Halo 3 Mythic Map Pack videók

Nem véletlenül az Xbox LIVE egyik legsikeresebb játéka a Halo 3. Nemcsak a kampány módja brilliáns (amit akár négyes ko-opban is lehet nyomni), de a többjátékos módja is forradalminak számít lehetőségeit, játékmenetét és technológiáját tekintve. Az sem mellékes számomra, hogy ez az egyetlen olyan FPS, amit szeretek multiban játszani, még akkor is, ha eredményeim igencsak szerénynek mondhatóak - ez akár egy külön bejegyzés témája is lehetne, és talán lesz is. Az apropó viszont, ami miatt most erről írok, hogy a Halo 3 hamarosan új multiplayer pályákat kap. Ezekből töltöttem fel videókat.

A negyedik Halo 3 DLC egyben a harmadik komolyabb térképcsomag lesz. A Heroic és a Legendary után hamarosan érkezik a Mythic Map Pack, melyben három vadonat új pálya található. Mindegyik egy-egy Halo-faj építményét mutatja be. Az Assembly egy Covenant Scarab-gyárban, az Orbital nevű pedig egy emberi űrállomáson játszódik, míg a Sandbox egy Forerunner építményt testesít meg. Mindhárom térkép más és más játékmódokra a legalkalmasabb, de nem szabad elfelejteni, hogy a kiváló pályaszerkesztővel, a Forge-dzsal mindegyiket kedvünkre testre szabhatjuk.

Nem is szaporítanám tovább a szót, nézzétek meg a három pálya bemutató kisfilmjét - a YouTube-on akár HD-ben is.

Assembly (nézd meg HD-ben)

Orbital (nézd meg HD-ben)

Sandbox (nézd meg HD-ben)

A Halo 3 Mythic Map Pack ára egyébként 800 Microsoft Pont lesz, és ha minden a tervek szerint alakul, március 3-án kerül fel az Xbox LIVE Piactérre.

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# theSickness Dátum:2009-02-20 Idő: 19:49

Várjuk. Nem kicsit. Nagyon.

# Tommy_Angelo Dátum:2009-02-19 Idő: 21:03

Az utolsó Sandbox pálya nagyon izgi lesz Forge Mód-ban. :)

# Alwares Dátum:2009-02-19 Idő: 12:14

Eddig mindig úgy volt, hogy ha megjelent egy újabb map pack, akkor a korábbi ingyenes lett. Most is jó lenne ez, mert nem lenne kedvem mind kettőt megvenni.

# ChI4IBi Dátum:2009-02-19 Idő: 11:46

Jók lesznek nagyon a pályák, várjuk már ezerrel;)

# Simax Dátum:2009-02-19 Idő: 11:33

Arról nem szól a fáma hogy most is kapunk e hozzá Bungie Pro extrát pár hónapra vagy sem de gyanítom hogy igen, a Legendary csomag esetében is volt az első napon letöltőknek ilyen akció. Azért nem árt figyelni a Bunge.net oldalt hátha :)

# Simax Dátum:2009-02-19 Idő: 10:56

A Legendary pakk szerintem nem lesz ingyenes legalábbis amíg ez megjelenik tuti nem, nem is volt róla eddig szó egyszer sem sem a fórumon sem máshol. Azért a Bungie se bolond előbb utóbb ingyenessé fognak válni tuti. Én megvárnám a Mythicet addig nem venném már meg.

# zsozsa Dátum:2009-02-19 Idő: 10:52

Arról nincs infó, hogy a Mythic megjelenésekor ingyenessé válna a Legendary? Mint, ahogy ez a Heroic-al is történt..

# Csaby Dátum:2009-02-19 Idő: 10:47

Azt is tegyük még hozzá, hogy a nem Magyarországon vásárolt Halo Wars Limited Edition-ban benne lesz kaparós kódként 27-én :P