Arcade mustra - Part 1

Az elmúlt két nap itthon ücsörögtem, így jött az ötlet, hogy átvizsgálom egy kicsit az Arcade szekciót, mert idáig nem fordítottam rá sok figyelmet (nagy hiba volt). Így született meg ez a blog 7 kis minijátékról és a saját élményeimről. Katt tovább

 

 

Braid

Életem 2. arcade játéka, amit megvettem, és az elsővel ellentétben nem ért csalódás (small arms), de nem is kételkedtem, hiszen mindenhol csak dicsérték. Szóval tegnap én is belecsöppentem Tim, a főhösünk különös világába. Minden egyes hely gyönyörű és álomszerű a festményszerű tájtól és a kissé melankólikus zenétől. A játék legfőbb mozgatóeleme viszont az idő. Minden helyszín másként kezeli, és a különböző helyzeteket kell az előnyünkre fordítani. Valahol a visszafelé haladó idő segít, máshol egy gyűrű, ami lelassítja azt, a cél mindig ugyanaz. Összegyűjteni az egyes puzzle darabokat, hogy végül eljuthassunk a hercegnőhöz, akit egy szörny rabolt el. Ráadásul minden azért történt, mert Tim hibázott. De most mindent megtesz, hogy helyrehozza a dolgokat, a mi segítségünkkel. Így akit érdekel a fiú története, bátran ajánlom, mert nem hiába dicsőítik mindenhol.


 

 

Brain Challange

Egy egyszerű quiz játéknak hittem, de hamar rá kellett jönnöm, hogy itt valami másban lesz részem. A demo részben megtudhatjuk, milyen állapotban van az agyunk egy, melyik képességünk jó/rossz. Konkrétan logikai, matematikai, memória, vizuális és fókuszálási képességünkre megy rá. Én megtudtam, hogy egyedül az emlékező képességem jó, minden másban alul teljesítettem:D Jó volt hallani. DE! A játék segítséget ígér, fejlesztési lehetőséget és rajtunk meg azon a 800 ponton múlik, hogy élünk-e vele.

 

Exit 2

A borítója miatt esett rá a választásom, tetszett az élénk rózsaszín. A rajzstílusa is tetszett, színes, stílusos kis képek vezették be a storyt. A játék a metróaluljáróban kezdődik, és a címből is ki lehet találni, hogy feladatunk Mr. Esc(ape)-el kijutni innen.

Miután 3.jára sem jutottam messzebb 3-4 lépésnél, gondoltam ideje végignyomni a tutorialt, hátha tud valamit, amit én nem.

Ha jól emlékszem 6 külön kis részben magyarázza el a dolgokat, na most én a 2. rész után feladtam. Egyszerűen idegesítő, hogy  majdnem minden lépésnél felugrik egy kis ablak, hogy mit csináltál, mit nem csináltál, ezt jól azt próbáld újra. Amilyen jól nézett ki a bevezető, olyan rossz az egész irányítás, ami számomra élvezhetetlenné tette a játékot, így akit mégis érdekelne, a trialt előtte mindenképpen próbálja ki.

 

Interpol

Biztos mindenki ismeri a „hidden object” gémeket, amiben egy nagy képen összezsúfolnak mindenféle dolgot, és egy adott idő alatt meg kell találnod a kívánt tárgyakat. Idáig azt hittem, hogy ez csak pc-re van, de úgy látszik már kezdi a konzolokat is meghódítani ez a népszerű játék, amilyen az Interpol is. Hogy ne legyen olyan üres az egész, van egy kis bevezető sztori, amiben ügynökök vagyunk és éppen nyaralásunkról hívtak vissza minket, hogy megtaláljuk Dr. Chaos-t. Ennyi elég is, egyből a helyszínre csöppenünk és keresgélhetünk. Én szeretem az ilyen játékokat, de kizárólag gépen. Lehet, hogy van, akinek bejön így is, én konkrétan semmit nem tudtam kivenni a tv-n és kattintani se mindig oda sikerült, ahova szerettem volna.

Ugyan ilyen játék számomra a Puzzle Arcade (lejjebb).

 

 

Maw

Szerintem mindenkinek feltűnik a lila kis szörny, ahogy végig lapoz a játékok között. Így találtam rá én is. ( Megjegyzés: az élénk, színes dolgok egyből felkeltik az érdeklődésemxd)

A bevezető videóban megismerhetjük Franket, az ufót, akit sok más élőlénnyel együtt elfogtak. Ahogy lenni kell, valamilyen géphiba keletkezik, és a repülő lezuhan, mi pedig átvesszük az irányítást Frank felett. Túlélőkről nem sokat tudni, csak, hogy a lufi szerű szörny, Maw köztük van, így hűséges társként együtt fedezik fel az új világot, ahová kerültek.

Ufónk nem sokra menne „kutyája” nélkül, ugyanis ő védi és segít neki mindenben elég drasztikus módon, ugyanis mindent felfal. Ez a játék mozgató rugója is, Maw eszik és nő, ráadásul képes átvenni az elfogyasztott dolgok tulajdonságát (hasonlít Kirbyre csak ő rózsaszín lufi), a Trialban a tűzokádást próbálhatjuk ki. Nem sokkal utána vége is a bemutatónak, így akit érdekel, 800 pontért megveheti. Lehet, hogy gyerekes vagyok, de én élveztem a színes kis világ felfedezését, aki viszont tömény akcióra és kihívásra vágyik, annak nem ajánlom.

 

 

 

 

Puzzle Arcade

Ki ne szereti/szerette a kirakóst. Szerintem nincs olyan ember, aki ne játszott volna akár egy pár darabos puzzle-vel kiskorában. De ma már modern(ebb) világban élünk, így egyes játékok, ahogy ez is, próbál lépést tartani. Szintén Pc-s játékként ismertem meg (shockwave), és nem tudtam elképzelni, hogy lehet egy konzolon puzzle-zni,de most már tudom, hogy igazán sehogy. Ugyan az a tipikus hibája, hogy lassú a kezelés és nem olyan pontos. A legegyszerűbb fokozaton játszottam (kb 25-30 db-os), és így is teljes volt a káosz, el se tudom képzelni mi van, ha már 100-200 darab kis elemet kell mozgatni, forgatni , mindezt időre.

Érdekelne, kinek van ehhez kedve vagy türelme.

 

Simply Hangman

Igen, ezt is kipróbáltam, és nem találnátok ki soha, ez tényleg egy sima akasztófajáték

 

 

 

 

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# Edina Dátum:2009-03-11 Idő: 16:45

Szeretem az ilyen embereket, na de ahogy érzed, én nem győzködök senki olyat, akit nem érdemes. Olvasd amit jónak látsz ,puszi

# nasty Dátum:2009-03-11 Idő: 16:42

Ez mind szép és jó, de te nem a játékra írtál ilyen részletesen mint most, hanem személyeskedtél, ami igencsak nemes gesztus interneten keresztül egy lány ellen. (Bár ha betartod az ígéreted ezt úgy sem olvasod...-Ó dehogynem)

# Adibadi Dátum:2009-03-11 Idő: 12:19

A véleményeket bírom, a reakciódból ítélve inkább te vagy az, aki ezzel hadilábon áll. Már ha véleményekről van szó, akkor kifejtem az enyém is: ha az Exit2-ben a tutorial második részénél elakadtál, akkor az rólad állít ki szegénységi bizonyítványt. A tutorial nem mellesleg 10 részből áll, nem 6-ból, véleményt pontos tényekkel támasszunk alá.

Továbbra is tartom magam: ha az Exit2 demójában pár perc alatt elakadtál, akkor nem tudom, mit keresel a Very Important Gamer klubban. Egyébként ezek után is fogok olvasni cikkeket, sőt, továbbra sem ölöm meg magam, csak épp téged messze elkerüllek.

# Edina Dátum:2009-03-10 Idő: 18:56

Te meg szerintem ne olvass cikket, ha nem bírod más emberek véleményét

# Adibadi Dátum:2009-03-10 Idő: 11:53

Az Exit2 nagyon jó kis játék, az irányítása is pofon egyszerű, az agyat meg rettenetesen megdolgozza, nem kis ügyességgel együtt. Edina, szerintem maradj a kvarcjátékoknál, vagy a Simsnél.

# bence93 Dátum:2009-03-04 Idő: 14:44

Simply Hangman :))

# nasty Dátum:2009-03-04 Idő: 13:01

Banjot Meg SFHDt szedd te kis kíváncsi fáncsi.

# Warhawk_365 Dátum:2009-03-04 Idő: 05:43

Dreampage: Pedig megvan másik magyarnak is. Nekem, pl. :D

(edit: le az emberellenőrző kóddal!!! Mindig elfelejtem beírni...)

# Tommy_Angelo Dátum:2009-03-04 Idő: 03:08

Braid és a Maw nagyon jó játékok. A Maw-ot még nem vettem meg, de tervezem. :) Ez az Exit 2 képek alapján nekem is bejövős volt, de valahogy mindig kimaradt a szórásból, ezek szerint ez egy jel. :D

# dreampage Dátum:2009-03-03 Idő: 20:37

Ezek közül számomra a Braid és a The Maw érte meg az árát, a többinek csak a trial-jét próbáltam ki, már amelyiknek. A Puzzle Arcade még nem lenne rossz, online ko-opban, de annak az esélye, hogy másik magyarnak is meglenne, igen csekély. :-)