Gamerpontvadászat - És megszólal a győztes

Emlékeztek még a Nyári Gamerpontvadászatra? Mielőtt teljesen kimenne a fejetekből Dzsilkoló és Dreamknife versengése, úgy gondoltam, ideje egy kicsit feleleveníteni a dolgot, mégpedig kivételesen nem a saját szavaimmal. A győztest kértem ugyanis meg, hogy dobjon össze Nektek egy cikket, valami kreatívat, amiben összefűzi élményeit arról az egy hónapról egy rövidke beszámolóval az októberben átvett nyereményéről, a Forza 3-ról. Következzék a VIGek mai vendége, Dreamknife irománya :)...

Nem kis idő telt el a hírhedt, de inkább híres Nyári Gamerpont Vadászat óta, és mint ugyan az első helyezett, de utoljára díjazott versenyzőként nekem adatott meg, hogy beszámoljak „ékes” (hehe) nyereményem valamint a verseny által okozott élményekről.

Tisztán emlékszem az utolsó adrenalinnal töltött percekre, és már szinte az örömtől sírva számoltam vissza ezeket, mert bevallom őszintén elegem lett. A sok kétes minőségű játék, a buta hangaláfestés, a sok „collectible” gyűjtés és a sok irányítási séma már az utolsó héten is kavargott a fejemben, nem egyszer kevertem a gombokat, célokat, és egyáltalán már a saját nememet taglaló kérdésre sem biztos, hogy jól tudtam-e volna válaszolni. Az utolsó napra pedig nem egyszer felmondtam a szolgálatot agyilag. Úgy éreztem belefásultam, nem szerettem már hajkurászni a pöttyöket, de ki kellett tartani, mert nem tudtam, hogy Dzsi milyen tervvel áll az utolsó órákat illetően. Ha jól emlékszem, kb. egy hétig be sem kapcsoltam a boxot a kockászászló leintése óta, kicsit sajnáltam is napi 15-18 órát pörgetni a frissen, versenyre beszerzett Resident Evil Red Elite-t.
 
De persze a fent említett problémák hamar köddé váltak és újult erővel csaptam a lovak közé. És azt vettem észre, hogy még mindig achievement-befolyás alatt állok. És nincs célom, nincs verseny, hiányzott a hajtás. De legalább az megadatott, hogy az általam kiválogatott játékok pöttyeit gyűjthettem, őrült módjára. Ennek eredménye a Dead Space, Monkey Island: SE; Dirt2; Red Faction (legbüszkébb achievementjeim) Forza 3 (majdnem de ez meglesz, már csak egy kell) és Batman (majdnem) kiezrezése. Időközben ráfeküdtem a statisztikák javítására, így befejeztem a BIA:HH-t, Dynasty Warriors: GunDam (SOHA ne próbáljátok ki); ProStreet; Prince of Persia és Assassins Creed-et. Na ezek jók voltak.
 
 
De megjött a Forza 3 – Überék bemelgítettek megjelenés előtt egy karton pilonnal (amik boltban dekor / reklám elemek) és matricákkal és úgy gondoltam mindent félredobva belevetem magam, annak ellenére, hogy óva intettek a single player hosszát illetően. Hát nem hazudtak. Alapvetően tetszik a játék, szép a grafika és végre a hosszú versenyeken, nem az üveghangot kell órákig hallgatni, hanem szerepet kapott az in-game zene. Kezeljétek ezt a tényt fenntartással, mert ugyan sok fajta zene van benne, de nekem mindig úgy tűnik, hogy öt-hat számot loopol a rendszer. Dobáljatok meg kővel, mert nem vagyok szakavatott, de ANNYIVAL nem lett jobb a grafika! A fizikán sem érzem, hogy olyan nagy lett volna a változás. És a belsőnézet sajnos multimonitor settingel sem túl szép. Ezt elkapkodták. De az autó modellek nagyon szépek, élesebbek, és a pályák gyönyörűek lettek. Értem én, hogy sok verseny van, de a 6. évad vége felé a FELÉNÉL SEM tartok az event listnél. Ezt szerintem sehogy nem lehet izgalmassá tenni. Aztán jönnek az autók… Rendben, hogy van benne több mint 400, de abból 200 szerintem használhatatlan, Yarisok, meg Scionok, meg ilyenek. All in all, ár/érték arányban szerintem nagyon jó, érdemes venni egyet. De a collectors… húú amilyen pici, annyira igényes, szóval, aki egy példányt abból fel tud kapni a két DLC kód kártyával az tegye meg!
 
<Na akkor ez megint én vagyok> Köszönet Dream-nek a vendégjátékért!

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# Rewmac Dátum:2009-12-08 Idő: 17:51

Vuxy : Olyan profilom nekem is van. Oliverio név alatt megtaláltok :)

# Bolch76 Dátum:2009-12-05 Idő: 21:11

Én is csak gratulálni tudok! Beleborzongok, ha rágondolok, milyen lehetett nap nap után egyik "gyökér" filmadaptációt tolni a másk után (nekem az olyanokból, mint a Pirates of the Carribean vagy a Lost: Via Domus, bőven elég szokott lenni kéthavonta egy...) :) Jó dolog, hogy legördült rólad az a szikla és végre azzal játszhatsz, amihez kedved van - a Red Faction Guerrilla acsikra pedig joggal lehetsz büszke! (Zseniális játék, bőven kijárna neki nagyobb figyelem...)

# ZOZA13 Dátum:2009-12-05 Idő: 09:59

congrats mégegyszer. hihetetlen eredmény az biztos vajon mi lett volna ha nagyobb a nyeremény .... :)

# rudymester Dátum:2009-12-04 Idő: 16:58

Gratula. Remélem a következő vadászatnál jobb eredményt érek el. Igaz, most nincs is olyan játékom, ami olyan könnyű lenne acsik terén.

# HUN Zack Dátum:2009-12-04 Idő: 16:24

Ha nem 1 töridoga közbe kapom az sms-t akkor elsőnek írtam volna ide...de hát ez van. :) Gratulálok és még mindig nem értem azt a sok kitartást amik ezek az acsik mögött vannak. De még1x gratula. Én nem hinném, hogy megtudnék ennyit csinálni. Pl.: Gundam amit említettél is, meg AC zászlógyűjtögetés... :D 2 játék van eddig 1000-ve nekem az is a Terminator és a Dash Of Destruction. És legújabb pedig majd a GOW lesz. :) Hála neked. :D

# Vuxy Dátum:2009-12-04 Idő: 14:18

természetesen azon a profilon amin ki van 1000-e a DOAX2 meg a Facebreaker :)

# Dreamknife Dátum:2009-12-04 Idő: 13:44

De persze a másik profilon... :)

# Vuxy Dátum:2009-12-04 Idő: 13:24

B@mbooch@ én meg már a 5. presztízsem nyomom el a Forzában :D

# Dreamknife Dátum:2009-12-04 Idő: 13:02

Norris, ugyanezt vettem én is észre. ezért várom nagyon a PGR 5-öt. valaki valamelyik nap kérdezte tőlem hogy DiRT 2 vagy FM3... hát a dirtöt mondtam neki.

# MNoRRis87 Dátum:2009-12-04 Idő: 13:01

Egyébként összességében sztem a Forza3 ugyanolyan unalmas,mint a 2. rész,csak szenn grafikával,és belső nézettel. De azért megvan,kormánnyal nagyon jó vezetni,de pár verseny után már kb. ásítozom... Szóval én is csatlakozom Vuxy-hoz. Jobban bejön nekem is a PGR stílusa. Bár aki szereti az autókat tuningolni,állítgatni annak mindenképp a Forza a megfelelő.

# Dreamknife Dátum:2009-12-04 Idő: 12:17

keep 'em coming people.

köszönöm karateDAWG és bamBIKÁNAK a kedves hozzászolásokat.

ja Tibi. Race ON!

# xx KARATEDOG xx Dátum:2009-12-04 Idő: 11:51

Hm. Én is benne lennék egy Forza 3 920 to 1000 versenyben. És grat Dreamknife barátomnak a pontvadászat győzelemért! :)

# B@mbooch@ Dátum:2009-12-04 Idő: 11:47

Emberek mi folyik itt Gyöngyösön? :)

Látom még mindig a verseny hatása alatt vagy :DDD

Ha úgy parkolnál a valóságban ahogy a játékban is fűre teszed az autódat nem lenne baj a való életben;)

Én egyébként már kiezreztem csak a másik profilomon.....

# Tiszi Dátum:2009-12-04 Idő: 11:45

Akkor sorry, remélem ettől még kommentelhetek :)

Bár aki lusta mygamercard-os kutatómunkát végezni, annak büntiből ki kell maxolnia a Facebreakert

# Dreamknife Dátum:2009-12-04 Idő: 10:22

Tiszi bradda

Nem én vagyok az egyik 1000-es.

De egy ki ér el előbb 1000-ig versenyben benne vagyok.

# Tiszi Dátum:2009-12-04 Idő: 09:51

Ne dicsekedj, mert rászakítom Balázst, és máris trió lesz a duóból :D

A kommentet meg ne köszönd, olyan, mint a gyógyszer - bár, ha akarod, hogy fenntartsuk az aktivitást, szerintem Vuxyval és velem megegyezhetsz 1 komment / 1 sör fórumvalutában :D

# Dreamknife Dátum:2009-12-04 Idő: 09:43

Srácok,

Köszönöm, hogy pár kommentel megindítottátok a lavinát! Csak az örömmámor miatt vertem fel mindenkit kora reggel hehe :)

Két ember (najó csak egy, mert dreampage az egyik) :) 1000-es az országban.

Mégegyszer, köszi ezt a pár kommentet senior amigos

# Tiszi Dátum:2009-12-04 Idő: 09:21

Ilyen egy szép reggel :)

Nem a nyeremény volt itt a legfontosabb, hanem hogy szereztél a versennyel egy örök barátot is - karácsonyra megkapjátok a Best Friends Ever gyűrűt :D

Forza meg.. a köztudottan mániákus öcsém se nagyon nyúl hozzá, szóval ez jelenthet valamit :)

# Vuxy Dátum:2009-12-04 Idő: 08:53

Jó volt az a verseny...jókat röhögtünk :) a Forza 3 meg biztos hogy jó csak számomra az olyan "öreguras" autókázás. Ha már autós játék akkor legyen pörgős mint pl PGR vagy akár a Shift.

# Snake aZ eKe Dátum:2009-12-04 Idő: 08:44

csodálom a kitartásod - én a mai napig nem vagyok képes rávenni magam arra, hogy kinyomjak akármit is 1000-re.

(mekkora már, hogy az ellenőrző kódnak azt adta be, hogy "snake" :D )

# NewYork Dátum:2009-12-04 Idő: 08:44

Mégegyszer gratulálok Dream barátomnak,még akkor is ha most keltett fel :D