS játékokkal és szeretnél a stílussal megismerkedni célszerű ezzel a játékkal kezdened.
 

A Halo Wars játékmenete roppant változatos. A játékban helyet kapott néhány újítás, aminek köszönhetőn a game kimondottan újszerűnek tűnik. Minden RTS alapja a bázisépítés. A legtöbb stratégiai játékban van egy főépületünk, amit szépen körbe tudunk bástyázni más létesítményekkel a gyártáshoz, fejlesztéshez, védelemhez. A Halo Wars-ban sincs ez másként, azzal az apró különbséggel, hogy a bázis itt egy méretes épület, amihez kezdetben 5 kisebb platform tartozik. További épületeket ezekre a platformokra tudunk építeni, azaz alap esetben az 5 helyre 5 különböző létesítményt.
Így ha már megvan az 5 épület, de mi mindenképpen szeretnénk egy hatodikat is létrehozni, mondjuk egy leszállópályát, az utánpótlás gyorsabb növekedése érdekében két dolgot tehetünk. Bővítjük a bázist, ami után már 7 hely felett rendelkezhetünk, valamint kapunk 4 mini platformot, melyekre főhadiszállásunkat védelmező gépágyukat telepíthetünk

Amikor azonban már ennyi hely is kevésnek bizonyul, kénytelenek leszünk másik bázist létrehozni. Ez azonban kicsit bonyolultabb, mint más RTS-eknél, ahol elég erre megfelelően egy nagy helyet találni. A Halo Wars-ban a térkép adott pontjain hozhatunk létre újabb központot magunk számára, amit általában először el kell foglalnunk. A camping során ugyanis ezek az ellenség kezében vannak, a multiban pedig ellenfeleink főhadiszállásait kivéve szürke, semleges erők védelmezik az adott pontokat.

Újdonság még a nyersanyag gyűjtése. Az RTS-ekben a nyersanyag általában különböző mezőkön található a térkép különböző pontjain, melyeket begyűjtőkkel tudunk leszüretelni, majd a bázison található finomítókba szállítani. Ez azonban nem ritkán veszélyeket rejt magában, hiszen ellenfeleink előszeretettel csapnak le védtelen szállítóinkra.
A Halo Wars-ban nem lesz ilyen problémánk. Itt ugyanis elég felépítenünk egy raktárt, melynek a tetején egy leszállópályára időnként érkező teherhajó az építéshez és a fejlesztéshez szükséges utánpótlást hozza. A raktár továbbfejleszthető, ami után már két leszállópályára érkezik az ellátmány, jóval gyorsabban, mint a sima változat esetén.
Bevételre még úgy tehetünk szert, ha felkutatjuk és begyűjtjük a térképen elszórtan fellelhető dobozokat. Speciális járműre azonban ehhez sincs szükségünk, elég, ha bármilyen egységgel a doboz közelébe megyünk, és megvárjuk, amíg katonánk kinyeri nekünk az ellátmányt.

Pozitív, hogy minden egységünknek van alternatív támadása, amit az Y gomb lenyomásával aktiválhatunk. Speciálissá teszi ezt a képességet, hogy fejleszthető. Gyalogos katonáink kezdetben gránáttal dobálják ellenségeinket, később a fejlesztés során a következő fázisban pedig már rakétavetővel.

A játékban megtalálhatók speciális támogatások is, például amikor műholdas támadást  kérünk a térkép adott pontjára a bolygó körül keringő csatahajók egyikéről, vagy szőnyegbombázással ritkítjuk meg ellenfelünk vonalait. Ezeknek a támogatásoknak általában tetemes időre (és pénzre) van szükségük, hogy feltöltődjenek.

Kiemelném, ahogyan a játék története átszövi az egyes pályákat. Az embereknek és a Covenant erőknek is van 3-3 hőse, akik mondjuk a főhőseink. Elpusztíthatatlanok, illetve erősebbek, mint a standard katonák és különleges képességük is jóval hatékonyabb, mint gyárakban készülő egységeinké. Hőseink folyamatosan tartják a kapcsolatot a bázissal és más társaikkal, így mindig egy-egy jelentősebb csatatéri esemény után kommentálják azt, vagy épp új parancsot kérnek a kialakult helyzet támogatására.

Mindent összevetve a Halo Wars fantasztikus játék lett. Részleteiben vizsgálva találunk ugyan kisebb hibákat, azonban ezek szinte észrevehetetlenek, miután beszippantott magába a játék lenyűgöző világa és egyedi hangulata. Minden játékosnak bátran merem ajánlani, olyanoknak is, akik eddig sem az RTS-t, sem a Halo sorozatot nem kedvelték, ezt saját bőrömön tapasztaltam meg, tegyél egy próbált Te is!

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# kopi91 Dátum:2009-02-24 Idő: 20:09

várom -hopp lemaradt-

# kopi91 Dátum:2009-02-24 Idő: 20:09

akkor márom nagyon!

# Alex Menrich Dátum:2009-02-24 Idő: 19:40

Én kb. két nap alatt végigjátszottam, néhány pályát ismételtem, kb. 12-15 óra durván...

# kopi91 Dátum:2009-02-24 Idő: 19:23

igaz én csak a demóval toltam és úgy ment vele az idő ugy bele merültem este 8 kor jött le és este 11 kor vettem észre hogy hoppá alvás:P

a játék időről tud valaki valamit mondani?

# Andrew Ashford Dátum:2009-02-24 Idő: 10:19

Hát én a halo játékokat rühelem, de ez, ez maga az Isten :) Annyira jó a játék, imádom a stratégiát de ez nagyon ott van. Az egész játékban a legszebbek a videók amit valaha láttam.

A teszt kiváló! Aki eddig nem szerette a halot ideje kiprobálnia stratégiában! Ez tuti befog jönni neki!

# The Last Coyote Dátum:2009-02-23 Idő: 07:23

Alig várom, hogy ki probálhassam. Nagyon szeretném ezt a játékot. Amúgy kiváló a teszt cikk Alex.

# Don Sügi Dátum:2009-02-22 Idő: 15:48

Remek teszt! Nekem bejött az össze Halo rész, engem már az első rész is nagyon megfogott, és abban is biztos vagyok, hogy a Halo Wars is a kedvenceim közé fog tartozni, mert a stratégiai játékokat is szeretem, és már elég rég játszottam ilyennel, és most nagyon jó lesz újra RTS-el játszani, a Halo hangulatról már ne is beszéljünk. :)

# Alex Menrich Dátum:2009-02-22 Idő: 12:13

Pont forditva vagyok ezzel. A harmadik részét ugyan végigjátszottam kétszer is, de csak coopban, egyedül talán az első pályát. Nem tudom, nekem nem tetszett, de gyakorlatilag semmi sem. A grafikát /animációt gyengének tartottam, a pálya kihivásai sem voltak túl változatosak. A lényeg, hogy engem nem tudott tartosan odaszegezni a képernyőhöz.

A Halo Wars viszont igen, nagyon is. Még az lehet, hogy a sorozat többi részével is komolyabb megismerkedem :)

# William Birkin Dátum:2009-02-22 Idő: 11:31

Gratulálok a teszthez! Én nagyon szeretem a Halo harmadik részét, de ez a stratégiai forma engem is teljesen hidegen hagy. Valószínűleg ki is marad az életemből a game... Ez van... ;)

# HUNK2 Dátum:2009-02-22 Idő: 11:08

A HALO világa nem nagyon nyűgözött le sosem, de ízlések és pofonok.XD

A teszthez meg gratulálok ezerrel Alex, nagyon jó lett.

# FreeKatana Dátum:2009-02-22 Idő: 10:26

Nagyon jó lett a teszt valóban. Így kedvet kap az ember olyanhoz is amit egyébként nem annyira kedvel. A RE 5 tesztet én is várom már. :D

# Burzum Dátum:2009-02-22 Idő: 09:27

Remek teszt lett, gratulálok hozzá! Minden megtudható a játékról és tényleg érdekfeszítő az elejétől a végéig a cikk. Egyedül csak annyi a gond, hogy a Halo univerzum totálisan hidegen hagy+ a stratégiai játékok se a kedvenceim. De ez már csak az én bajom.:)

Remélem már javában tolod a Resident Evil 5-öt és a megjelenése előtt egy újabb nagyszerű tesztet publikálsz róla!;)

# Alex Menrich Dátum:2009-02-21 Idő: 16:44

Faith: a játékot már február 5-én megkaptuk :) Multiról Tommy Angelo nemrég publikált egy cikket.

# raz Dátum:2009-02-21 Idő: 16:28

Jó a teszt!!Nagyon ráhangol a játékra-ra!!!

Megyek is keresek vmi halo-t!!

# Faith Dátum:2009-02-21 Idő: 10:30

Nagyon jó teszt Alex, bár én szeretem a Halot, a teszt még jobban megerősített most. Mikor kaptad meg egyébként a játékot és mennyi idő volt a teljes végigjátszás? Multiról nem írtál.

# danika92 Dátum:2009-02-21 Idő: 09:17

Kiraly a teszt! :)

# Tommy_Angelo Dátum:2009-02-21 Idő: 00:27

Nagyon profi, és jó kis írás lett ez, gratulálok! Holnap én is jelentkezem egy kis multi élménybeszámolóval (teszttel). :) A játék meg kötelező. HALO!

# krisz08 Dátum:2009-02-20 Idő: 23:32

Remek teszt grat!!!! remélem rendszeresen irtok majd ilyesfajta teszteket.

# dreampage Dátum:2009-02-20 Idő: 23:01

Éreztem én, hogy nem kell tesztet írnom erről a játékról. :-) Ez egy igazán remek cikk lett, nagyon jók a grafikák hozzá!

# Ordel Dátum:2009-02-20 Idő: 23:00

Remekül sikerült a teszt, a körítés pedig telitalálat, gratulálok! :)