Megérkezett a Lips frissítés

Az iNiS március elejére ígérte, végül egy teljes hónapot csúszott a várva várt frissítés a Lipshez, de a napokban végre megérkezett. Javítások és új funkciók érhetők el általa, minden tulajdonosnak melegen ajánlott letöltés.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de számomra a legjobb partijáték a Lips. Amikor tavaly ősszel megjelent, nem gondoltam volna, hogy ennyire rákattanok holmi éneklésre, de megtörtént, és mára már nem kevesebb, mint 13 dalt vásároltam az Xbox LIVE Piactérről. Ez a játék zseniális, és a mostani frissítésnek köszönhetően még jobb lett.

A - természetesen - ingyenesen letölthető patch mellé jár a szintén ingyenes Lips Power Pack is. A kettő együtt akkurátusabb pontozást hoz be a játékba, minden dalhoz elérhetővé teszi a világranglistákat (ez teljesen új funkció), és ami a legjobb: A jelek szerint a kezdeti régiós-Piacteres problémát is kijavították, most már minden mentés látja az összes letölthető dalt a játék Get Music menüpontjában. Én elő is vettem az eredeti mentésemet, és be is vásároltam mindjárt hat számot.

Sikerélménnyel sem maradt adós a Lips: Énekelgettem, és az egyik számnál (It's the Most Wonderful Time of the Year) mindjárt a 16., egy másiknál (Mercy) a 34. helyet sikerült összeénekelnem. Akinek megvan a játék, és az utóbbi időben nem használta, annak mindenképp javasolt a frissítés, tegyetek vele egy próbát, kerüljetek fel a világranglistákra. Jó éneklést kívánok mindenkinek.

További információk a Lipsről

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

# Ricsi Dátum:2012-01-02 Idő: 10:28

Sziasztok!

mért van az hogy a marketplace nem hozza be a lips-et???

máshogy nem lehet letölteni számokat?

segítsetek!

# nusiiii Dátum:2010-01-09 Idő: 11:06

De tényleg nem tudja valaki hogy pontosan hol lehet számokat letölteni a Lips-be??

Ui.: Szerintem is tök jó játék!!

# Timi Dátum:2009-04-15 Idő: 10:55

Sziasztok!!

A segitségeteket szeretném kérni:

Hol lehet sok jó számot letölteni a lips-hez?

Válaszotokat előre is köszönöm!

UI: Szerintem is tök jó játék!

# Dátum:2009-04-15 Idő: 10:52

k

# Tommy_Angelo Dátum:2009-04-12 Idő: 20:51

Jó játék a Lips, és most már nagyon sok jó számot lehet letölteni hozzá. Amúgy a Power Pack mit tartalmaz?

# bence93 Dátum:2009-04-12 Idő: 19:55

Imadom a lips-et. :)

# Alwares Dátum:2009-04-12 Idő: 16:28

Dream micsoda hangod van neked ga a Mercy-ben értél el jó helyezést? :D

# hjetyekus Dátum:2009-04-12 Idő: 15:28

CSÍT, DP!

Csak Így Tovább!

# dreampage Dátum:2009-04-12 Idő: 13:50

Update:

Elvis Presley - Blue Christmas

Világranglista 3. hely!

# Ordel Dátum:2009-04-12 Idő: 13:45

A maradék 5 pedig élvezi, és gyaníthatóan nekik is készült a "játék"...

# Simax Dátum:2009-04-12 Idő: 13:23

Nem , viszont ez a "játék" Kb a gitár híró szintjén áll az én mércémen. Énekelgetni meg nők szoktak főzés közben stb ez a kappan duma meg nagyon nem jött be ;)

10 személyből 5 minimum röhög ezen a játékon.

# hjetyekus Dátum:2009-04-12 Idő: 12:36

@Simax:

Ugyan már miért nem?

Kappan hangú vagy?

# Simax Dátum:2009-04-12 Idő: 11:27

"Énekelgettem, és az egyik számnál"

Ez nekem már kicsit sok, dream ne énekelgess férfiembernek ez nem való hallod :D

# hjetyekus Dátum:2009-04-12 Idő: 10:29

Jaj de jó, hogy végre megszűnt a régiós vásárlási probléma, ami miatt rendre elölről kellett volna kezdeni az egész játékot!

Köszi Dream a hasznos infót!