Olyat tettem, amit még soha. Nem, nem öltem embert, nem raboltam bankot, és nem is warezoltam le egy játékot sem. :-) Ennél unalmasabb, számomra mégis érdekes vállalkozásba fogtam: Építettem egy pályát a Halo 3-ban.
A Halo 3 Forge módja eleinte nekem túl bonyolultnak tűnt - habár kezelése egyszerű, mégsem tudtam vele épkézláb objektumokat építeni. Aztán csak belejöttem, és a végén eljutottam odáig, hogy alapszinten ki tudtam élni kreatív hajlamaimat. Nem kell nagy dologra gondolni, sőt, multiplayer szemszögből nézve bizonyára egy nagyon "alap" pályával van dolgunk, de elsőre szerintem nem rossz.
Alapnak a Mythic Map Pack egyik pályáját, a Sandboxot választottam, mivel ez az a pálya, amit teljesen nulláról kezdve újra fel lehet építeni. A neve Helheim lett, az északi mitológia (és a Too Human) után szabadon, elvégre nem egy szép pálya, vöröses fényben úszva a pokolra emlékeztet. Lentebb képeket is találtok róla - még egyszer, ez az első kreációm, úgyhogy csak finoman a kritikával. :-)
A pálya amennyire lehetett, szimmetrikus, járművekkel, nem túl sok fegyverrel, elsősorban (és kizárólag) Team Slayer meccsekre gondoltam, amikor készítettem. Egyébként szabadon variálható tovább, ha valaki alapnak használja egy sokkal fejlettebb pályához, annak én csak örülök.
Ha szeretnétek kipróbálni is a pályát, arra is van lehetőség. A File Share-embe ugyanis feltöltöttem a pályát, innen letölthető. Ugyanitt megtalálható a Sandbox teljesen üres változata is.
És akkor következzenek a képek:

Jó szórakozást kívánok hozzá mindenkinek, remélem, néhány jó hangulatú meccs erejéig jó szolgálatot tesz ez a kreálmány.







